Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz

Az egész világ feléledt

S az elérkezett tavasznak

Örömére minden örvend;

Csak az egy Vitéz nem örvend.

Enyelegnek a juhnyájak,

Tehenek, lovak futosnak,

Danol a pacsirta s a pinty;

Az egész berek homályja

Zeneg édes énekekkel:

Egyedül csak én kesergek.

Ihon, a kinyílt mezőkben,

Ligetekbe, rétbe, kerten

Hiacintok illatoznak,

Tulipánok ékesednek,

Mosolyognak a virágok:

De mi kedvem a tavaszban,

Ha az ő viráginál szebb

Lili nem virít ölemben?

Akit a forma nyűgöz le, bizonyára elgondolkodik, hogy a négysoros első versszak után a második miért lett hat, míg a harmadik meg aztán nyolc soros. És ha lett volna negyedik szakasz, akkor az már tíz sorból állna?

Akinek figyelmét viszont A tavasz „szereplői” kötik le, azt kérdezi: ez a Lili csak nem az a bizonyos Lilla, akiről Csokonai Vitéz Mihályunk kimagaslóan szépséges költeményét, A Reményhez címűt írta, és akinek igazi neve Vajda Julianna volt?

De bizonyára van olyan kedves olvasónk is, akit Csokonai természetes egyszerűsége mellett, a vers bájos játékossága ragadja meg. Például a magát megnevező önreflexió, hogy a versbeli „én” az első versszakban még kívülállóként utal önmagára. „Az elérkezett tavasznak örömére minden örvend, csak az egy Vitéz nem örvend.”

Ezt a sokféleséget nem a véletlen adja. Olyannyira nem, hogy Németh László „keveréknek”, nem pedig „vegyületnek” látja. Majd hozzáteszi: Vitéz „tudásra, szépségre vágyó mókás, szomorkás ember” volt, „aki élete harminckét esztendejében az akkori Európa minden divatos ízét átáramoltatta magán”. „Játékában is megható, bánatában is játékos.” „Gyermekfilozófus: Csokonai”...

            Penckófer János