Belső-ukrajnai gyerekeket üdültet Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Makkosjánosiban

2024. augusztus 27., 17:05 , 1225. szám

Folytatja a belső-ukrajnai gyerekek támogatását Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma. Ahogy korábban több alkalommal, úgy most is a program lebonyolítója a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT, Європейське обєднання територіального співробітництва Тиса), amelynek immár ez a hetedik gyermekcsoportja. A programban ezúttal is Harkiv megyéből érkezett fiatalok vesznek részt, zömében olyan gyerekek, akik valamely hozzátartozójukon keresztül személyesen is érintettek a háborúban. A táboroztatást ezúttal is a makkosjánosi Helikon Hotelben szervezték meg. Az itt töltött egy hét alatt a fiatalok megismerkednek a kárpátaljai turisztikai látványosságokkal, mint például épített örökségünk vagy termálfürdőink. Magyarország a háború kitörése óta határozottan kiáll az érintett gyerekek támogatása mellett, és különböző szervezeteken keresztül már több ezer fiatalnak biztosított lehetőséget magyarországi, illetve kárpátaljai táborozásokra.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa mindig örömmel vesz részt olyan rendezvényeken, amelyekkel gyerekeknek tudnak segíteni. A magyar kormány és magyar társadalom a háború kitörése óta folyamatosan támogatja a megtámadott országot, mind Ukrajna területén, mind Magyarországon – mondta el Papp Ferenc ungvári magyar konzul, hozzátéve: „Ennek a támogatásnak az egyik jó példája az, amikor itt, a Beregszászi kistérségben nyaralhatnak harkivi gyerekek, akiket sikerült egy kis időre kiragadni a környezetükből, a háború borzalmaiból. Emellett a magyar kormány kiemelten támogatja a gyerekek magyarországi üdültetését is, ennek köszönhetően az elmúlt 2 évben 7-7 ezer gyermek nyaralásában tudtunk segíteni, amely idén már 4 000 fő felett tart. Szeretném még hozzátenni, hogy készülőben van egy 100 fős gyermekcsoport Rákóczi-táborban való nyaraltatása, akikből legalább 50 Harkivból származó gyermek, ők a kísérőjükkel fognak részt venni a táborban.”

„Magyarország elkötelezett az irányba, hogy segítse az ukrajnai bajbajutottakat, és mi sem fontosabb annál, hogy a gyermekeket támogassuk – emelte ki Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke. – Magyarország már a háború kitörésének a pillanatában példaértékű támogatást és segítségnyújtást valósított meg a háborús helyzet kapcsán. Mindenképpen prioritásként kezeltük, hogy ahol csak lehet, segítsünk. Úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb segítség az, hogy ha már az adott helyszínen vagyunk, akkor azoknak a gyerekeknek segítsünk, akik találkoznak a háború borzalmaival, hiszen nekik egyáltalán nem lenne szabad találkozni semmilyen háborúval. Ezért nagyon fontos az, hogy amikor csak lehetőség van, és amilyen lehetőség van, azt meg kell ragadni, és igyekezni kell segítséget nyújtani. Magyarország kormánya ezzel a támogatással már több ezer gyermeknek adta meg a lehetőséget arra, hogy kicsit kiszakadva a háborús környezetből újra tudjanak mosolyogni, megtapasztalni azt, hogy milyen jó érzés újra közösségben, nyugalomban lenni, pihenni, kikapcsolódni, reménykedni, hogy ennek a háborús borzalomnak hamarosan vége lesz. Bízunk benne, hogy ezek a gyerekek rengeteg mosolyt és reményt visznek majd haza. Abban is bízunk, hogy ezeknek a segítségnyújtásoknak meglesznek a hatásai, akár a gyerekek életében is, akik majd pozitívra fordítják ezt a helyzetet.”

A harkivi és kárpátaljai területek a háború kitörése óta testvérterületekké váltak a humanitárius együttműködések kapcsán. Ezt jól példázza a jelenlegi csoport is, emelte ki Jevcsák Judit, a Tisza ETT igazgatóhelyettese.

„Ez már a 7. ilyen gyermektábor, amelyet a magyar külügyi tárca finanszíroz, és amelynek köszönhetően a frontközeli megyékben élő gyermekek Kárpátalján pihenhetnek. Számunkra nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, akik a háború által közvetlenül érintett területeken laknak, lehetőséget kapjanak a felüdülésre. Kirándulásokat is szerveztünk a fiataloknak, amelyek keretein belül múzeumokat, parkokat, uszodákat és sok más érdekes helyet is felkerestek. Korábban már fogadtunk gyerekeket Kijevből és Irpinyből, illetve a harci cselekményekben életüket vesztett katonák gyerekei is voltak már itt Ivano-Frankivszk, Lemberg és Ternopil megyékből. Tavaly két csoportot is fogadtunk Harkiv megyéből. Idén a Harkivi Megyei Tanács elnöke fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy támogassuk a régiójuk fiataljainak az üdülését. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának köszönhetően a támogatás biztosítva van, így ezen a héten is 4 harkivi frontközeli járásból pihennek Kárpátalján fiatalok. Ezek árva, illetve félárva gyerekek, valamint az ország kritikus infrastruktúrájának helyreállításában részt vevő szakemberek gyermekei. A korosztály 9–14 év közötti. Szeretnék köszönetet mondani minden partnerünknek, azoknak, akik támogatták és támogatják a projektjeinket; a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés és a Tisza ETT elnökének, Seszták Oszkárnak, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének, Roman Szarajnak, aki szintén támogatta a programunkat és hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok ellátogassanak a mezőkaszonyi termálfürdőbe” – mondta el Jevcsák Judit.

A fiatalok többsége most először jár Kárpátalján és nagyon elégedettek.

Viktoria Mirosnikova, a Harkiv megyei Csugujevi Ifjúsági Művészetek Háza igazgatója elmondta, hogy 38 gyerekkel pihennek Makkosjánosiban. Majd arról beszélt, hogy itt a fiatalok nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodnak, hiszen teljesen el tudnak feledkezni a háborúról és a folyamatos légiriadókról. „Nagyon gazdag programmal készültek a szervezők. Jártunk a mezőkaszonyi élményfürdőben, amitől a gyerekek teljesen el voltak ragadtatva, szintén nagy élmény volt a Dino Park is. Odahaza robbanásokat hallanak, és folyamatosan stressz éri őket. Itt viszont feloldódhatnak és beszélgethetnek, együtt lehetnek a korukbeli fiatalokkal, amire otthon már rég nem adódott lehetőség. Itt most sok időt töltenek együtt, használják a sószobát, az uszodát, ízletes ételeket és desszerteket esznek. Azt látjuk, hogy ez a tábor egy kiváló lehetőség a fiatalok szociális tehermentesítésére” – magyarázta a harkivi intézményigazgató.

„A Tisza ETT alapvető feladatai között nem szerepel sem a táboroztatás, sem pedig a humanitárius segélynyújtás, mi mégis igyekszünk ellátni ilyen feladatokat is, hiszen az igény továbbra is nagy ezek iránt – emelte ki Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója. – Megalakulásakor nem tartozott a társulás feladataihoz gyerekek táboroztatása. Viszont a háború miatt nagyon sok olyan gyermek van ma Ukrajnában, akiknek a lakóhelye most veszélyes, ahol harcok dúlnak. Ezenkívül, ha már el is haladtak ott a harcok, de megmaradtak azok a problémák, amelyek egy háborús helyzetben vannak. Azt gondoltuk két és fél évvel ezelőtt, hogy ezeknek a gyerekeknek, ha csupán egy hét erejéig is, de megpróbálunk olyan lehetőséget biztosítani, ahol feltöltődhetnek, jól érezhetik magukat, és miután hazatérnek az otthonukba ezekkel az élményekkel gazdagon, talán jobban el tudják viselni a hétköznapi problémákat, viszontagságokat. Ez már a 7. táborunk, és azt gondolom, hogy sikerült több gyereknek is csillogó szemet varázsolnunk. Büszkék vagyunk arra, hogy Kárpátalján fogadhatjuk őket, hiszen ez a vidék csodálatosan sokszínű mind kulturálisan, mind épített öröksége szempontjából, mind pedig a természeti csodáinak köszönhetően. Azt gondolom, ezzel, hogy a gyerekek itt táboroznak Beregszász közelében, és biztosítjuk számukra, hogy szinte Kárpátaljának a legnagyobb részét be tudják járni, ezzel látókörüket is szélesítjük, így hazatérve láthatják azt, hogy milyen nagy is Ukrajna, és milyen sokféle ember lakja” – nyilatkozta.

A fiatalokat a köszöntőket követően Ungvár nevezetes tortájával kínálták, hiszen a vendéglátók a kárpátaljai látványosságok mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a más régióból érkezett gyerekek megismerkedhessenek Kárpátalja ízeivel is.

TV21 Ungvár/Dankai Péter