Magyar Levente: A templomépítés magába sűríti mindazt, amit a magyarság fontosnak tart
A templomépítés magába sűríti mindazt, amit a keresztény magyarság fontosnak tart, hirdeti, hogy Krisztus követői vagyunk, és ez olyan alap, amit semmilyen földi erő nem képes megrengetni – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára múlt pénteken az erdélyi Hadadon az új református templom alapkőletétele alkalmával.
A Szatmár megyei község 420 fős református gyülekezete két évtizedes próbálkozás után vág bele az építkezésbe, miután régi, XV. századi temploma a földmozgások hatására menthetetlenné vált – mondta az ünnepi istentiszteleten Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
A telekvásárlást, tervezést a magyar állam is támogatta, és a hadadiak az építkezés alatt is számíthatnak a budapesti segítségre – ígérte Magyar Levente. Rámutatott: nem olyan idők járnak, amikor a közösségek új építkezésekbe vágnak, ezért az itteni templomépítés a Kárpát-medence, a világ magyarságának figyelmére érdemes.
(MTI/Kárpátalja)