Májusban 91,3 milliárd hr volt a költségvetés általános alapjának hiánya

2023. június 4., 19:14

Az ukrán állami költségvetés általános alapjának hiánya január–májusban 401,9 milliárd hrivnya volt, ezen belül májusban 91,3 milliárd hrivnya – mondta el Rokszolana Pidlasza, a Legfelső Tanács Költségvetési Bizottságának vezetője az Interfax–Ukrajina hírügynökségnek.

„Bár nagy a költségvetési hiány, a helyzet kontrollált. A kormánnyal együtt folyamatosan együttműködünk nemzetközi partnereinkkel, ami megfelelő mértékű hiteltámogatást biztosít a hiány fedezésére” – hangsúlyozta.

Elmondása szerint az államháztartás általános alapjának öt havi kiadásai 1,143 billió hrivnyát tettek ki, ebből májusban 277,4 milliárd hrivnyát, a fő kiadási tétel továbbra is a védelem.

„2023 első öt hónapjában az állami költségvetés általános alapjának bevétele 1,481 billió hrivnya volt. Ebből külső forrásból 723,8 milliárd hrivnya (vagyis csaknem a fele), belsőből 757,4 milliárd hrivnya származott” – közölte Pidlasza.

Mint kifejtette, májusban az állami költségvetés általános alapjának bevétele 328,3 milliárd hrivnya volt, ebből belső forrásból 209,2 milliárd hrivnyát, külső forrásból 119,1 milliárd hrivnyát biztosítottak.

„Májusban az adóbevételek az utóbbi időben talán először haladták meg a külső hitelfelvételt. Az adóhatóságok 101,2 milliárd hrivnyát szedtek be, a külső hitelfelvétel 73,4 milliárd hrivnyát tett ki, a belföldi hitelfelvétel (OVDP) 68,6 milliárd hrivnya volt, az Egyesült Államoktól kapott támogatás 45,7 milliárd hrivnya, valamint a vámhatóságok által kezelt bevételek: 29,6 milliárd hrivnya” – jelezte a Legfelső Tanács Költségvetési Bizottságának vezetője.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)