Az újjáépítésen is dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában

2023. július 14., 13:15 , 1168. szám

A háború kitörése óta folyamatos az a segítségnyújtás, amelyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet biztosít Ukrajnában a bajba jutottak számára.

Lassan másfél éve tart az orosz–ukrán háború, azonban a magyar Ökumenikus Segélyszervezet töretlenül segíti a rászorulókat: már legalább 1 600 tonna segélyt juttatott el Ukrajnába, ezen belül Kárpátaljára is. A program teljes költségvetése meghaladja a 17 millió dollárt.

Kárpátalján belül a szervezet nem az egyéni segélyezés mellett döntött, hanem beazonosították azokat az intézményeket, ahová az ukrajnai menekültek érkezhettek.

A szervezet munkatársai Kárpátalja-szerte végigjárták az erre alkalmas iskolákat, óvodákat, kultúrházakat, egy nap akár 6-8 ilyen helyet is megnéztek. Felmérték, mire van szükség, és megpróbálták a megfelelő segítséget biztosítani. Következő lépésként Lembergben és Kijevben is létrehozták az irodájukat, azóta is ezen a három helyen dolgoznak.

A szervezet elnöke szerint most bizonyos területeken már az újjáépítésre fókuszálnak, amennyire ez lehetséges. Kijev megyében a magyar kormány segélyezésének köszönhetően több olyan objektumot rendbe tudtak tenni, amely a háborúban megsérült. A Bucsai járásban létrehoznak egy konténer-mentőállomást, egy egészségügyi körzeti orvosi rendelőt, és ehhez kapcsolódóan egy adminisztratív kormányablakot.

Ezek mellett elkészült a Borogyankai járás óvodája, és elkezdték a zahalci iskola felújítását, ahová 500–600 gyermek járhat majd.

Kárpátalja területén belül Nagyszőlősön egy kollégiumi épületet újítottak fel annak érdekében, hogy a járásban különböző helyen lévő, dolgozni kívánó, munkaképes menekültek számára megfelelő lakhatást biztosítsanak. Az elkészült épület több mint száz fő befogadására alkalmas.

A tervek szerint a későbbiekben is folytatják a munkát, amelynek fontos eleme a segítségnyújtás mellett az is, hogy létesítményeket építenek mind Kárpátalján, mind pedig azokon a területeken, ahol a legnagyobb rombolást hagyták maguk mögött a kivonuló orosz megszállók.

            TV21 Ungvár/K. K.