Ismét szerető családra talált egy kisgyermek a szolyvai gyermekotthonból

2022. június 25., 13:40 , 1114. szám

A kéthetes kislány több száz – többek között belföldi menekült – csecsemővel együtt került a szolyvai megyei gyermekotthonba. Többségük nem orvosi javallat miatt tartózkodik az intézményben, hanem a nem megfelelő otthoni ellátás, szüleik túlzott alkoholfogyasztása és drogfüggősége miatt. A gyámhatóságok pedig kénytelenek ilyen intézményekben elhelyezni a gyermekeket.

Marija Popdjakunik patronázs nevelőszülő sokáig dolgozott a szolyvai árvaházban. Lelkész férjével már régóta gondolkodtak azon, hogy szeretnének egy gyermeket elhozni és sajátjukként nevelni otthonukban. „A saját gyermekeink már felnőttek, így egyedül maradtunk a férjemmel, ezért elhatároztuk, hogy segíteni fogjuk a nehéz életkörülmények között tengődő családokat. Ez nem egyszerű döntés, nagyon jól át kell gondolni, nagy felelősség hárul mindkettőnkre, viszont gondoskodnunk kell ezekről a gyermekekről” – mondta el a nevelőszülő.

Béres Volodimir, a megyei gyermekotthon ügyvivő igazgatója arról tájékoztatott, hogy olyan patronázs családoknál helyezik el a gyerekeket, akiket jól ismernek, akikről tudják, hogy szerető nevelőszülők, és náluk jó helyre kerülnek. „Mivel mi az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Főosztályának intézménye vagyunk, ezért valójában csak olyan gyermekeket szabad befogadnunk, akik megfelelő javallattal rendelkeznek, így az összes többi gyermeket patronázs családoknál kell elhelyeznünk, viszont náluk sem lehetnek korlátlan ideig a gyermekek. Ezért örökbe fogadó családokat is keresünk, ahol biztonságban felnőhetnek és sok-sok szeretetet kapnak ezek a nehéz sorsú gyerekek” – fogalmazott.

A jelenlegi patronázs családnak első lépésként egy kérelmet kellett benyújtania az adott városi tanácshoz, miszerint vállalja a patronálást. Ezt megelőzően egy online felkészítő képzésen is részt vett a család, hogy gyakorolni tudja nevelőszülői teendőjét.

Segítségként a városi tanács babakocsit, az autóba gyerekülést, pelenkákat és bébiételeket biztosított a család számára.

Miroszlava Szkripinec, Szolyva ideiglenesen kinevezett polgármestere elmondta, hogy 13 900 hrivnyát utaltak ki a városi költségvetésből, és a gyermek legkevesebb három hónapot tölt majd a családnál, viszont már tudjuk, hogy ezt követően a kislányt örökbe fogják fogadni. „Hála Istennek, hogy kistérségünkben vannak olyan emberek, akik hajlandóak felelősséget vállalni ezekért a gyermekekért, hogy majd később se maradjanak magukra, és ne kerüljenek árvaházakba” – tette hozzá a polgármester.

Az első patronázs család tavaly jelentkezett Kárpátalján a Nagyszőlősi kistérségben. Ezenkívül még két család nyilvántartásba vétele is folyamatban van. A patronálás egy úgynevezett átfogó szolgáltatás a gyermek támogatásának érdekében, amely átmeneti gondozást, nevelést és rehabilitációt biztosít a gyermekek számára a patronázs szülők családjában.

A patronálás egyfajta szolgáltatás. Ideiglenes menedékhely, a gyermek átmeneti eltartása annak érdekében, hogy lehetőség szerint visszakerülhessen biológiai családjához, vagy új szülőknél helyezzék el. Ezt már Marianna Dorozsko, a Kárpátalja Megyei Katonai Közigazgatás Gyermekügyi Szolgálatának helyettes vezetője mondta, aki hozzátette, hogy ez csupán egy alternatívája az intézményes gyermekotthonoknak, a szociális, pszichológiai központoknak és árvaházaknak. Jelenleg ez térítésköteles szolgáltatás, vagyis, aki úgy dönt, hogy patronázs nevelő lesz, az fix fizetést kap. Tehát az állam is támogatja az ilyen családokat, gyermektartást fizet.

A támogatás összege a gyermek életkorától függ. 0-tól 6 életévig, illetve 6-tól 18 életévig átlagosan 6 000 hrivnya. A patronázs nevelői szolgáltatások ára körülbelül 11 000 hrivnya. A szolgáltatás ideiglenes, minimum 3, legfeljebb 6 hónapig tarthat a hadiállapot idején. A hadiállapot végéig, valamint még azon túl plusz három hónap.

A gyermekügyi szolgálat rendszeresen ellenőrzi, hogy milyen körülmények között nevelkedik a gyermek. A patronázs szülőnek minden idejét a gyermek gondozásával, nevelésével kell töltenie, amely más munkavégzéssel összeegyeztethetetlen. Mindezt azért, hogy a gyermek érezze a családi biztonságot, kényelmet és szeretetet.

TV21 Ungvár/D. P.