A gall háború

A helvétek elleni harctól Vercingetorix felkeléséig

A Kr. e. I. század derekára Róma a földközi-tengeri térség leghatalmasabb birodalmává vált. Terjeszkedett az Ibériai-félszigeten, elfoglalta a mai Tunézia és Algéria egy részét, magába olvasztotta a Makedón Királyságot, a kisebb görög államokat, Kis-, illetve Elő-Ázsia mind nagyobb területeit. A kelta gall törzsek betörései ellen azonban eleinte csak védekezett, majd a korábban elfoglalt észak-itáliai Gallia Cisalpina után meghódoltatta Dél-Franciaország egy részét. Gallia egészét pedig a tehetséges hadvezér és államférfi, Julius Caesar szemelte ki új, meghódítandó térségnek.

A nagyrészt a mai Franciaország földjén elterülő Gallia nem alkotott politikai egységet. Délen, a Pireneusok és a Garonne között gall–ibér aquitanus törzsek, a központi területeken „tiszta” gallok, a Szajnától a Rajnáig gall–germán belga törzsek, míg Gallia keleti részén Germániából bevándorolt szvévek éltek. Egymással is sokszor hadakoztak, egy részük Róma felé orientálódott, a fejlettebbek pedig erős falakkal övezett városokat építettek, kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek, s a földművelésük, illetve a kézműiparuk is magas szinten állt. Vonzó célpontja volt hát a római terjeszkedésnek. Kr. e. 58-ban aztán a Svájc területén élő helvétek ismeretlen okból nyugat felé kezdtek vándorolni. A Galliába benyomult Caesar azonban elállta az útjukat, győzelmet aratott felettük, és visszafordulásra kényszerítette őket. Ezután a szvévek ellen fordult, megverte őket, mire a törzs visszatért Germániába. A római légiók ezt követően északnyugatra vonultak, s bár az itteni törzseket az Angliából áthajózó, szintén kelta britannusok is segítették, Caesar a Loire torkolatánál mégis diadalmaskodott az összevont hadak fölött, majd benyomult a belgák területére, meghódoltatva őket, míg egyik parancsnoka, Licinius Crassus az aquitanusokat győzte le. Kr. e. 56-ban már úgy tűnt, hogy Gallia Róma lábainál hever. Caesar hidat veretett a Rajnán, s behatolt Germániába, hogy elvegye az ottani törzsek kedvét egy galliai kalandtól. Majd kísérletet tett Britannia meghódítására.

Az első partra szállásra Kr. e. 55-ben került sor. Két légiót és 80 hajót szemeltek ki a célra, viszont a britannusok idejében észrevették a közeledő flottát, s gyalogságot, lovasságot és harci szekereket vontak össze a parton, így csak a szállítóhajókat fedező néhány hadihajó katapultjainak a segítségével tudták végrehajtani a partra szállást. Ám a parttól távolabb a szigetlakók megállították a légiók további előrenyomulását, így Caesar parancsot adott a visszavonulásra és a Galliába való visszatérésre. A következő évben viszont már öt légiót és 2 000 lovast hajózott be, s 800 hajóval kelt át a La Manche csatornán. A britannusok nem tettek kísérletet a partra szállás megakadályozására, valószínűleg megijedtek a jókora flotta láttán. A partra szállást követő napon azonban lovasaik és harci szekereseik egy folyónál meg akarták állítani a rómaiakat. Ekkor Caesar gyorsan pompás hadihidat veretett, az átkelő csapatok pedig visszavonulásra kényszerítették a britannusokat. A rómaiak ezután egészen a Temzéig, a szigetlakók itt álló fő támaszpontjáig hatoltak előre, és kemény ostrom árán elfoglalták az erődöt. Caesar viszont hírül vette, hogy támadás alatt áll a parti tábort. Ekkor tárgyalni kezdett a britannusokkal, megállapította a Rómának fizetendő hadisarcot, majd visszavonult Galliába, ahol azonban hamarosan hatalmas felkelések törtek ki.

Kr. e. 54-ben a belgák csapdába csaltak és megsemmisítettek másfél légiót. Caesar egyik alparancsnokát, Labienust vezényelte ellenük, aki diadalmaskodott is felettük. Két év múlva azonban a kiváló hadvezéri képességekkel rendelkező gall fejedelem, Vercingetorix vezetésével egész Közép-Gallia fellázadt. Az ekkor Gallia Cisalpinában tartózkodó Caesar a hírre azonnal előrenyomult a Rhodanus (ma: Rhone), és a Shone folyók völgyében behatolt az avernusok földjére, s elfoglalta Avaricumot, valamint Canebumot. A két város eleste viszont nemhogy kedvüket szegte volna a galloknak, hanem harcra tüzelte őket: Dél- és Észak-Gallia is felkelt. Casesar Labienust küldte az északi törzsek ellen, maga pedig délre vonult, s ostrom alá vette a Vercingetorix által védett Gergoviát. Kipuhatolta a városfalak legsebezhetőbb szakaszait, s itt indította támadásra légióit, melyek át is törtek a faltörő gépek által meggyengített falakon. Ám ekkor Vercingetorix erős ellenlökést hajtott végre, s kiűzte a városból a pánikba esett rómaiakat. Csak a 10. és a 13. légió tudta feltartóztatni az üldöző gallokat és biztosítani a rendezett visszavonulást. A gergoviai győzelem hírére egész Gallia fellázadt, Labienus is alig tudta magát átverekedni a kelet felé húzódó Caesarhoz, aki azonban szövetségre lépett a germánokkal, legyőzte a gall lovasságot, Vercingetorixot pedig 20 ezer harcosával a jól megerősített Alesiába szorította be, melyet 50 ezer fős seregével és 10 ezer szövetséges germán lovassal kezdett ostromolni. Szilárd ellenerődítési vonalat épített ki a város körül, a várható kitörések megállítására, valamint egy külső erődítményvonalat húzatott fel a közeledő felmentő sereg ellen, melynek nagyságát különböző források 50 ezer vagy 250 ezer fősre teszik (az előbbi a valószínűbb). A felmentő csapatok meg is érkeztek, s egy éjjel a Lomus folyó felől rohamot indítottak a külső ellenerődítési vonal ellen, amit azonban a rómaiak visszavertek. A következő éjjel a gallok az Alesiától északra lévő Rhea-hegyhez csoportosították erőik egy részét, majd észak és délkelet felől egyszerre zúdultak rá Caesar erődítményére. A Rhea-hegynél át is törtek, mire Vercingetorix is kitört a városból. A rómaiak számára válságos helyzetben Caesar Labienust gyalogos és lovascsapatokkal a felmentő sereg megkerülésére és hátba támadására vezényelte. Az alparancsnok a Rabutherus pataknál oldalba és hátba is kapta a rohamozó hadoszlopokat, visszavetette a gallokat, miközben Vercingetorix támadása is elakadt. A vereség után a felmentő sereg visszavonult s feloszlott, Caesar pedig egyre közelebb és közelebb nyomult a városfalakhoz, hadigépeivel ostromolva azokat. A döntő roham előtt azonban a már éhező védők feladták a harcot. Vercingetorix kilovagolt Alesiából, és megadta magát Caesarnak.  A fővezér kidőlésével – és a politikai egység hiányában – a gall felkelés összeomlott. Gallia római uralom alá került, megismerte az idegen elnyomást, a súlyos adókat, de legalább kapott is valamit: kövezett úthálózatot és vízvezetékeket, társadalmi fejlődése pedig felgyorsult, s gyökeret vert benne a római kultúra.

Lajos Mihály