Pilinszky János: Zsoltár
Aki több napos éhezés után
kenyérre gondol:
valódi kenyérre gondol.
Aki egy kínzókamra mélyén
gyengédségre áhítozik:
valódi gyengédségre vágyik.
S aki egy vánkosra borulva
nem érzi magát egyedül:
valóban nincsen egyedül.
Zsoltárnak mondja szerzőnk ezt a rövidke versét, vagyis Istent dicsőítő éneknek tekinti. Az is. Annak ellenére Istent dicsőítő ének, hogy alig említhető egy napon a Szenczi Molnár Albert gyönyörű fordításában megszólaló eredeti zsoltárokhoz. De Pilinszky Jánosnak – aki éppen most, 2021. november 27-én töltené be századik életévét – nem is igen volt efféle célja ezzel a versével.
Ebben a tekintetben talán az sem mellékes körülmény, hogy szerzőnk nem is válogatta be egyetlen megjelent könyvébe sem ezt a Zsoltárt. A Kötetből kimaradt versek címszó alatt található. Persze ennek igazi okát nem tudni, de aligha lehetett a beválogatás gátja, hogy mindössze egyetlen gondolati következtetést valósít meg benne.
A költemény érzékletesen és pontosan fel tudja ébreszteni a valódiság mibenlétét. Az első két szakaszban szerzőnk ezért hoz föl kétféle gyötrő hiányt: a „kenyér” és a „gyengédség” hiányát. De már itt lehet érezni, hogy az ismert kenyérnek és ismert gyengédségnek egy különleges – átminősült – mivoltára gondol: a valódiság kenyerére és gyengédségére.
Mert valódiság és Isten – egy. Isten valódi jelenlétét megérezni pedig a lehető legkönnyebb dolog. Tudniillik: „aki egy vánkosra borulva / nem érzi magát egyedül: / valóban nincsen egyedül”. Ilyen egyszerű...
Penckófer János