Fajtaválasztás a paprika tavaszi termesztéséhez
December és január eleje minden gazda számára az az időszak, amikor igyekeznek beszerezni a termesztendő kultúra vetőmagjait. Mint minden zöldségnövény, így a paprika esetében is számos vetőmagfajtából választhatunk a gazdaboltokban. Ahhoz, hogy a megfelelő fajtával vágjunk neki a termesztésnek, ismernünk kell néhány fontos szempontot, amelyeket célszerű figyelembe venni a fajtaválasztás során. Az alábbiakban ezeket a szempontokat vesszük sorra.
A termesztő szempontjai a fajtaválasztás során
• Piaci szempontok (értékesíthetőség). Az egyik legfontosabb szempont, amit a termesztő előtérbe helyezhet. Ugyanis hiába termesztünk bármilyen paprikafajtát, ha azt a nagybani piacokon nem tudjuk értékesíteni. A tapasztalatok szerint Kárpátalján, azon belül is az ungvári piacon a háziasszonyok a halványzöld színű tölteni való paprikát részesítik előnyben, míg a munkácsi nagybani piacon – ahová a hágón túlról érkezik sok felvásárló – a blocky típusú fajtákat lehet könnyen értékesíteni, amelyeknek fehér vagy legfeljebb csontfehér színűeknek kell lenniük. Az ukrán falvakban, azon belül Alsókaraszlón (Зарiччя) a kaliforniai paprika termesztésével foglalkoznak.
• A növény magasságának, növekedési erélyének összhangban kell lennie a termesztőlétesítmény, azaz a fóliasátor adottságaival. Vagyis egy nagy növekedési erélyű, gyorsan magasra növő (2-2,5 m) paprikafajta nem való alacsony belmagasságú létesítménybe, mert hamar kinövi azt. Ilyenkor válasszunk inkább gyenge növekedésű fajtát, amely akár determinált (nem folyton növő) is lehet. (Mindez a metszett, felkötözött állományra vonatkozik.)
• Viszonylag kevés zöldmunkát igényeljen. A felkötözött paprikanövényt – amellett, hogy 1-2-3 szál madzagon felfuttatjuk – két levél után rendszeresen (10-15 naponta) vissza kell csípni. Ehhez jelentős munkaerőre lesz szükség, amelyet a termelőnek kell biztosítania.
• Jól kössön tavasszal és a nyári forróságban is. Ha hosszúkultúrában (esetleg fűtéssel) termesztünk paprikát, akkor tudnunk kell, hogy egyes fajták a tavaszi fényszegény időszakban rosszul kötnek. A nyári forróságban is, amikor a napi hőmérséklet maximuma 30 °C fölött van, gyakran előfordul, hogy a virágok nem kötnek meg kellőképpen. Az ilyen apró, csökött termésben kevés a mag, vagy egyáltalán nincs. A jelenség oka: a 32 °C-ot meghaladó hőmérséklet és légköri aszály (alacsony páratartalom) a fóliasátorban. Vannak fajták, amelyek az extrém körülmények között is jól kötnek, és elfogadható nagyságú bogyóméretet, termésátlagot produkálnak.
• Ne liluljon a paprikabogyó. Hideg tavaszon vagy hideg júniusban is előfordul, hogy a paprikabogyón lila csíkok jelennek meg. Ízben a paprika húsa nem változik, de a termés piaci értéke csökken, így nehezen értékesíthető. Ez szintén a világos, fehér húsú paprikára jellemző. A jelenség oka: a hideg miatt zavar támad a foszfor felvételében. Ha az idő jobbra fordul, a probléma a többi bogyónál már nem fog jelentkezni. Védekezni az optimális hőmérséklet tartásával, megfelelő foszforellátással és – mivel a jelenség fajtafüggő is – a fajtaválasztással lehet.
• A tripszek károkozása kevésbé érzékelhető legyen. A paprikatermesztők átka a tripsz. A kártevők szívogatásukkal gyengítik a növényt, akadályozzák a virág megtermékenyülését, terjesztik a különféle vírusbetegségeket, és úgynevezett kozmetikai kárt okoznak. Ez utóbbi lényege, hogy a tripszek által a bogyó húsán ejtett sebet a növény igyekszik begyógyítani, és a bogyón, leginkább a kocsány környékén barnás elszíneződés jelentkezik. Az ilyen paprika nehezen értékesíthető. Léteznek olyan fajták, melyeknél a bogyó felszíne vastag, fényes, viaszos bevonatú, így a tripszek szívogatása kevesebb kárt okoz bennük, ritkábban tapasztalható a barnás elszíneződés, vagyis több „piacos” termést kapunk.
• Minél ellenállóbb legyen a kórokozókkal szemben. A paprikahajtatásban a legsúlyosabb kártételt a vírusok és a talajlakó gombák – fuzárium, verticillium – okozhatják. Védekezni a vírusvektorok tevékenységének gátlásával, talajcserével, fertőtlenítéssel vagy ellenálló fajták termesztésbe vonásával lehet. Tehát mindenképpen olyan fajtát válasszunk, amely ellenálló a TMV-vel (dohány-mozaikvírus) és a TSWV-vel (paradicsombronzfoltosság-vírus) szemben.
Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdásza