Lelkészbeiktatás Tiszaújfaluban
Egymásra talált a gyülekezet és a fiatal lelkipásztor
Június 24-én ünnepi istentisztelet keretében iktatták be tisztségébe Soós Zsolt lelkészt, a Tiszaújfalui Református Gyülekezet megválasztott lelkipásztorát. A tiszteletes úr már négy éve szolgál a kis, 200 fizető egyháztagot számláló gyülekezetben, valamint a szomszédos Tiszaásványban beosztott lelkészként, tíz hónapja pedig Csap város református gyülekezetének a helyettesítő lelkésze.
A kis tiszaújfalui templom zsúfolásig megtelt, a helyi hívek mellett a tiszaásványi és a csapi, valamint a szalókai és az eszenyi gyülekezetek tagjai is nagy számban érkeztek gondnokaik vezetésével, valamint az Ungi Református Egyházmegye lelkészein túl többen jöttek a szolgatársak közül a szomszédos Beregi Református Egyházmegyéből is, hogy köszöntsék a tiszaújfaluiakat és új beiktatott lelkészüket.
Az ünnepi istentiszteleten Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A püspök úr bizonyságot tett az Istenbe vetett élő hitéről, és egyben figyelmeztette a gyülekezetet: ne legyen hiábavaló a hitük és az igehirdetés, mert ha csak ebben az életben reménykednek a Krisztusban, akkor mindenkinél nyomorultabbak. Nagyon fontos, hogy a vallásosokból élő hitű emberekké váljunk. A lelkészbeiktatás kapcsán elmondta: „Hálás vagyok az Istennek azért, hogy egy fiatal lelkipásztort, ötévi Ung megyében végzett szolgálat után most egy gyülekezet átölelt, és a lelkipásztor úgy tekint erre a gyülekezetre, mint az ő nyájára, akiket Isten rá bízott.”
A 458. dicséret eléneklését követően Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese iktatta be a gyülekezet lelkipásztori tisztségébe Soós Zsolt tiszteletes urat, egykori kátésát és hittanosát, aki a Szalókai Református Gyülekezetben nevelkedett, és mint az esperes fogalmazott, nagyon közel áll a szívéhez. A beiktatást követően az esperes a hagyományoknak megfelelően ünnepélyesen átadta a gyülekezet pecsétjét és a templom kulcsát, továbbá felszólította a híveket, hogy lelkészük intését, tanítását, útmutatását fogadják szeretettel és imádkozzanak érte, hogy munkáját Isten dicsőségére és az anyaszentegyház javára tudja végezni. Soós Zsolt öt éve szolgál az egyházmegyében, ebből négy éve beosztott lelkész Tiszaújfaluban és Tiszaásványban. Az egyházmegye esperese elmondta a tiszaújfalui gyülekezetről, hogy ott a testvérek valóban egyetértésben élnek, ahová Zsolt tiszteletes áldásként érkezett.
Elsőként Nagy Béla, az egyházkerület főgondnoka köszöntötte a beiktatott lelkészt és a gyülekezetet, majd Bátori József, az ungi egyházmegye főgondnoka, akit a szalólai gyülekezet gondnokaként ugyancsak személyes szálak kötnek Soós Zsolt tiszteletes úrhoz.
A jelen lévő lelkészek igei köszöntésének sorát Héder János egyházkerületi főjegyző kezdte, majd Béres László szernyei, Nagy István kisgejőci, Dávid Árpád mezőgecsei, Kolozsy András nagydobronyi, Szimkovics Tibor minaji, Páll László beregrákosi, Kótyuk Zsolt szürtei, Orosz Zsolt zápszonyi és Bodnár Miklós nagygejőci református lelkészek következtek, őket követően a csapi, a tiszaásványi és az eszenyi gyülekezetek gondnokai, végül Révész Endre, a tiszaújfalui gyülekezet gondnoka köszöntötte a frissen beiktatott lelkipásztort, hálát adva Istennek, hogy gyülekezetüknek ismét beiktatott lelkésze lehet, aki feleségével, Beatrixszal együtt eredményesen munkálkodik a gyülekezetben.
Soós Zsolt református lelkész székfoglaló beszéde kezdetén Ezékiel próféta könyve harmadik fejezetének 17. versét olvasta fel. Elmondta, hogy ez az ige lelkipásztori szolgálatának vezérigéje és egész életének része. Négy évvel ezelőtt nagydobronyi segédlelkészként kereste meg a tiszaújfalui gyülekezet, hogy néhány hónapra vállalja el a lelkészi szolgálatot. Már rövid idő után olyan kapcsolat alakult ki közte és a gyülekezet tagjai között, ami rádöbbentette, hogy neki ott van a helye. „Attól, hogy kis gyülekezet lélekszámban, hatalmas gyülekezet lelkiekben. Ez mindenképpen maradásra ösztönzött bennünket” – fogalmazott a beiktatott lelkipásztor.
A gyülekezet az ünnepi lelkészbeiktató istentiszteletet követően szeretetvendégségre invitálta vendégeit. A háború miatt a tiszaújfalui közösség is erősen megfogyatkozott, de élni akar. Nemrég újították fel belülről templomukat, illetve egy jelenleg 120 fából álló barackost és több mint 60 tőke csemegeszőlőt telepítettek. Hiszik, hogy ezzel is Isten ügyét és a gyülekezet fennmaradását szolgálják, nem megfeledkezve arról, hogy legfőbb feladatuk az evangélium hirdetése.
Badó Zsolt