Az ezer tonnát is meghaladta a Magyar Református Szeretetszolgálat elmúlt egy évben célba juttatott adománya

2023. február 21., 10:28 , 1147. szám

A háború kitörése után a Kárpát-medence magyarsága, karitatív és civil szervezetek, önkormányzatok, testvértelepülések egyként mozdultak meg a segítségnyújtás címszó alatt. Közéjük tartozik a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) is, amely tavaly február végén azonnal az ukrajnai rászorulók megsegítésére sietett, kiemelt figyelmet fordítva vidékünkre. „A keresztényeknek kötelességük segíteni bajba jutott embertársaikon, mindenkinek a szívügye volt az összefogás” – húzta alá Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója.

„Mostanra több mint ezer tonna adományt osztottunk ki, amit, ha elképzelünk, hogy egy buszban egy tonnát tudunk szállítani, ez nem kevés fuvar. Voltak olyan napok, amikor többször fordultunk, adott esetben egy kocsival is, azonban az első néhány hónapban öt-hat kocsi folyamatos mozgásban volt. Ebből az 1 008 tonnából összesen 615 tonna adományt juttattunk Kárpátaljára, a többit pedig a Magyarországra érkező menekülteknek osztottuk ki. Mostanáig 210 ezer embernek segítettünk valamilyen módon, ami egy elképesztő szám” – összegezte a statisztikát Juhász Márton.

A háború kirobbanása után az MRSZ minden aktuális és tervezett programja háttérbe szorult, az erőforrásaikat a háború elszenvedőinek megsegítésére fordították, amivel egy időben elkezdtek önkénteseket is toborozni. „Összesen mintegy 5 000 önkéntest regisztráltunk, akik közül 3 500-zal együtt is dolgoztunk az elmúlt szűk tizenkét hónapban. Ebből 150 orvos volt, hiszen nagyon nagy szükség volt egészségügyi szakképesítéssel rendelkező emberek foglalkoztatására és önkéntes munkájára, de ezen felül 1 100 tolmács segítette a munkánkat, hiszen rengeteg esetben szükség volt akár az ukrán, akár az orosz nyelvre a munkánk során” – tette hozzá Juhász Márton, hangsúlyozva, hogy rendkívüli jelentőséggel bíró programjuk volt az is, amikor vetőmagokat biztosítottak a Kárpátalján élők számára, s kiemelte öt óvóhely kialakítása érdekében nyújtott támogatásukat is: „Több mint 10 000 csomag vetőmagot juttattunk célba. Ezt a programot úgy neveztük, hogy a »Remény magjai«. Aztán voltak ennél praktikusabb és szomorúbb történetek is, mint például az öt óvóhely kialakítása. Összesen 81 millió forint értékben járultunk hozzá az óvóhelyek kialakításához, hogy az idősotthonban, illetve oktatási-nevelési intézményben ősszel elkezdődhessen a jelenléti oktatás, hiszen csak olyan intézményben indulhatott el 2022 szeptemberében a jelenléti oktatás, amelynek volt az állam által ellenőrzött és jóváhagyott óvóhelye. Mi ezeknek az óvóhelyeknek az építését vagy felújítását, berendezését támogattuk ezzel az összeggel.”

Az adventi időszakban a szervezet meghirdette a „Betlehemi csillag” nevű programját, amelynek keretében akkumulátoros lámpákkal láttak el minden kárpátaljai gyülekezetet. „Azt határoztuk el, hogy mind a 108 kárpátaljai református gyülekezetet támogatjuk olyan lámpákkal, amelyek akkumulátorral rendelkeznek. Ekkor már mindennaposak voltak az áramszünetek, s azt szerettük volna, hogy ne legyen olyan református templom Kárpátalján, ahol adott esetben a szentestét vagy karácsony napjait sötét templomban kelljen tölteni. Ezek a lámpák nappal napelemmel az udvaron feltölthetők, és utána az akkumulátorban tárolt árammal néhány óráig képesek világítani. Ekkor vittünk át rengeteg elemlámpát, illetve gyertyát is” – foglalta össze az MRSZ ügyvezető igazgatója.

Különösen fontos, hogy a református szeretetszolgálat az ukrán nemzetiségű családokat is támogatja, ezzel is alátámasztva, hogy bajban ismerszik meg a barát – fogalmazott Juhász Márton, hozzátéve: „Nagyon számítanak és támaszkodnak a magyarok segítségére. Én azt gondolom, hogy ez a két nép mindig is békében élt egymás mellett. Nekünk lehetőségünk van, így kötelességünk is, hogy támogassuk ne csak a Kárpátalján élő magyarokat, hanem az ukránokat ugyanúgy.”

A Magyar Református Szeretetszolgálat az Ukrajnából érkezett menekülthullám idején állandó jelleggel 29 helyszínen volt jelen: határátkelőkön, vasúti pályaudvarokon, repülőtereken, központi ellátó helyeken és szálláshelyeken is, ahol mindenben segítették a háborút elszenvedő embereket.

TV21 Ungvár/lexi