Kerekes István orvos élettörténete

Elvesztett Ungvár

Dr. Kerekes Istvánt Ungváron a szegények orvosának nevezték, éspedig azért, mert nem tagadta meg senkitől a segítséget, és a betegek fogadásáért vagy látogatásáért soha nem kért pénzt, ha látta, hogy nincs. A szegény betegekkel szembeni ilyen elvi magatartásának oka nagyon egyszerű volt – István emlékezett nehéz gyermekkorára és betegségben elhunyt édesanyjára. Anyja halála után döntött úgy, hogy felnőtt korában biztosan orvos lesz, és segít az embereken. Így is történt: dr. Kerekes háza a Széchenyi (Korjatovics) téren sok éven át olyan hely volt, ahová segítségért jártak az emberek.

Kerekes István 1858. szeptember 19-én született Kereknye (ma Koritnyani) községben. Apja sorsa rejtélyes, feleségét és 4 gyermekét ismeretlen okokból elhagyta és eltűnt. Az anya egyedül maradt a gyerekekkel (ekkor a család már Ungváron élt), hamarosan súlyosan megbetegedett és meghalt. Szabó doktor szavai bevésődtek a kis Pistike emlékezetébe: „Korábban kellett volna engem hívni.” A doktort azért nem hívták korábban az anyjához, mert ő nem akarta, tudta, hogy nincs pénze sem a vizitre, sem gyógyszerre. Így az asszony csendesen meghalt, és a kisfiú szilárdan elhatározta: orvos lesz, s megmenti az embereket a betegségektől és a haláltól.

Az anyja temetésére eljött a bátyja Kassáról (ma Košice, Szlovákia), majd magával vitte a két legkisebb gyereket – Máriát és Istvánt (a nagyobbik fiú már egy másik városban tanult gimnáziumban, a középsőnek pedig egy debreceni kereskedelmi iskolában kellett volna tanulnia, de mindkét testvér nemsokára fiatalon meghalt). Kassán a nagybátyja Kerekes Istvánt ingyenes katonai internátusba küldte, de a kisfiúnak ott nagyon rossz volt. Fizikailag gyenge és vékony fiú volt, nem szerette a katonai gyakorlatokat. Istvánnak nagyon hiányzott Ungvár, gyakran sírt éjszaka. Három év után úgy döntött, megszökik, amint megkapja a tanév elvégzéséről szóló bizonyítványt. Egy nyári reggelen így is tett: elvett egy kis kenyeret és szalonnát, átugrott a kerítésen, és a közeli erdőbe szaladt. István már az esti órákban gyalog és útközben szekerekre felkéredzkedve elérte álmai Ungvárát.

Az első dolga az volt, hogy elment abba a házba, ahol egykor édesanyjával lakott. Szomszédja, Juliska észrevette, s nagyon örült, hogy újra láthatta a gyereket. Az elmúlt években megbánta, hogy nem fogadta be Istvánt, mivel a férjével nem született saját gyerekük. Így a nő azonnal felajánlotta a fiúnak, hogy maradjon velük. István örült. Mindennap elszaladt a Kálváriára, és édesanyja sírjánál megígérte neki, hogy szófogadó lesz, jól fog tanulni és mindenképpen orvos lesz. Egy Thoma vezetéknevű szomszéd, akinek a gyermekeivel együtt nőtt fel István, segített megtenni az első lépést az álom megvalósulása felé. Thoma legidősebb fia, Szilárd épp gimnáziumba készülődött, ezért felajánlotta, hogy mindkét fiút beíratja, és ebédet biztosít Istvánnak azzal a feltétellel, hogy vigyázni fog Szilárdra és segíti a tanulmányait. Mindkét fiú jó érdemjegyekkel végzett a gimnáziumban. Szilárdot szülei a budapesti egyetemre küldték, István is vele tartott a fővárosba. Az idősebb Thoma fizette a szobát, amelyben a fiúk laktak, felesége pedig kolbászt, szalonnát és lekvárokat csomagolt nekik. Szilárd a jogi karra felvételizett, István – az orvosira. Mindketten diákok lettek, tanultak és dolgoztak, boldogok voltak, mint minden fiatal, aki előtt épp megnyílt a kapu a felnőtté válás felé.

Amikor Szilárd befejezte tanulmányait és hazautazott, István, akinek még egy évet kellett tanulnia, a Rókus Klinikára költözött (Budapest egyik legrégebbi kórháza a Szent Rókus Kórház). Ott más szegény diákokkal dolgozott együtt, és sokat tanult, hogy minden vizsgát jól teljesítsen, s végre megkapja a kívánt doktori oklevelet. Amikor ez végül megtörtént, a Rókus Klinika felajánlott Istvánnak egy orvosi állást a nőgyógyászati osztályon. Beleegyezett, magasabb fizetést kapott és külön szobát. Pótlólagos éjszakai műszakokat vállalt, hogy legyen néhány szabad órája a nap folyamán. Azokat új hobbijával, a politikával töltötte. A fiatal orvos gyakran járt a Parlamentbe, ahol az erkélyen hallgatta a politikusok beszédeit (a polgárok számára ingyenes volt a belépés), és hevesen reagált, ha valaki szavaival vagy a szavazás menetével nem értett egyet. Érdekes, hogy István nem tudta átvenni az oklevelét, mert 30 aranykoronát kellett érte fizetni, és még nem volt lehetősége összegyűjteni. Az egyik parlamenti ülésen találkozott Barabás Miklós képzőművésszel, aki felajánlotta neki, hogy költözzön budai házába, és segítsen megzabolázni három tanulni nem akaró unokáját. Ezért a művész 30 aranykoronát ígért előre, hogy István kiválthassa a diplomáját. Így kötött ki a fiatal orvos Barabásék házában, délig a kórházban dolgozott, ebéd után pedig a három fiút tanította.

Egy idő után egyik tanítványát katonai szolgálatra küldték Szarajevóba. Kerekes Istvánt is abba a városba küldték, hogy vigyázzon rá. A fiatal orvos az ottani új kórházba jelentkezett, megnyerte a nőgyógyászati osztály főorvosi posztjára kiírt pályázatot. István kedvelte Szarajevót, még a muszlim lakosság is tisztelettel viszonyult hozzá. Nyaralni Németországba, Törökországba utazott, de Konstantinápolyt szerette a legjobban. Kerekes István életének 5 éve Szarajevóban telt el, de továbbra is visszavágyott szülővárosába. Vissza akart térni, és nem állami pozícióban, hanem magánpraxisban kívánt dolgozni, hogy a politikába is bekapcsolódhasson.

Így is történt. Kerekes István 1892-ben visszatért Ungvárra, és ugyanezen év novemberében Ung vármegye tanácsa elfogadta orvosi oklevelét. István a Széchenyi téren (ma Korjatovics) bérelt egy lakást, és már 1893 elején megjelent a helyi sajtóban (az Ung c. lapban) egy közlemény: „Kerekes István doktor, aki a Budapesti Szent Rókus Kórházban és a Szarajevói Vakuf Kórházban dolgozott, megkezdte a betegek fogadását a Széchenyi tér 31. szám alatt Ungváron. A fogadás délig 11 órától 12-ig, délután 14 órától 15-ig tart.”

Kerekes doktor hazatérése egybeesett a kolerajárvány kitörésével, Csapon és Salamonban több beteg család is volt, akikhez a fiatal szakembert küldték. Nem félt, kezelte a betegeket, segített a szegényeknek, ahogy tervezte. De ez kevésnek tűnt számára. Látta, hogy a szegények, ha betegek, úgy mint régen, csak az utolsó pillanatban fordulnak orvoshoz, amikor már sokszor nem lehet segíteni. Ezért István két zsidó orvossal, dr. Hercz Mórral és dr. Kemény Zsigmonddal kibérelt egy szobát, és ingyenes fogadást szervezett, ahol az orvosok felváltva fogadták a város szegény lakóit. Később ez a rendelő államilag biztosított hely lett, ahol Kerekes doktor naponta két órát dolgozott.

István nem sietett megházasodni, azt mondta, először szeretne pénzt gyűjteni, nehogy a gyerekei szegénységben maradjanak, ahogy az vele is történt. De egy nap a templomban felfigyelt egy lányra, aki nagyon szépen énekelt. Kelen Irma az erdőtanácsos 18 éves lánya volt. Nagyon jó modorú volt, Bécsben tanult. Ám amikor István megvallotta szerelmét, a lány azt válaszolta, hogy sem hozzá, sem máshoz nem akar férjhez menni, mert azt tervezi, hogy elhagyja a várost. Zágrábba tervezett utazni, ahol éneket akart tanulni. A lány több mint egy évig nem volt Ungváron, s amikor visszatért, helyi sztár lett, gyakran fellépett világi eseményeken. István ez alatt az év alatt még inkább meggyőződött arról, hogy csak Irmát akarja feleségül venni. Türelmének meglett a jutalma: 1898-ban a 40 éves Kerekes István orvos oltár elé vezette Kelen Irmát, majd a Széchenyi téri lakásába vitte fiatal feleségét. Később, 1903-ban a házaspár Irma édesanyjával együtt megvásárolta ezt a kétszintes házat Fiala Ferenc helyi üzletembertől, és ott éltek halálukig.

Kerekesék gyönyörű háza (1879-ben épült) a város kellős közepén elsősorban arról volt ismert, hogy ott lakott a „szegények orvosa”. A második emeleten volt a rendelője. Az első emeleten három üzlet volt, amelyek hasznot hoztak az orvos családjának. Kerekes István vagyona évről évre gyarapodott, végre nem kellett félnie többé a szegénységtől sem neki, sem gyermekeinek. Már 1907-ben Ung vármegye száz legnagyobb adófizetője között szerepelt, a legvagyonosabb lakosok listáján a 93. helyen állt, 1913-ban ezen a listán az 57. helyre, 1917-ben pedig már a 7. helyre emelkedett. Mivel a lista élén más orvos nem szerepelt, bátran kijelenthetjük, Kerekes István nemcsak a város, hanem az egész vármegye leggazdagabb orvosa volt. Vagyonát persze nemcsak a szakma gyarapította, hanem a hozzáértően befektetett pénz is. Kereskedelmi helyiségeket bérelt, Gerényben nagy szőlője, Ungváron pincéje volt, ahol a bort tárolta. A befizetett adók automatikusan a megyei tanács képviselőjévé tették, ami egy újabb álmát váltotta valóra – a politikába való bekapcsolódást, a közösség életében való aktív részvételt. Kerekes István több mint 30 éven keresztül városi képviselő is volt, a város központi kerületéből választották meg 1894-től kezdve.

Az 1911-es évtől a város második kerületéért (a jelenlegi központ a Szobránc és a Bercsényi utcákkal) felelt, emellett Domonya, Gerény, Nevicke és több más falu orvosa is volt. A korabeli újságokban gyakran szerepelt a neve: a Kis-Ungból halott csecsemőket halászott ki, megmentett egy fáról fakaróra zuhant fiút, öngyilkosokat és fuldoklókat élesztett újra. Nappal és éjjel is látogatta a betegeket, nyáron és télen egyaránt. Egyszer, amikor egy hóviharban hintón hajtott egy beteghez Gerénybe, balesetet szenvedett: a hintó felborult, az orvos beleesett egy tüskés bokorba, súlyosan megsérült a keze. Nem sokkal ezután felesége, Irma megszülte várva várt fiukat (előtte a párnak három lánya született: Mária, Veronika és Ilona), így a város viccelődött, hogy Kerekes doktor egy tüskebokor alatt találta meg fiát, Ferencet.

Az első világháború idején Kerekes Istvánt katonaorvosnak nevezték ki. A városban a háború elején nagyon nehéz volt a helyzet, tombolt a tífusz, sebesült katonák érkeztek. Később Kerekes doktor a Vöröskereszt kórházának főorvosa lett, ahol az első világháború végéig dolgozott.

Azután, hogy Ungvár csehszlovák fennhatóság alá került, dr. Kerekes különösen elmélyült a politikában, a Keresztényszocialista Párt élére állt, aktívan védte a helyi magyarság jogát az állami tisztségek betöltéséhez és a városi képviseletben való részvételhez. 1932-ben a 74 éves Kerekes István volt a városi tanács legidősebb képviselője, de továbbra is mindenre jutott ideje az orvosi gyakorlatban és a politikában egyaránt. Ám az életkora megtette a hatását, így 1935-ben mégis a visszavonulás mellett döntött, átadva helyét fiának, Ferencnek, akit a munkácsi kórházból Ungvárra irányítottak édesapja helyére.

Valószínűleg nem kell részletezni, mennyire büszke volt Kerekes István a fiára, aki úgy döntött, hogy az ő útját követi (bár ő nem álmodozott róla gyerekkorától, mint édesapja, sőt más szakmákban is kipróbálta magát). Kerekes Ferenc a második világháború végéig a városi kórházban dolgozott, majd a szovjet időkben, 1949-től 1970-ig, azaz 21 éven át az ungvári egyetem orvosi karán tanított, több orvosnemzedéket képzett szakemberré.

Édesapja, István ekkor már nem volt az élők sorában – 1945 októberében elhunyt. A család mindkét háza – a jelenlegi Korjatovics téren és a Fedinec utcában – kiürült, a rokonok közül már senki sem lakott Ungváron. 1976-ban Kerekes Ferenc is elhatározta, hogy Magyarországra költözik. Abban az időben mindhárom gyermeke ott élt, köztük fia, Ferenc – a harmadik nemzedék a Kerekes doktorok dinasztiájában. Ő volt az, aki elmesélte nekünk nagyapja életének csodálatos történetét – a történetet egy szegény árva fiúról, aki eszének, kitartásának és a jó emberek segítségének köszönhetően elérte mindazt, amiről álmodott.

Az ungvári Kerekes család történetét a házaikról szóló történettel szeretnénk befejezni. A Korjatovics téren található épület a rekonstrukció után az Atlant Szálloda lett. A másik házat pedig, amelyet egykor Kerekes István vásárolt gyermekeinek (a Fedinec u. 40. szám alatt), a hetvenes években át kellett adni az államnak, másképp Kerekes Ferenc családját nem engedték Magyarországra költözni. Annak ellenére, hogy a Kerekesek közül több évtizede senki sem él a városban, emléküket megőrizték. Az Atlant Hotel homlokzatán Kerekes Istvánnak szentelt emléktábla található, fiára, Ferencre pedig mindmáig szeretettel emlékeznek az általa képzett orvosok.

Rehó Viktória/
Tetyana Literáti, Pro Zahid