Boucanier-k, tengeri rablók, filibuszterek

Kalózok a Karib-tengeren

2022. december 4., 15:28 , 1136. szám

Nem egy történelmi munka, ismeretterjesztő könyv, film, filmsorozat foglalkozik a Karib-tenger kalózaival, akiket egyes kalandfilmek a betyárromantika eszközeivel ábrázolnak. De miként virágzott fel, majd hanyatlott le a karibi kalózvilág?

A történet a XVI. század második felében kezdődött. A konkvisztádorok által meghódított újvilági területeken ekkorra már kiépült a spanyol gyarmati közigazgatás. A kikötővárosokból kifutó hajók gyomrában pedig Hispániába áramlott az indiánok rabszolgamunkájával kitermelt arany és ezüst. Ám a szintén jelentős tengeri hatalomnak számító Franciaország, valamint Anglia érdeklődését is felkeltette Közép-, Dél-, illetve Észak-Amerika, igyekeztek hát megvetni lábukat az Újvilágban. Az 1560-as években Florida birtoklásáért gyarmati háborút is vívtak a francia és a spanyol hadiflották (végül spanyol győzelemmel), majd a közép-amerikai vizeken feltűntek a francia, illetve az angol kalózhajók is. Itt viszont álljunk meg egy szóra. A különböző államok hivatalos felhatalmazásával működő kalózok és az állami felhatalmazás nélkül zsákmányoló tengeri rablók jogi megítélése nagyon is különbözött egymástól, egészen az 1856-os párizsi nemzetközi tengerjogi konferenciáig, mely bűncselekménynek minősített minden, kereskedelmi hajók kifosztásával járó támadást. Történetünk idején tehát még kalózlevéllel a zsebükben hajóztak a közép-amerikai vizekre a hivatalos állami angol, francia kalózkapitányok, mely felhatalmazta őket az ellenséges, főleg spanyol kereskedelmi hajók rakományának az eltulajdonítására. Ebben a tevékenységükben pedig szövetségesekre leltek a boucanier-kben.

De kik voltak a boucanier-k? A Nagy- és a Kis-Antillák szigetein ebben az időben zűrzavaros állapotok uralkodtak. Voltak kisebb szárazulatok, ahová egy szem spanyol gyarmati hivatalnok vagy katona sem tette be a lábát, sőt a nagyobb szigetek belsejében is csak formális volt a helytartók, alkirályok uralma. Hajótöröttek, tönkrement ültetvényesek, szökött bűnözők, katonák, tengerészek húzták meg itt magukat, és az akkor még gazdag állatvilág vadászatából éltek. Sokuk francia volt, akik a Florida melletti ütközetekben elsüllyedt hajóikról vetődtek a szigetekre, s ők adták maguknak és társaiknak a francia boucanier nevet, mely vagy a füstön szárított hús, vagy a bivaly­vadász francia megnevezéséből ered. A Karib-tengeren portyázó kalózkapitányok aztán nemegyszer vettek zsoldnál bozótlakókat, ám a boucanier-k hamar rájöttek, hogy a zsoldnál jóval nagyobb jövedelemre tehetnek szert, ha hajókat építenek – szép számban voltak köztük hajóácsok –, és ők maguk válnak kalózokká. A gondolatot tett követte, s a franciák a Hispaniola melletti kicsiny Teknősbéka-szigetre, az angolok pedig Jamaicára vették be magukat. Ám más nemzetiségűek – pl. hollandok, portugálok – is csatlakoztak hozzájuk, s nemcsak kalandorok, bűnözők, hanem politikai vagy vallási üldözöttek, sőt tisztes családok kalandvágyó sarjai is gyarapították soraikat. Magukat parti testvéreknek nevezték, elterjedtebbé vált viszont filibuszter megnevezésük, ami a régi holland tengeri rabló kifejezésből ered, ám bár kimondottan tengeri rablók is cirkáltak a karibi vizeken, a filibusztereket nem lehetett egyértelműen besorolni sem a kalózok, sem a tengeri rablók közé. A franciák, illetve az angolok által a spanyoloktól elfoglalt két említett sziget gyarmati kormányzói ugyanis uralkodóik nevében kalózleveleket állítottak ki számukra, de csak háború idejére, elsősorban a spanyolok ellen, békeidőben nyugton kellett volna maradniuk – amit viszont nem tettek meg, s egyáltalán nem zavarta őket, ha időnként tengeri rablókká váltak.

A zsákmányból mindig az uralkodó osztaléka volt a legnagyobb, de a többit maguk között osztották szét, s nem a francia vagy az angol törvényekhez igazodtak, hanem saját külön törvényeik szerint rendezték be és szabályozták az életüket. Többségük durva, faragatlan alak volt, nagy zsákmányszerző kalandok után hatalmas tivornyákat csaptak, ám nem volt mindegyikük egyívású. A francia Montbars és Lolonnoi hírhedt volt kegyetlenségéről, az ugyancsak francia Grammont viszont, aki hivatásos haditengerészből vált filibuszterré, ha csak tehette, megtiltotta embereinek a kegyetlenkedést.

A XVII. században, a karibi kalózvilág fénykorában a parti testvérek leghíresebb vagy leghírhedtebb parancsnokai nemcsak aranyat, ezüstöt szállító spanyol hajókra csaptak le, hanem pontosan megtervezett tengeri és szárazföldi támadásokat is intéztek erődökkel jól védett spanyol kikötővárosok ellen, melyeket be is vettek, és fel is prédáltak. A legnagyobb vállalkozás az angol John Henry Morgan nevéhez fűződik. Jamaica filibuszterei ekkor már nemcsak kapitányokat, hanem tengernagyokat is választottak soraikból, s Morgan is kalóztengernagyként szállt partra a Panamai-földszoroson, melyen átvonulva tönkreverte Panama kormányzójának a seregét, elfoglalta a dél-amerikai spanyol gyarmatokról érkező kincsek átrakodóhelyének számító Panamát, hatalmas zsákmánnyal tért haza, s végül Jamaica alkormányzójaként fejezte be életét.

A több európai hatalom által megvívott pfalzi örökösödési háborút lezáró 1697-es rijswijki békeszerződés aláírása után azonban már sem az angoloknak, sem a franciáknak nem volt szükségük a parti testvérekre. A „munkanélkülivé” vált kalózok vagy Európában kezdtek új életet, vagy – most már végérvényesen tengeri rablókként – Madagaszkárra vették be magukat, s a különböző kelet-indiai társaságok hajóit fosztogatták, míg onnan is ki nem füstölték őket.

Lajos Mihály