Kávé helyett pótkávé
Elvesztett Ungvár
„Egészséges kávé”, „családi kávé” – így nevezték a helyi sajtóban megjelent hirdetések a különféle pótkávékat, nem pedig azt a kávét, amit az ungváriak szívesen fogyasztanak. Általában a kávé ízére sok más növény emlékeztet: cikória, árpa, makk, cukorrépa, gyermekláncfű, baobab, csicsóka stb. Vajon melyikük vált ital formájában a XIX. század végén Ungvár kávékultúrájának részévé? Hogyan történt, és miért volt eléggé népszerű termék a pótkávé? Megtudhatják a továbbiakban.
A helyi sajtó megemlítette, hogy a kávéhelyettesítők az 1880-as években jelentek meg piacunkon a „mérgező” szemes kávé ellensúlyozására. Úgymond, a tudósok már 1820-ban megállapították, hogy a kávébab koffeint tartalmaz, amely negatív hatással van az idegrendszerre, és kis adagokban mérgezi az embert. „A kávé tisztelgés a divat előtt, mert sokan valójában nem szeretik undorító ízét, egyszerűen szokássá vált” – írta az Ung című újság. Tehát akkoriban az egészségre gyakorolt hatás volt az első ok, amiért oda kellett figyelni a kávé alternatíváira. A második, sokak számára fő szempont a kávépótló ára volt, amely sokkal olcsóbb volt, mint a kávébab. A harmadik ok, aminek köszönhetően a pótkávé használata jelentős fejlődésen ment keresztül, a háborúk voltak.
De térjünk vissza a XIX. századba, amikor a pótkávé kezdte megtölteni a magyar piacot, és az ungvári boltok polcaira is felkerült. 1886-ban a hivatalos kormányzati adatok szerint 48 ezer mázsa kávépótlót hoztak be Magyarországra, a legnagyobb importőr Németország volt. Ez az iparág Magyarországon is fejlődött: Sopronban működött a Lenck üzem, a Szalády-gyár 1885-ben az állami kiállításon aranyérmet nyert kísérleti keverékeivel. A reklámokból ítélve eleinte a részleges kávépótlók, vagyis azok, amelyekben még volt egy kis szemes kávé, népszerűbbek voltak, ha lehet ilyet mondani. Ezt követően a pótkávékeverékeket külön is gyártották, és javasolták, hogy ezeket a kávéhoz adják – hogy olcsóbb és egészségesebb legyen. Például ugyanaz a Szalády termelő őrölt pirított árpát, cikóriát és makkot kevert össze. Ebből a helyettesítőből egy kanálnyit kellett a kávéfőzőbe tenni a kávéfőzés során (két kanál kávébabhoz egy kanál helyettesítő).
A jól ismert Kneipp gyártót, amelynek termékei az 1880-as évek végén jelentek meg a városban, kezdetben a babkávé kiegészítőjeként is hirdették. A termék érdekessége a maláta (részben csíráztatott árpaszemek) és a kávékivonat használata volt. „»Használsz árpakávét?« Ez a kérdés megvető mosolyt vált majd ki a magyar háziasszonyokban, mert sokan még mindig negatívan viszonyulnak egy ilyen italhoz. Ez pedig részben érthető is, mert sokszor csak pörkölt árpát árulnak, amiből csak édes, fás ital készül, aminek egyáltalán nincs kávéíze. Sokan még mindig nem tudják, vagy még nem győzték meg őket arról, hogy a Kneipp Kathreiner malátakávéja olyan termék, amelynek már önmagában is remek kávéíze van” – jegyezték meg a termék reklámjában. Az ilyen malátakávé használatára vonatkozó ajánlások nagyon széleskörűek voltak, a gyártó például hatékony lázcsillapító szerként hirdette, csak málna- vagy citromszirupot kell hozzáadni az italhoz. „De ez az ital kiválóan alkalmas bélgyulladás, influenza, diftéria, mandulagyulladás, izomreuma, gyomorfekély esetén is. A Kathreiner kávé olcsóságának köszönhetően a lakosság legszegényebb rétegei is lehetőséget kapnak ennek az italnak az elkészítésére, a gazdagok pedig le tudnak mondani a káros kávészemekről” – olvasható egy XIX. század végi reklámban.
A XX. század elején a pótkávégyártók elkezdték hirdetni az ital családi használatát, nagyon gyakran ábrázolva a felnőttekkel együtt „kávézó” gyerekeket. A „családi asztal melege” kifejezés különböző változatokban ezeknek a termékeknek a szlogenje lett. Ezzel együtt mindig hangsúlyozták, hogy az ital nagyon hasznos az emésztésre, ráadásul az íze és illata is megegyezik a babkávééval.
A kávéhelyettesítők fogyasztásának legnagyobb csúcsa azonban az első világháború éveire esett. Érthető, hogy nem azért, mert az emberek jobban kezdtek törődni az egészségükkel, hanem azért, mert az országok közötti kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak, és a kávébab Európa számára luxussá vált. Ebben az időszakban kezdtek el az európai cégek kísérletezni a pótkávéval, különféle módozatokat találva ki olyan ital előállítására, amely felmelegít, élénkít, erőt ad és emlékeztet a korábbi gondtalan évek ízére. A magyar hatóságok akkoriban minden lehetséges módon cikóriatermesztésre ösztönözték a mezőgazdasági területek tulajdonosait. A pótkávégyártók meglehetősen drágán vásárolták fel a lakosságtól, így ez jövedelmező üzlet volt. A cikória mellett a pótkávé előállításához az olcsó alapanyagot akkoriban a leggyakrabban a makk jelentette. Nem mondható, hogy ez a kávé nagyon finom vagy élénkítő volt, de nem olyan időket éltek az emberek, hogy panaszkodjanak.
A háború befejezése után a szemes kávé visszatért az ungvári üzletek polcaira. Még a cikóriakávé helyi termelője is megjelent a városban: a Stern testvérek cége. A gyár, ahol cikóriagyökeret pörköltek, zúztak és csomagoltak, az 1920-as és 1930-as években a Masaryk téren, a mai Petőfi téren volt. Az Elveszett Ungvár sorozatban már írtunk erről a vállalkozásról (https://karpataljalap.net/2018/08/12/stern-testverek-potkave-es-teagyara), amelyet a tér és a környező utcák sok lakója nem kedvelt az erős cikóriaillat miatt.
A város történetének csehszlovák korszakában nem tűnt el a boltok polcairól az ismerős Kneipp kávépótló, népszerű volt a Tatrica cég terméke, a Franck cég „kávéját” pedig erősen reklámozták. (A cégnek saját malma és csomagolóüzeme volt Csapon.) A Franck egyébként reklámjában elsőként javasolta tejjel készíteni a cikóriakávét.
A második világháború idején ismét megszakadt Európa kávébabellátása, így őrült kereslet volt a különféle kávépótlókra. Magyarországon megalapozták a kávé előállítását bükkmagból, a gesztenye terméséből, csillagfürtmagból stb. – ezt itták annak idején az ungváriak. Szőlővidékként volt saját receptünk, a szárított szőlőmagból készült kávé. Fő komponensének elkészítése meglehetősen lassú volt, de a kávé ízére nagyon vágytak az emberek. Így a szőlő betakarítása után a magvakat a frissen préselt masszából kiszitálták, megmosták, szárították, majd megpörkölték és őrölték. Ebből a porból kávépótlót főztek.
A kézműves „kávés” italokat a helyi kávézókban is megkóstolhatták az ungváriak. Így 1943-ban a légiósok palotájában található egykori Bohumil Purma cukrászda helyiségében (ma a Korzó és a Duhnovics utca sarkán található épület) működött Magyar Balázsné cukrászdája, ahol süteményt, tortát és cukorkát készítettek. Mindezt a helyszínen, a kávézóban ki lehetett próbálni, az édességekhez pedig a vendégek megkóstolhatták a háziasszony eredeti „kávéját” – szójából, csillagfürtből, árpából, cikóriából és házi fűszernövényekből készült italt.
Akkoriban persze voltak olyan csaló termelők is, akik kávét hamisítottak, vagy inkább hazudtak termékeik összetételéről. A törvény előírta a termék egyértelmű címkézését, vagyis a gyártónak fel kellett tüntetnie a csomagoláson, hogy szemes kávéról vagy kávé tartalmú termékről (azaz kávépótlóval kevert szemes kávéról) vagy pótkávéról van szó (árpa, cikória, makk stb.). 1944-ben a magyarországi kávétermékek átfogó ellenőrzése kimutatta, hogy a kávénak és kávétartalmú termékeknek a 40%-a egyáltalán nem tartalmazott babkávét. Érdekes, hogy ez a csalási módszer még mindig létezik. Úgy tartják, hogy a világ egyes országaiban leggyakrabban olcsó árpalisztet használnak illegális kávéhamisításra. Mit lehet ehhez hozzátenni? Valószínűleg csak azt, hogy a mostani háború idején az ungváriak hálásak lehetnek, hogy kávét ihatnak, nem pedig őröltmakk- és csillagfürtfőzetet.
Tetyana Literáti: Pro Zahid/Rehó Viktória
