Miniszterelnököt választott az Országgyűlés

2022. május 16., 17:34 , 1108. szám

Hétfőn az Országházban a képviselők az államfő javaslatára ötödik alkalommal választották meg Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz–KDNP listavezetőjét.

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget – 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor – akit 1998, 2010, 2014 és 2018 után ötödször választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.

Beszédében Orbán Viktor megköszönte a választópolgárok bizalmát. „Engem most itt a képviselők választottak meg, de nem felejtem el, hogy a felhatalmazás a választóktól, a magyar emberektől jön” – fogalmazott.

Orbán Viktor kitért rá: az a miniszterelnök elsőrendű felelőssége, hogy megértse, előre elgondolja, milyen idők várnak ránk, és felkészítse erre a magyarokat. Minden, ami 2020 óta történt, és minden, ami napjainkban kibontakozóban van, vagyis az, amiből megérthetjük a 2020 és 2030 közötti évtized természetét, egy irányba mutat: Európa, a nyugati ember és vele Magyarország a veszélyek korába lépett – jelentette ki.

Úgy összegzett: egyszerre sújtják az országot gazdasági bajok, háborús veszélyek, Európa belső szellemi gyengesége és Brüsszel politikai tévedései. Elmondta, ebben a helyzetben kell kitűzni az útvonalat Magyarországnak, erre az útra kell ráállítani, majd biztos kézzel ezen az úton tartani. A kormányfő szerint ez nehéz feladat, de sikerülhet, mert a magyarokat kemény fából faragták, ezért „makacsul ellenállunk a hanyatlásnak”.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy látja az újraéledő nemzeti összetartozás lelki és fizikai lenyomatait szerte a Kárpát-medencében. Ez nemcsak a határon túl élő magyaroknak jó, de erősíti az egyetemes magyarságot és az anyaországot is. A határon túli magyarok számíthatnak ránk, lankadatlanul folytatjuk nemzetegyesítő munkánkat – jelentette ki.

A miniszterelnök az orosz–ukrán háborúról azt mondta, szerinte Európának ma semmilyen eszköze nincs a szomszédjában zajló konfliktus kezelésére, ezért erő és eszközök híján a kontinens vezetői meg vannak győződve arról, hogy a szankciók segítségével térdre lehet kényszeríteni Oroszországot. Ismét megerősítette, hogy Magyarország az európai egység érdekében nem akadályozza meg a szankciókat, amíg azok nem veszélyeztetik az ország energiabiztonságát.

A miniszterelnök a következő évtized legfontosabb feladatának nevezte, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, valamint megvédje az ország békéjét és biztonságát. Elmondta, felfogása szerint aki fegyvert szállít, „fél lábbal már benne is van a háborúban”. Úgy fogalmazott, „mi a béke mellett állunk, a béke épít, a háború rombol”, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk.

Orbán Viktor leszögezte azt is: az orosz–ukrán háborúban Ukrajna a megtámadott és Oroszország a támadó, ezért Magyarország támogatja Ukrajnát, és történelmének legnagyobb humanitárius segélyakcióját indította el. Magyarország engedte be létszámarányosan a legtöbb menekülőt, akiket el is lát, és továbbra is segíteni fogja az ukrán menekülteket – hangsúlyozta.

Megjegyezte: most félreteszik azt a tényt, hogy korábban a kárpátaljai magyarok milyen jogsérelmeket szenvedtek el, és azt is, hogy Ukrajna elnöke és kormánya nyíltan beavatkozott a magyar választási kampányba és az ellenfeleiket támogatta. „Mindezek ellenére az ukránok számíthatnak Magyarországra és a magyar kormányra” – rögzítette.

A Brüsszellel fennálló vitákra és az EU témájára rátérve leszögezte: Magyarország az Európai Unió tagja, és érdeke, hogy a következő évtizedben az is maradjon. Azt mondta: Brüsszel nap mint nap visszaél a hatalmával, és „csupa olyasmit akar ránk kényszeríteni, ami nekünk rossz és tőlünk idegen”. „De mi továbbra sem adjuk fel a határok védelmét, nem bontjuk le a kerítést és nem engedünk be migránsokat, megvédjük a családjainkat, a genderaktivistákat nem engedjük be az iskoláinkba, nálunk az apa férfi, az anya nő, gyerekeinket pedig hagyják békén. Kitartunk Magyarország békéje és biztonsága mellett, és nem fogadunk el olyan gazdasági intézkedéseket, amelyek tönkretennék a magyar családokat” – jelentette ki a miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta: a most megalakítandó kormány vállalása az, hogy a kibontakozó európai válság idején is megőrzi a legfontosabb eredményeket, és nem adja fel a fontos célokat.

Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a Kárpát-medencét az itt élő népekkel és országokkal együttműködve a világ legjobb helyévé kell változtatni. Ez közös érdeke a szlovákoknak, ukránoknak, románoknak, szerbeknek, horvátoknak, szlovénoknak és magyaroknak – mondta. Ezért a jövőben sem ülünk fel se provokációknak, se megosztási kísérleteknek – jelezte, arról biztosítva a szomszédos országokat, hogy számíthatnak a magyarokra, rendületlenül hiszünk a Kárpát-medencei népek közös jövőjében.

(zzz/MTI/hirado.hu)