Ballagás a Nagyberegi Református Líceumban

Tudást és értékeket is kaptak

2022. július 10., 18:08 , 1116. szám

Idén 26 fiatal érettségizett a legrégibb múltra visszatekintő kárpátaljai református középiskolában, ők a 27. érettségiző évfolyam, velük együtt eddig 808 diák kapott az intézményben érettségi bizonyítványt. Tóth László lelkészigazgató elmondta, hogy az idei felvételin 29 diákot vettek fel az intézménybe, de a férőhelyek száma ennél nagyobb létszámot is lehetővé tesz, így pótfelvételit is fognak hirdetni. Mindenképpen elkezdik szeptemberben az új tanévet, ehhez minden feltételt meg fognak teremteni akkor is, ha folytatódik a háború.

A hagyományokhoz híven a ballagási ünnepségre a nagyberegi református templomban került sor, ahol Isten igéjét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője ünnepi beszédében kiemelte: „A nagyberegi líceumban folyó oktatás szellemisége a kárpátaljai lelkületet jellemzi, mely ezekben a nehéz időkben, háború és járvány idején is áthatja a kárpátaljai magyarságot, amely Magyarország mellett él, de talán legmesszebbre szakadt Európától” – fogalmazott a magyar külképviselet vezetője, aki kiemelte a magyar közösségünket jellemző életerőt, megmaradási szándékot, amely szerinte nálunk a legerősebb minden határon túlra szakadt magyar közösség közül.

Kraus Viktor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Ungi Egyházmegyéjének esperese ünnepi köszöntője végén átadta a legkiemelkedőbb tanulmányi eredményeket elérő végzős diákoknak és felkészítő tanáraiknak a Gulácsy Lajos Ösztöndíjakat. A diákok közül Páll Márton, Jaró Eszter, Ádám Tünde és Dobsa Beáta, a tanárok közül pedig Szabó György, Héder Tamás Sándor, Lőrinc Izolda és Tar Tímea kapta az ösztöndíjat. A felvidéki reformátusok által alapított Gulácsy Lajos Ösztöndíjnak a Barkaszón született és a Nagyberegi Református Líceumban érettségizett György András Felvidéken szolgáló református lelkész volt a kezdeményezője.

Molnár Norbert lelkipásztor a Magyar Református Szeretetszolgálat képviseletében köszöntötte a ballagó diákokat, aki Józsué könyvéből egy igét helyezett a szívükre és egy ajándékcsomagot is hozott minden ballagónak.

Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke párhuzamot vont a saját és a ballagó diákok sorsa között, hisz mint elmondta, ő is háborús időkben volt diák. A hátrányok mellett egykor a háború okozta nehézségek erősítették a tanárok és diákjaik Istenbe vetett hitét, ha ez most is így lesz, minden nehézség ellenére megmaradunk – összegezte Szabó Dániel.

A 10. évfolyam megható műsorral búcsúzott a ballagó diákoktól. Kuruc Attila 10. B osztályos tanuló Reményik Sándor Békesség Istentől című versét szavalta, a búcsúbeszédet Selej Viktória 10. A osztályos tanuló olvasta fel.

A líceum hagyományainak megfelelően Tóth László lelkész­igazgató mind a huszonhat ballagótól egy-egy személyesen neki szánt igével búcsúzott, majd a ballagók közül Jaró Eszter és Páll Márton átadta a díszes stafétát a tizedikes Zelik Kincsőnek és Molnár Áronnak.

A ballagó diákok búcsúműsorukban tanúságot tettek az Istenbe vetett hitükről, hálát adtak az eddig megtapasztalt gondoskodásért, valamint kérték Isten áldását jövőbeni céljaik megvalósulásával kapcsolatban táplált reményeikre. Végül a „Visszajövök én egyszer még” kezdetű dalt énekelték.

A lelkészigazgató köszöntőjében elmondta, hogy a járvány és a háborús helyzet miatt egy rendhagyó alkalom volt az idei ballagási ünnepség, amelyen sokan csak online formában vehettek részt. Az édesapák mellett nem lehettek jelen fiútestvérek, de az iskola tanárai és nevelői közül is sokan hiányoztak (az ismert körülmények miatt), közöttük a két osztályfőnök, Gálfi Dezső és Kovács András is online formában voltak jelen, a templom fehér falára kivetítve búcsúztak kedves tanítványaiktól. Tóth László elmondta: „A 27. kibocsátással immáron 808-an mondhatják el magukról, hogy Kárpátalja elsőként indult református középfokú oktatási intézményünk végzősei közé tartozhatnak.”

A tanulmányi versenyeken elért eredményeiért az intézmény 47 tanulója kap jutalmat, közülük négy kiemelkedő eredményt elért végzős: Molnár Gvendolin Olívia, Jaró Eszter, Ádám Tünde és Páll Márton ünnepélyes keretek között, a ballagási ünnepségen vehették át jutalmukat.

A líceum egy Magyarországon élő egykori diákja, Moldovánné Mező Andrea és férje felajánlotta, hogy támogatják egy végzős diák továbbtanulását, elindulását, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején ő is segítséget kapott. Osztályfőnöki és igazgatói javaslatra ennek a támogatásnak a jutalmazottja az eszenyi Ádám Tünde lett, aki kitűnő tanulmányi eredményei mellett a líceumi évei alatt rengeteget tett a közösségért, az évfolyamért és az osztályért. „Az osztályelnökségen túl a diákpresbitérium elnöke is volt, az Új(j)lenyomat szerkesztője, rengeteg verseny győztese, aki így méltán kaphatja meg diákelődjétől, volt falubelijétől ezt a jutalmat” – magyarázta a tantestület döntését a lelkészigazgató.

Az iskolában hatodik alkalommal ítélték oda Az év tanára díjat, amelyet idén a közoktatásban 53 esztendőt eltöltött Bacskó Tivadar fizikatanár vehetett át.

A szülők nevében Páll László beregrákosi református lelkész mondott köszönetet Istennek és a líceum tantestületének. Isten igéjéből erőt merítve biztatta a jelenlévőket arra, hogy ne féljenek a jelen nehézségeitől.

Igazgatói zárszavában Tóth László arra kérte a ballagókat: „Vigyétek és adjátok tovább azt az értéket, azokat a kincseket, ajándékokat, melyeket Istentől kaptatok rajtunk, szüleiteken és azokon keresztül, akik ott voltak az életetekben!”

A zárszót követően a végzősök elballagtak, körbe a templomon és a líceum épületegyüttesén. Voltak közöttük, akik mosolyogva, mások könnyes szemmel énekelték a Ballag már a vén diák, a latin Gaudeamus igitur, az Indulj az úton kezdetű ballagódalokat, valamint a Vezess, Jézusunk kezdetű református éneket.

Badó Zsolt