Fradi volt, Fradi lesz?

Össznépi aggodalom a nemzet csapatáért

A mögöttünk maradt héten aligha volt olyan, a sportban egy kicsit is járatos ember az anyaországban és szerte a Kárpát-medencében, aki ne értesült volna a Ferencváros labdarúgócsapatának döbbenetes vereségéről egy félamatőr feröeri kiscsapattól, a Klaksvík gárdájától. A Groupama Aréna közel 20 ezer szurkolója előtt elszenvedett 3-0-s vereség azt eredményezte, hogy az egy hete még a Bajnokok Ligája főtáblájára igyekvő 34-szeres magyar bajnoki csúcstartó egy csapásra a szégyenpadon találta magát, és lényegében 90 perc alatt sikerült lerombolnia azt a nimbuszát, amellyel az utóbbi évtizedben a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező magyar klub Közép-Európa egyik legjobban menedzselt és legjobb eredményeket elérő csapatává nőtte ki magát. Döbbenet, csalódottság, elkeseredettség, bizonytalanság, szégyen – alighanem ezek voltak a legelső reakciói mindazoknak – így nekem is, aki már közel fél évszázada vallhatom magam Fradi-szurkolónak –, akik szerda este nyolc óra környékén szembesültek ezzel a ténnyel, és még órákkal később is abban reménykedtem, hogy mindez talán csak egy nagyon rossz rémálom volt, amiből mindjárt felébred(het)ünk.

A kupakudarc után ugyan már eltelt jó néhány nap, de igazából még azóta sem hallottunk semmi biztatót a Fradi háza tájáról. Az ominózus mérkőzést követően szinte azonnal lépett Kubatov Gábor klubelnök, menesztette Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőt, és mindenki nevében bocsánatot kért a szurkolóktól. A történtek után ez volt a minimum, de hogy ki lesz az FTC új mestere, lesznek-e változ(tat)ások a csapat-összeállításban, és hogy milyen esélyekkel várhatjuk a veszett fejsze nyelének számító ír Shamrock Rovers elleni csütörtöki Európa Konferencia Liga-összecsapást, illetve a hét végén kezdődő bajnokságot, arról még sejtésünk sem lehet, mivel a Fradi háza táján teljes a hírzárlat.

Megpróbáltam megszólaltatni néhány, a zöld-fehérekhez különböző módon kötődő szakembert, hogy mondják el véleményüket a történtekről.

,,Igazából az, ami történt, egy negatív folyamatnak a következménye, törvényszerű beteljesedése, mondhatnám, logikus végkifejlete volt, de ekkora leégésre még én magam sem számítottam” – kezdte beszélgetésünket Bánki József (Dodó), az FTC-vel korábban háromszor is bajnoki ezüstérmet, egyszer bronzérmet szerző középpályás, aki a 80-as, 90-es években 272 mérkőzésen lépett pályára az együttesben, az elmúlt egy évtizedben pedig

a Fradi népszerű magazinjának, a Zöld és Fehérnek a főszerkesztője, és emellett még szakkommentátorként is gyakran láthatjuk valamelyik sportcsatornán.

A 60 évesen is jó kondiban lévő Dodó a Fradi öregfiúk csapatának is oszlopos tagja, a telefonbeszélgetésünk alkalmával is éppen Székelyföldről tartott hazafelé, miután a Fradi-öregfiúkkal Sepsiszentgyörgyön léptek pályára, a Sepsi Arénában, Székelyföld válogatottja ellen. Bár a személyes barátságunk többéves múltra tekint vissza, néhány szóváltás után érződött, hogy a miértre adott választ nem tőle fogom hallani.

„Egyszerűen nem értem, hogyan eshetett ekkora szégyenfolt a Ferencvároson, és a legrosszabb az egészben, hogy még napokkal az eset után is sok a bizonytalanság, és nem tudhatjuk, hogy ez a hatalmas pofon mekkora kárt okozhat majd a klub renoméján. Ami viszont tény, hogy a Ferencváros több mint 120 éves történelme során sokszor került már nehéz helyzetbe, de mindig sikerült kilábalni belőle. Nagyon remélem, hogy így lesz ez most is” – fejezte be mondandóját Bánki József.

Nem sok biztatót mondott el Magyar Zoltán sem a témakörben, akit szintén útban hazafelé, Székelyföld és Budapest között értem utol (az FTC futballszakosztályát korábban 13 évig vezető, majd a magyar válogatottnak 15 éven át menedzsereként ténykedő, manapság pedig a magyar parlamenti válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó szakember Tusványoson töltött néhány napot). „Szinte szóhoz sem tudok jutni napokkal az események után sem, fogalmam sincs, hogyan juthattunk el odáig, hogy egy nevesincs, félig amatőr csapat miképpen iskolázhatta le ennyire megalázóan a Ferencvárost a Bajnokok Ligájában. Mindenesetre most a klub vezetőinek le kell ülniük, elemezni a történteket, és nagyon gyorsan felelősségteljes döntéseket hozni, hiszen a nyakunkon az Európa Konferencia Liga-találkozó, illetve a bajnoki rajt is, nincs idő nyalogatni a sebeket” – mondta el Magyar Zoltán, aki 1990-ben előkészítette és tető alá hozta az FTC beregszászi vendégjátékát, majd rá két évre komoly szerepet vállalt a történelmi magyar–ukrán válogatott mérkőzés megvalósításában.

A kárpátaljai gyökerekkel rendelkező futballszakember arra a kérdésemre sem tudott érdemleges választ adni, hogy ebben a helyzetben szerinte magyar vagy ismét külföldi szakember lehetne a megoldás az FTC élére? „Ez egy olyan döntés, amelyet a klubvezetés komoly mérlegelés után, minden szempontot figyelembe véve hozhat csak meg, hiszen ez komoly téttel bír, mivel a Fradi Magyarország legsikeresebb és legnépszerűbb klubja” – tette hozzá.

Dunda György, a Magyar Sportújságíró-szövetség (MSÚSZ) kárpátaljai tagozatának vezetője, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója is szorosan kötődik a Ferencvároshoz – 1992-ben labdaszedőként volt ott az ungvári ukrán–magyaron, később az FTC utolsó magyar trénerőtől, kedvenc focistájától, Détári Dömétől is kapott egy féltve őrzött mezt –, így természetesen őt is letaglózta a történelmi vereség.

„Egyszerűen nincsenek szavak a történtekre, de szerintem itt most rendszerszerű problémák jöttek elő. Nem akarok károgni, de néhány éve a Fradi korábbi nagy vetélytársánál, a Videotonnál is így kezdődtek a dolgok, aminek az lett vége, hogy az idén a fehérváriak éppen csak hogy bennmaradtak az NB I.-ben. Isten óvja ettől az FTC-t!

Tudom, hogy manapság már nemzetközi szinten elengedhetetlen a külföldi játékosok szerepeltetése, de ami a Fradinál ment – 15 ország, különböző földrészéről, különböző (futball)kultúrájából érkező futballista helyének megtalálása –, komoly és embert próbáló feladat. Már fél éve, a Leverkusen elleni kupabúcsú után is látszott, hogy valami eltörött a Fradinál, tavasszal a bajnokságban is csapnivalóan szerepeltünk, és ezt már korábban érzékelnie kellett volna a klubvezetésnek.

A hogyan továbbra nehéz a válasz, de talán most itt lenne az ideje, hogy 11 év után végre egy Fradi-kötődésű szakemberre bíznák az edzői kispadot, mivel Détári óta holland, német, ukrán, osztrák és orosz szakember is dolgozott az Üllői úton, és bár az FTC az elmúlt egy évtizedben vált igazából nemzetközileg is jegyzett együttessé, de most talán eljött Lipcsei Péter vagy Gera Zoltán ideje.”

Így vélekednek tehát a történtekről a Fradihoz egyáltalán nem közömbös futballszakemberek, és abban mindenki egyetért, hogy most nem csak a Fradi jövője a tét. A nemzeti válogatott után a legtöbben ugyanis a Ferencvárosnak szurkolnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy a klub címerében is szereplő erkölcs-erő-egyetértés jelszavak most milyen mértékben kerülnek előtérbe. A Fradi másik szlogenje: „Küzdeni mindig, feladni soha!” Adja Isten, hogy így legyen!

Jakab Lajos,