Színes előadással zárult a XII. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor

2022. július 23., 16:29 , 1118. szám

A népzene és a néptánc kultúránk azon esszenciája, melynek szeretetéből és átéléséből adódóan továbbörökíthetők hagyományaink. Ezt szem előtt tartva szervezi meg évről évre nyári népzenei és néptánctáborait a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA). Az Ung-vidéki tábort követően július 18–23. között immár tizenkettedik alkalommal a Bereg-vidéken került sor az alkalomra.

A táborba előzetesen 44, a népzene és néptánc iránt érdeklődő 9–17 éves kor közötti fiatal jelentkezett Kárpátalja 12 településéről, akik közül végül 35-en vettek részt a foglalkozásokon.

Váradi Natália, a „GENIUS” JA irodaigazgatója a program célját hangsúlyozva elmondta: „Továbbra is arra törekszünk, hogy a gyermekekhez minél közelebb hozzuk a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, akik ezáltal egy életre elkötelezhetik magukat a népzene mellett. Azt gondolom, hogy csak úgy lehet igazából átadni a kultúrának a szépségét és fontosságát, ha a gyermekek megélik a népzene és a néptánc varázsát, mert megszerezni és színvonalon tartani ugyan nehéz, elveszíteni azonban nagyon könnyű azt.”

Az ötnapos tábor folyamán – melynek ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma adott otthont – a résztvevők a néptánc-, népiének- és hangszeres oktatás mellett szabad idejükben különböző kézműves-foglalkozásokon vettek részt. A gyerekeket elismert és szakképzett oktatók vezették be a népzene és néptánc rejtelmeibe: Kepics Andzselika énekoktató, aki egyben a program szakmai referense is, Szelesné Huszti Beáta táncoktató, a Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola oktatója, Szanyi-Bíró Anikó hangszeres oktató, a Komótos együttes prímása, Szalva Klaudia hangszeres oktató, a Komótos együttes hegedűse, id. Bernáth Ferenc, a Csipkés együttes brácsása, Szilágyi László, a népi játékok oktatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és Szilágyi Gabriella, a Beregszászi Rezeda Folkműhely oktatója. A kézműves-foglalkozásokat Mester-Baksa Andrea és Kopinec Emese vezették. Az esti programok között szerepelt táncház, filmklub és Ki mit tud? vetélkedő is.

A hagyományokhoz igazodva a tábor a péntek délutáni záró előadással ért véget, melyen a résztvevők a hét folyamán elsajátított tananyagból mutattak be színes produkciót. A nézők szatmári népdalcsokrot, népi játékokat, a hangszeren játszó gyerekek előadásában dél-dunántúli ugróst, moldvai táncokat hallhattak és láthattak, valamint Szelesné Huszti Beáta nagy­ecsedi cigánytáncot mutatott be.

A XII. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

lexi