Követhullás vagy rotáció?

2022. július 12., 19:42 , 1116. szám

Sokak figyelmét felkeltette, hogy múlt héten több ukrán diplomatát is leváltott Volodimir Zelenszkij elnök, Ljubov Nepop budapesti nagykövet is hazatér. A diplomaták felmentéséről kiadott rendeletek az Elnöki Hivatal honlapján jelentek meg, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a dokumentumokban nem szerepelt indoklás. Vagyis a hírről beszámoló média szabadon engedhette a fantáziáját az elnök döntésének hátterét illetően. Ezen a helyzeten még az sem segített, hogy az államfő szombat esti videoüzenetében egyértelműen jelezte: ami történt, az „rotáció kérdése, a diplomáciai gyakorlat normális része”.

Az újságírók gyanakvása annyiban nem teljesen alaptalan, hogy egyszerre öt nagykövetet hívtak vissza, méghozzá a legtapasztaltabbak közül, s többségüket Európából. Ivan Poliha egyszerre képviselte az országot India mellett a Maldív Köztársaságban, a Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaságban, a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságban és a Bangladesi Népi Köztársaságban. Andrij Melnik 2014 óta működött Berlinben, Jevhen Perebijnosz 2017-től állomásozott Prágában, Vjacseszlav Jacjuk 2016 óta dolgozott Norvégiában – amint Ljubov Nepop is 2016-ban foglalta el munkahelyét Budapesten.

Az említett európai állomáshelyű diplomaták közül Andrij Melnik esetében csöppet sem csodálkozhatunk a hazahíváson. A „legbotrányosabb” ukrán követként emlegetett diplomata például megengedte magának, hogy sértődött májas hurkának nevezze Olaf Scholz német kancellárt, amiért az nem volt hajlandó a Kijevben nem szívesen látott német elnök helyett az ukrán fővárosba utazni, legutóbb pedig a pokolba küldte német értelmiségieknek azt a csoportját, amely nyílt levélben vetette fel, hogy Európának Ukrajna támogatása helyett a tárgyalások megkezdésére kellene szorítania a két harcoló országot. Úgy tűnik azonban, hogy a hazahívás éppen az ő esetében nem tekinthető „büntetésnek”. Az ukrán sajtó ugyanis tudni véli, hogy Melniket külügyminiszter-helyettessé nevezhetik ki.

Ljubov Nepop és kollégái menesztéséről beszámolva a Magyar Nemzet ukrán diplomáciai forrásokat idézve azt írja, hogy nem politikai döntés született, egyszerűen a törvény által előírt négyéves kiküldetés már lejárt, és a kijevi külügyminisztérium most jutott el odáig, hogy beterjesszék a hazarendeléseket. Várhatóan hamarosan új kinevezett diplomaták érkeznek a megüresedett pozíciókba, teszik hozzá.

A budapesti lap ugyanakkor felidézi, hogy „Ljubov Nepop is többször meglehetősen keményen fogalmazott a magyar kormánnyal szemben, amiért Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának. Emlékezetes, a háború kirobbanása után egy interjúban úgy nyilatkozott Orbán Viktor korábbi szavaira reagálva, hogy »stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz«”.

Az ukrán diplomata „kritizálta, amiért szerinte Magyarország rubelben fizet az orosz gázért, de még Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház (kárpátaljai származású – a szerk.) igazgatójának is nekiment. Áprilisban a Külügyminisztériumba is berendelték a Magyarországot ért igaztalan bírálatok miatt”.

A Magyar Nemzet cikke szerint Nepopra „jellemző, hogy a Facebook-oldala is arról tanúskodik, hogy szinte kizárólag ellenzéki politikusokkal tárgyalt. Legutóbb június 21-én például Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel egyeztetett az ukrajnai háborúról és az uniós csatlakozás lehetőségeiről”.

A külkapcsolatokban bennfentesnek számító Jevropejszka Pravda (JP) is azon a véleményen van, hogy ami történik, az nem egyéb, mint a diplomáciában bevett rotáció, vagyis a tisztviselők, diplomaták cseréje a kiküldetési idejük lejártával. „Úgy tartják, a rotáció segít abban, hogy a nagykövet »ne nőjön össze« a fogadó országgal. És abban is, hogy ne veszítse el a kapcsolatot a saját fővárosával, amelynek érdekeit a diplomata képviselni hivatott. Ezért Ukrajnában is ugyanilyen rendszerességgel cserélődnek az USA, Nagy-Britannia, Németország stb. és bármely más ország nagykövetei” – írta egy korábbi véleménycikkében Szerhij Szidorenko, a portál főszerkesztője.

Szerinte Ukrajnában inkább az a probléma, hogy „túl ritkán menesztik a követeket”, a határ­idők megsértésével. Példának Jurij Polurez esetét hozta fel, aki 2010-től a közelmúltig, azaz több mint 10 éven át lehetett Ukrajna nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben.

A szerző felhívja a figyelmet, hogy a diplomaták rotációi alkalmával a közösségi média véleményformálói rendre valamilyen problémát, tisztogatást vagy árulást – „zradát” – sejtenek a háttérben, amivel viszont „információs kárt” okozhatnak a diplomáciának, akár tudatlanságból, akár szándékosan teszik.

Nem mehetünk el azonban szó nélkül az ugyancsak jól értesültnek számító Ukrajinszka Pravda két héttel ezelőtti, egy őszi kormányátalakítás lehetőségét felvető írása mellett.

A cikk szerint Zelenszkij elnök környezetében kifogások merültek fel Dmitro Kuleba külügyminiszterrel kapcsolatban is. Ezek lényege, hogy a tárcavezetőnek nem sikerült mozgósítania minden nagykövetséget, a portál forrása szerint némelyik diplomata „máig a békeidők ritmusában él. És ez most a fő kihívás Kuleba számára: újraindítani a követségeket, ha képes rá”. Vagyis nem zárható ki, hogy amit látunk, az – a rotáció mellett – része az ukrán diplomácia „újraindításának”.

Ami Ljubov Nepop utódját illeti, még a sajtó sem kezdett el találgatni. Azonban emlékezhetünk rá, hogy Nepop kinevezése előtt is viszonylag hosszú ideig betöltetlen maradt a tisztség. Vélhetően országaink viszonya sem sürgeti az illetékeseket, hogy mielőbb döntsenek az „utódlásról”.

(ntk/eurointegration.com.ua/hirado.hu/magyarnemzet.hu/pravda.com.ua)