Tarpai József: „Fontos, hogy megmaradjunk és támogassuk egymást”

Immár tizenkét éve, hogy megalakult a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE). Ez idő alatt az egyesület számtalan lehetőséget, élménydús programot és meghitt közösséget biztosított minden tagcsaládja számára. Előbb a koronavírus-járvány, most pedig a két éve tartó háború számos megpróbáltatás elé állítja a kárpátaljai magyar családokat. Ilyen körülmények között nyer igazi értelmet a közösségteremtés fogalma – véli Tarpai József, a KMNE elnöke, aki hetilapunknak adott interjújában beszámolt az egyesület működéséről, a család és az itthon maradás fontosságáról.

– Kérem, ossza meg gondolatait a nagycsaládosság fontosságáról.

– Úgy gondolom, hogy a család egy természetes dolog, alapsejtje a társadalomnak. A nagycsalád pedig lételeme az emberiség fejlődésének. Az egyesület hisz a családi értékeink, magyarságunk és keresztényi mivoltunk megőrzésében, ami az egyesület alapszabályában is szerepel. A Jóisten kezdetben megteremtette a férfit és a nőt abból a célból, hogy családokat hozzanak létre, sokasodjanak. Ez az emberi hit és felfogás mind a mai napig alapja társadalmunknak, s nagyon fontos, hogy a családok – egy apa és egy anya – elfogadják a gyerekeket. Azok számára, akik komolyan veszik hitüket, mindez egy alaptétel, miszerint elfogadjuk az Isten ajándékát, a gyermeket.

Mindemellett fontos kiemelni, hogy célunk olyan gyermekeket nevelni, akik a jövőben hasznos tagjai lesznek a társadalomnak, tehát nem züllött embereket szeretnénk nevelni, hanem dolgos, tanult embereket, és én úgy gondolom, hogy a kárpátaljai magyarság nagy része ilyen. Szeretnénk, ha gyermekeink minél tovább el tudnának jutni, akár szaktudásban, akár végzettségben, vagy akár a tudományos világban. Az egyesületnek vannak konkrétan erre irányuló programjai is, mint például az ösztöndíjprogramunk. Szeretnénk tanulásra ösztönözni fiataljainkat, hogy sikereket érjenek el, és a megszerzett tudást a jövőben visszaadják társadalmunknak. Ha úgy tetszik, akkor hazatérnek és itt kamatoztatják tudásukat, de ha nincs rá lehetőség, akkor se feledjék el soha, hogy honnan indultak és hová tartoznak.

– Hogyan élte meg a háborúval eltelt két évet ön és családja?

– Mi is megijedtünk. Azt tudni kell a mi családunkról, hogy öt lányt nevelünk, akik közül Zsófi, a legidősebb lányunk már egyetemista. Az egésznek az elején mi tisztáztuk, hogy itthon maradunk, ami egy nagyon fontos kérdés volt a háború kitörésének pillanatában. A fő szempont az volt, hogy a család együtt tudjon lenni. Korábban éltünk már kint Magyarországon, tehát tudjuk, hogy milyen kint élni, és nem itthon.

Ezt követően próbáltuk rendszerbe szedni az életünket, ahogy eddig is tettük. Nagyon fontos tényező, hogy ne csak a családoddal és a saját boldogulásoddal foglalkozz, hanem hogy visszaadj valamit a társadalomnak. Nyilván első a család, a mindennapi kenyér megadása, a nevelés, az oktatás, de mindemellett fontosnak tartom, hogy vállaljunk olyan pluszt, ami nem magától értetődik.

Azzal, hogy én az egyesületet vezetem, sok időt elveszek a családomtól, de tulajdonképpen amit szervezünk, azt a mi családunk és gyermekeink is élvezik, mindannyian részesülünk belőle. Ez az a motiváció, ami előre viszi a családokat, hiszen minden nehéz munka árán megszervezett program és alkalom egyfajta családi program, ahol kicsik és nagyok egyaránt feltöltődhetnek, minőségi időt tölthetnek el egymással és más családokkal. Mindehhez persze egy nagyon erős háttérre van szükség, amiért én nagyon hálás vagyok a feleségemnek, aki számomra mindezt lehetővé teszi. Valamint hatalmas öröm számomra, hogy az egyesület vezetősége és a családok is tulajdonképpen ugyanazt az értékrendet képviselik és ugyanebben hiszünk, ezért is tudunk erősek lenni, és ezért tudunk egy irányba menni attól függetlenül, hogy mi zajlik körülöttünk.

– A háború idején hogyan küzdik le a hétköznapok nehézségeit a nagycsaládok?

– Elsősorban nem beszélünk róla, nem gondolunk bele, hanem próbáljuk élni a mindennapi életünket. Egy nagyon fontos szempont, hogy megpróbáljuk kizárni a világ eseményeit, nyilván érint minket is, tehát egyértelműen érezzük a hatásait, ahogy a ma reggel is légiriadóval kezdődött, azonban megpróbáljuk mindezt egy kis humorral feloldani, főként gyermekeink miatt. És ami a legfontosabb, hogy ezáltal igyekszünk csökkenteni a minket ért stresszt is.

Ami fontos pozitívum, és mi sem tudtuk, hogy így lesz, hogy azok a nagycsaládosok, akiknek van legalább három kiskorú gyermekük, mentességet élveznek a behívás alól, sőt, a határon is szabadon közlekedhetnek, ami sok édesapának az egyesületnél örömteli könnyebbséget jelent.

Mindazonáltal a két éve tartó háború – bár sokan 2014-től számolják – rámutat arra is, hogy Kárpátalja egy biztonságos hely. Az eseményeknek egyértelműen vannak következményei, gondolok itt a besorozásra, ami miatt nem egyszerű az itthon maradt családok élete, mégis meg kell találnunk magunkban azt a hajtóerőt, amely előre viszi a mindennapokat. Az elmúlt évek eseményeinek nyilván van egy olyan szociális-gazdasági vetülete is, amit mindennap érzékelünk. A fizetések és bárminemű más bevételi forrás sajnos nem növekszik, viszont az infláció csak nő, és ez megnehezíti az emberek életét. Mindezt a nagycsaládosok érzik igazán, hogy egyre kevesebbet tudnak bevásárolni ugyanannyiból, ahogy a rezsi költségeit is sokszor nehéz előteremteni. Az egyesülettel ezt is próbáljuk valamilyen szinten kompenzálni, igaz, az egyesület nem szociális intézmény, de ha valaki felajánl akár ajándékcsomagot, akár tartós élelmiszert, mi azzal próbálunk segíteni.

Emellett vannak olyan programjaink, melyek alkalmával baromfit, búzát, kukoricát vagy vetőmagokat adunk tagcsaládjainknak, ezáltal is segítve őket abban, hogy amennyire csak lehetőségük engedi, próbáljanak meg önellátóak lenni. Hiszen nagyon sok család mezőgazdasággal foglalkozik, ebből keresi meg a betevő falatot, tehát nem csak saját magának, hanem eladásra is termel. Fontosnak tartjuk a támogatásukat akkor is, ha egy-egy segítség néha csak csepp a tengerben.

A hétköznapi feladatok elvégzése mellett igyekszünk időnként kiszakítani a mindennapokból a családokat különböző programokkal, és arra koncentrálunk, hogy a jövőbe tekintünk, megpróbáljuk kihozni a pozitívumokat a helyzetből, hiszen tudjuk, hogy nehéz az élet, még nehezebb gazdasági szempontból, ha a félelem és a háború miatt sok stressz éri az embert. Fontos, hogy a megszokott életünket, ami talán már nem lesz ugyanolyan, mégis abba az irányba vigyük, hogy a minőségi együttlétet egymással és más családokkal fenntartsuk, a hitet, mely szerint élünk és gyerekeket vállalunk, megőrizzük.

– Ön szerint miért fontos az itthon maradás, és zömében ezt választják-e a családok?

– Nagycsaládosaink többségében itthon vannak, akik a háború elején ki is mentek, egy-két hónap elteltével hazajöttek. Az ember gyorsan képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, így mára már mindenki, aki itthon maradt, hozzászokott a légiriadókkal teli hetekhez, és sajnos a nyugtalanító és szomorú hírekhez egyaránt.

Alapvetően azért tartom fontosnak az itthon maradást, mert itt születtek szüleink, nagyszüleink, tehát mi itt, Kárpátalján őshonos nép vagyunk, itt élünk már több mint ezer éve. Mind Ukrajna, mind azon belül Kárpátalja is szegényebb lenne, ha nem lenne magyar közössége. Mindemellett úgy vélem, gyereknevelés szempontjából ez a legjobb hely. Gyakran azt mondom, hogy még Magyarországon sem látom azt az értékvilágot, amit itt megszoktunk a kereszténység és konzervatívság szempontjából. Itthon megfelelő alapértékek szerint tudjuk nevelni gyermekeinket, nem kényszerítik ránk az ellenkezőjét sem az iskolában, sem a hétköznapi életben. Kárpátalja-szerte egy nagyon jó oktatási rendszerünk van, az óvodától kezdve egészen a felsőoktatásig, ahogy kiváló pedagógusaink is. Az anyaország támogatásának hála modern és felszerelt oktatási intézményeink több ukrán gyermeket is vonzanak, főként falvakban.

Sokáig féltünk attól, hogy elveszik jogainkat és bezárják magyar intézményeinket, ám hála a Jóistennek, megmaradtak, és úgy néz ki, hogy ez nem is fenyeget bennünket, legfeljebb, ha nem maradnak gyerekek, és itt van nagy szerepe a nagycsaládosoknak, hiszen ha egy kisebb településen három-négy nagycsaládos úgy dönt, hogy elmegy, az azt jelenti, hogy akár egy intézményt is bezárhatnak ezzel. Ezért is fontos, hogy megmaradjunk és támogassuk egymást.

Kiemelném, hogy munkalehetőségek terén sem látok problémát. Munkahely van, mert sokan elhagyták Kárpátalját, így ezeket a helyeket pótolni kell, itt inkább az a probléma, hogy egy nagycsaládot fenntartani nem mindig elég egy munkahely, de mi ezt is megszoktuk. Az én szüleim is úgy dolgoztak, hogy volt egy munkahelyük, de amellett foglalkoztak kiskerttel. Munkalehetőség hiányában sokan a szomszédos országokban kerestek munkát, mi ebbe nőttünk bele, erre vagyunk szocializálódva. A rossz dolgokból is meg kell próbálnunk kihozni a jó dolgokat. És ami a legfontosabb: nem szabad eladnunk a jövőnket. Sokan eladják a földjeiket, kertjüket, pedig a nehéz időkben az az alap, amelyre támaszkodhatunk, amely, ha megvigyázzuk, a gyerekeink és unokáink javára is válhat. Nem futamodunk meg, nem megyünk el, hanem abban hiszünk, hogy a Jóisten minket ide teremtett, és nekünk feladatunk van.

– A KMNE a háború ellenére is számos rendezvényt megvalósít. Milyen akadályokkal kell szembenéznie az egyesületnek?

– Tulajdonképpen már a koronavírus-járvány óta megváltozott sok minden, az aktuális korlátozások miatt nagy rendezvényeinket nem szervezhettük meg, mint például a péterfalvai gyereknap, ahol megalakulásunk óta évről évre több száz család gyűlt össze, és amely nyitott is volt bárki számára. Kisebb rendezvényeinket természetesen megtartottuk mind a koronavírus, mind a háború alatt. Igyekszünk több helyszínnel, több régióra szervezni alkalmakat, hiszen szerte a megyében jelen vagyunk, közel 80 településen Az egyesületben főleg a Beregvidék nagyon erős, de ugyanúgy az Ugocsa- és Ung-vidékek is számos magyar családot gyűjtenek az egyesületbe.

Azt látom, hogy mindaz, amit nekünk az elmúlt évek során sikerült kiépíteni, mégpedig hogy minden településen legyen egy összekötőnk, egy önkéntes nagycsaládosunk, aki összefogja a helyi családokat, átadja nekik az információkat a rendezvényekről vagy bármilyen programról, jól működik, ezáltal egy erős és élő közösség lehetünk.

Valljuk és hisszük, hogy akik itthon vannak, itthon maradtak, azokkal a családokkal foglalkozunk, s ha bárki, aki kiment és holnap esetleg úgy dönt, hogy hazajön – és megteheti, mert nagycsaládos –, akkor ugyanúgy várjuk sok szeretettel.

Amit fontos kiemelni, az a Vadvölgy Panzió, amelyet szintén a magyar kormány támogatásával sikerült megvásárolni, amely egy saját intézmény, ezáltal óriási előny. Már a koronavírus-járvány ideje alatt is felbecsülhetetlen kincs volt számunkra, hogy a saját szabályaink szerint szervezhettünk ott rendezvényeket. Mind a mai napig úgy szervezünk benne hétvégi programokat, hogy minden alkalommal telt ház van, ami hatalmas öröm számunkra. Szeretném, ha minden tagcsalád úgy tekintene a Vadvölgy Panzióra, mint sajátjára, hiszen az minden nagycsaládosé.

Fontos kiemelni, hogy programjaink sokszor nem jöhetnének létre támogatóink nélkül, az olyanok nélkül, mint a Beregszászi Szent Anna Karitász, a református egyház vagy a beregszászi főiskola, akik rendszeresen nagyon sok adományt ajánlanak fel az egyesület részére és otthont biztosítanak rendezvényeinknek.

Azért vagyunk erős szervezet, mert alulról építkezünk. Minden programunkat előre leegyeztetjük, és az elnökségi tagokkal, valamint a helyi összekötőkkel közösen megszervezve tudunk alkotni egy jól működő egységet. Ami még nagyon fontos, hogy az alapszabályunk szerint a nagycsaládok érdekeit képviseljük, de emellett a magyarságtudat megőrzése is ugyanolyan fontos célunk. Tehát nekünk ezért nagyon fontos a március 15., az augusztus 20. és az október 23., ezekre az alkalmakra alkotói pályázatokat is hirdetünk, amelyekre évről évre egyre nagyobb az igény. Én úgy gondolom, hogy nekünk az a feladatunk, hogy teret adjunk és meg is jutalmazzuk érte a gyerekeket és családokat.

Azt látjuk, hogy az egyesület programjaira szükség van, teljesen mindegy, hogy épp mi zajlik a világban, koronavírus-járvány vagy háború, a mi gyerekeink most élik gyermekkorukat, tehát nekik most kell megadni azt, amire szükségük van, és a legfontosabb, hogy a családok egymással lehetnek.

Az egyesület egy olyan gyűjtőtengely lett, ahol teljesen mindegy, hogy honnan jöttél és ki vagy, összeköt téged az, hogy te kárpátaljai vagy, magyar vagy, keresztény vagy, és hogy nagycsaládban élsz. Véleményem szerint ez a jövőnk záloga, hogy megmaradjon a magyarság Kárpátalján.       

K. K.