A megyei vezetőséggel tartott megbeszélést Szász Jenő magyarországi miniszteri biztos

2023. március 22., 16:18

Értekezletet tartottak Kárpátalján Szász Jenő, az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztos, Andrij Seketa, a megyei tanács vezetőjének első helyettese és Barta József megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke részvételével.

A megbeszélés témája régiónk közös európai programokban való részvételének kérdése volt. Szász Jenő külön kiemelte a romániai Szatmár megye, a magyar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködési kilátásait. Mindezen területek képviselői koordinálhatnák egy esetleges megállapodás intézkedéseit. Ehhez szükséges egy közös munkacsoport létrehozása, amelynek feladata egyebek mellett más európai programok figyelemmel kísérése lenne. Az információk szerint a munkacsoport létrehozásának kérdését a közeljövőben Budapesten tárgyalják majd meg.

Andrij Seketa megköszönte az ajánlatot, és hangsúlyozta, hogy régiónknak szüksége van egy ilyen együttműködésre. Kárpátalja szempontjából különösen fontos, figyelembe véve a háborút és a közpénzek felhasználásának prioritásait. Tájékoztatott a Kárpátaljai Megyei Tanács határon átnyúló programokban való részvételéről, amelyek eredménye számos sikeresen megvalósult társadalmi, humanitárius és kulturális projekt.

A találkozón szó esett az Ukrajnának nyújtott humanitárius segélyekről is. Szász Jenő biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország sokat tett Ukrajnáért, és továbbra is készen áll a háború által érintett lakosság támogatására az ehhez szükséges mennyiségben.

Barta József a megye politikai helyzetéről, valamint a helyi hatóságok és a nemzeti kisebbségek képviselői közötti kapcsolatról beszélt. Kiemelte, hogy a háború kezdetén a megyei tanács képviselői közös döntést hoztak a konszenzus megteremtéséről, a politikai ambíciók figyelmen kívül hagyásáról, az új kihívásokra való koncentrálásról és a stabilitás biztosítását, a térség gazdaságának megerősítését célzó döntések meghozataláról. Ezenkívül megköszönte azt a hatalmas humanitárius segélyt, amelyet Magyarország Kárpátaljának és Ukrajna egészének nyújt. „Érdekeltek vagyunk abban, hogy országaink államközi kapcsolatai javuljanak, és Kárpátalja szoros kommunikációja a szomszédos európai régiókkal továbbra is meghozza gyümölcsét mindkét állam számára. Minden lehetőséget kihasználunk erre. Ez nagyon fontos Ukrajna EU-csatlakozásának útján. Köszönjük az európai programokban való részvétel lehetőségét, a támogatást és a további együttműködést” – mondta.

(facebook.com/VV)