A Belügyminisztérium ismertette a járművezetői vizsgákkal összefüggésben tervezett változásokat

2023. május 25., 14:31 , 1160. szám

A Belügyminisztérium Fő Szolgáltató Központja (BFSZK) azt tervezi, hogy az év végéig módosítja a vizsgaeljárást a tárca szolgáltatóközpontjaiban – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Belügyminisztérium sajtóközpontjára hivatkozva.

„A cél kizárni a vizsgáztatók vagy harmadik személyek befolyását a vizsgaeredményekre, valamint tágítani az eredmények megfellebbezésének lehetőségét” – közölte Mikola Rudik, a BFSZK vezetője.

Rudik elmondta, hogy pontosan mit is terveznek a szervizközpontokban:

– online regisztráció a gyakorlati vizsgára: a látogatások száma egy alkalomra csökkenthető, hiszen az előnevezési „talon” a BFSZK honlapján keresztül is beszerezhető lesz, és nem csak a beltéri terminálon át, ahogyan jelenleg;

– hosszabb idő áll majd rendelkezésre a vizsgák eredményeinek megfellebbezésére: 30 napig lesz rá lehetőség a jelenlegi 3 helyett;

– javul a vizsgák rögzítése, így több szögből lehet majd látni mindazt, ami a vizsga során történik: az elméleti osztályokban többé nem lesznek „vakfoltok”, mert 4-4 térfigyelő kamera lesz felszerelve, ami átfedést biztosít a rögzítésben, s emellett a hangot is rögzíteni fogják a teremben, a B kategóriás járművekben pedig a gyakorlati vizsgákon 2-2 rögzítő lesz, 360o-os rálátással az utastérre.

Ami a vizsgák lebonyolítását illeti, a polgárok számára semmi sem változik. Az elméleti vizsgán a korábbiakhoz hasonlóan „20 kérdés és 20 perc” lesz megadva. A gyakorlati vizsgán marad a közlekedés a megadott útvonalon – mondta el a BFSZK vezetője.

„Valamennyi útvonal jóvá lett hagyva általunk és a katonai közigazgatások által, s közzé vannak téve a honlapon – tette hozzá Rudik.

(zzz/pravda.com.ua)