IX. Márton-napi vigadalom Sárosorosziban

2024. november 19., 11:42 , 1237. szám

November 11-én ünnepeljük Szent Márton napját, amely a magyar néphagyományokban kiemelkedő szerepet játszik. Ez a nap az egyik legfontosabb őszi ünnepünk, amelyhez számos régi szokás és hiedelem fűződik, és amely a közösség összetartását jelképezi. Ezen az ünnepen a hagyományos ételek, táncok és programok mellett a közösségi élményeké a főszerep. A Márton-napi ünnepségek legfontosabb eleme a liba, hiszen a néphagyomány szerint Szent Márton, aki a libákat is szeretettel nevelte, ezen a napon vált a ludas mesterévé. Így a libasült és a libazsíros étkek elengedhetetlenek az ünnepi menüből.

Ezt az ünnepet igyekszik feleleveníteni és továbbvinni a Búbos Kemence Civil Szervezet is. Idén, november 16-án immáron kilencedik alkalommal szervezete meg a Márton-napi vigadalmat, amelynek a sáros­oroszi római katolikus plébánia adott otthont.

A rendezvényt Hiába Krisztina, a civil szervezet tagja, valamint a KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezetének megbízott elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében a Márton-napi hagyományok fontosságát és azok értékét emelte ki. Elmondta, hogy Márton napja a keresztény vallási jelentőségén túl a helyi közösségek számára is egy különleges alkalom a hagyományok ápolására és továbbadására. A modern világban is fontos, hogy megőrizzük ezeket a szép szokásokat, hiszen a hagyományos ünnepek nemcsak a múltat idézik, hanem a jelenben is összekötnek minket, és megerősítik a közösségi kötődéseinket. Mint mondta: „A mai zivataros időszakban, amikor úgymond kicsit szerteszét vagyunk, összehozzuk a közösséget, és egy tartalmas délutánon felidézzük hagyományainkat. Hiszen a hagyományok őrzése olyan, mint egy lámpás a kezünkben: fénye bevilágítja az előttünk álló utat, és segít eligazodni abban, hogyan éljünk a jelenben.”

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rácz István atya, a Sárosoroszi Római Katolikus Egyházközség plébánosa, aki köszöntőjében Szent Márton életét és példamutatását elevenítette fel, illetve az összetartozás fontosságát emelte ki.

A megnyitót követően a Gáti Georgina és László Georgina vezette tehetséggondozó műhely növendékei, illetve a Mihók Erika által szervezett Kökörcsin Színjátszó Csoport szórakoztató előadásaikkal kápráztatták el a vendégeket, tették színesebbé az eseményt.

A gyerekek munkájának és tehetségének elismeréseként a szervezők ajándékcsomagot adtak át a fellépő csoportoknak.

Ezt követően pedig egy kisebb Márton-napi lakoma vette kezdetét, mert ahogy a mondás is tartja: „Aki Márton napján libát eszik, egész évben nem éhezik.” Megkóstolhattuk a libazsíros kenyeret, a libasültet köménymagos káposztával, a töltött káposztát, a szilvalekváros fánkot. A finomabbnál finomabb ételeket a helybeli asszonyok ügyes kezei készítették el.

A vacsorát követően a vendégek jó hangulatát Rácz István atya, Ferku Szilveszter és Varga János zenés produkciója gazdagította.

A Búbos Kemence Civil Szervezet ezúton is szeretné megköszönni Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy anyagilag hozzájárultak a rendezvény megvalósításához, illetve köszönet mindenkinek, aki segített ennek a rendezvénynek a létrejöttében és abban, hogy a Márton-nap egy felejthetetlen élmény lehessen minden résztvevő számára.

Papp Anita,

a Búbos Kemence Civil Szervezet tagja