Andrij Baloga polgármester a bírósági döntés ellenére sem mond le a bosszúról

Munkácson megint menesztették Schink Istvánt

2023. május 17., 14:36 , 1159. szám

Május 8-án, a tanév befejezése előtt négy héttel a munkácsi városvezetés ismét elbocsátotta állásából Schink Istvánt, Munkács magyar középiskolájának igazgatóját. Az intézményvezetőt másodszor is menesztették annak ellenére, hogy a Munkácsi Járási Bíróság egy hónapja, április 12-én már egyszer jogtalannak ítélte januári elbocsátását, és azonnali hatállyal elrendelte igazgatói tisztségébe történő visszahelyezését.

A Munkácsi Kistérségi Önkormányzat felügyelete alatt álló tanfel­ügyelőség ismét érdemi indoklás nélkül bocsátotta el a köztiszteletben álló igazgatót. A tanári kar minden tagja aláírta most is azt a tiltakozó nyilatkozatot, amelyet eljuttattak Andrij Baloga polgármesterhez. A nyilatkozatukban úgy fogalmaznak: „Tantestületünk magyarázatot vár Öntől, városunk polgármesterétől, hogy a bírósági döntés és a tantestület, valamint a szülők tiltakozásának és kérésének ellenére miért bocsátották el állásából igazgatónkat, Schink Istvánt, aki 17 évnyi igazgatói tevékenysége során egy megrovásban sem részesült a városvezetés részéről, megbecsülésnek örvend a tantestület és a szülők körében. Menesztése nem szolgálja sem iskolánk zökkenőmentes működését, sem a bizalmat a város vezetése felé.

Határozottan kérjük ennek a megalapozatlan, közösségünket bántó és sértő döntésnek az azonnali felülvizsgálatát” – fogalmaztak az iskola pedagógusai közös nyilatkozatukban, amelyet hivatalosan is iktattak a városházán, tehát a polgármesternek válaszolnia kell majd rá.

A váratlan döntés ellen tiltakoztak a szülők és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is. Bár a munkácsi magyarok egy emberként kiállnak a népszerű iskolaigazgató mellett, a bíróság is nekik adott első fokon igazat, úgy tűnik, Schink István mégis áldozatául esik a Munkácsot irányító oligarchacsalád magyarellenes akciósorozatának, ami véglegesen megingathatja a Kárpátalján élők jogállamiságba vetett bizalmát, legyenek azok magyar vagy ukrán nemzetiségűek. Mindenesetre az igazgató úr a munkaügyi pert első fokon megnyerte, de a városi tanács fellebbezett. Megdöbbentő, de meg sem várták a fellebbviteli bíróság döntését, másodszor is elbocsátották. Tehát jelenleg két elbocsátási ügy is van párhuzamosan.

Schink István munkácsi iskolaigazgató mellett – ugyancsak indoklás és testületi döntés nélkül – menesztette Andrij Baloga polgármester még januárban Korolovics Valériát, a Derceni Kultúrház igazgatóját, valamint a Munkácsi kistérséghez tartozó magyar falvakban, Dercenben és Fornoson eltávolították a középületekről a magyar feliratokat és magyar zászlókat. Mindezt annak ellenére, hogy a Derceni Kultúrházat 18 éven át vezető Korolovics Valériának és férjének, Zsoltnak köszönhetjük Kárpátalja legelismertebb magyar néptáncegyüttesének, a Derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttesnek az utóbbi két évtizedben elért jelentős sikereit. Akkor Valéria melletti szolidaritásból a kultúrház dolgozói is felmondtak Dercenben, közöttük Valéria férje, Korolovics Zsolt is, aki művészeti vezetőként és koreográfusként dolgozott az intézmény méltán ismert táncegyüttese mellett. Ráadásul néhány hónappal korábban Zsolt vehette át a Kárpátalja legjobb koreográfusának járó Balogh Klára-díjat, személyesen Viktor Mikita katonai kormányzótól és Volodimir Csubirkótól, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökétől, a házaspár példaértékű munkájának elismeréseként.

A Munkácsi kistérséget hűbérbirtokukként kezelő Baloga-klán magyar zászlók és feliratok, valamint a KMKSZ-hez közel álló magyar intézményvezetők elleni bosszújának oka lehet, hogy részben a KMKSZ miatt elveszítették a többséget a munkácsi képviselő-testületben. Schink István pedig a KMKSZ-frakció vezetője a Munkácsi Városi Tanácsban. Ráadásul ő is aláírója annak a nyilatkozatnak, amelyet a 18 ellenzéki képviselő múlt héten közzétett, miszerint bojkottálják a képviselő-testület üléseit és a szakbizottságok munkáját, amíg a polgármester nem mond le, vagy nem váltja le a Végrehajtó Bizottság tagjait. Emiatt patthelyzet van a tanácsban.

Korolovics Valéria is a KMKSZ-hez közel álló, a magyar közösség ügyét szívvel-lélekkel szolgáló intézményvezetőként volt ismert.

Időközben visszakerültek Dercenben a Magyarország által alapított és fenntartott Munkács Futball Akadémia magyar feliratai, de a községben és Fornoson máig nem engedélyezett a magyar felirat vagy a nemzeti trikolór használata, akárcsak Munkácson.

Badó Zsolt