Januári adománycsomag rászorulók számára

2025. február 6., 16:52 , 1247. szám

„Kétszer ad, aki gyorsan ad” – tartja a közmondás. A segítség mindig jól jön, főleg a nehéz időkben, a szegény emberek mindig velünk voltak és vannak, s valószínűleg mindig is lesznek. Sokszor elgondolkodik az ember, hogyan is tudna segíteni, mi lenne a leghasznosabb a számukra. Vannak, akik nemcsak gondolkodnak ezen, hanem cselekednek is. Minden kezdet nehéz, főleg, ha egyedül vág neki az ember, viszont amit Isten megáld, az garantáltan működni fog. Bakó Ferenc 5 évvel ezelőtt döntötte el, hogy bármilyen módon, de segíteni fog a körülötte élő szegény vagy hátrányos helyzetben lévő embereken. Az adománygyűjtési akció mára már 17 település rászorulóin segít. Az idei gyűjtésről, a jövőbeli tervekről az ötletgazdával beszélgettünk.

– Kikkel működsz együtt, hogyan zajlik az adománygyűjtést?

– Általában november közepén hirdetem meg a gyűjtést, ami december 20-ig tart. Legfőképpen élelmiszert gyűjtök, de minden jól jön, tehát ki mit ad. Ötödik éve csinálom ezt, és mostanra már néhány alapítvány is felfigyelt rá. Így az utóbbi időben a Hálót Adunk Alapítvány, a Dorothy Alapítvány, a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány és a „Nieuwleusen-Karpaty” Jótékonysági Alapítvány vezetője, Bárdos Péter is minden évben támogatja az akciót. Ezenkívül civilek is segítenek, akik minden évben megkeresnek azzal, hogy hozzájárulnának a gyűjtéshez. Úgy érzem, hogy az embereket kicsit össze is kovácsolja az a tudat, hogy együtt, közösen tehetnek valamit azokért, akiknek kicsit nehezebben alakul ki a „kenyérre való”. Igyekszem mindenkihez személyesen ellátogatni, mert semmit sem szeretek másra bízni.

– Hány családnak segítettetek az idei segélyakcióban?

– Idén rekordszámú csomag gyűlt össze, még annak ellenére is, hogy minden termék ára megduplázódott. Így hála Istennek és az adományozóknak, januárban 17 településen összesen 70 családhoz tudtam ellátogatni. A legtöbb rászoruló egyedül élő idős ember, de voltak egyedülálló sokgyermekes anyák/apák, beteg gyermeket nevelők, hátrányos helyzetű, egy vagy több gyermeket nevelő családok, fogyatékkal élők.

– Mikor indult a kezdeményezés? Hogyan jött az ötlet?

– 2018 környékén Beregszászban az út mentén egy stop­poló kisfiút vettem észre és elvittem egy darabig. Elmondása szerint nagyon szegények voltak, akkor is ingyen ételért volt bent a városban, hogy hazavigye a két kisebb testvérének. 2019-ben megkerestem őket, és látva a helyzetüket, eldöntöttem, hogy segítek rajtuk valahogyan. Ezzel egy időben egy jó ismerősöm néhány szegény családnak segélycsomagot hozott Beregdédába, ahol lakom. És ezen felbuzdulva, elgondolkodva lassan összeállt bennem egy terv.

A 2019-es év végén gyűjtést hirdettem. Új volt még az egész, és többnyire csak dédaiak adományoztak. De így is közel 20 család kapott csomagot azon az éven. Viszont ahogy mentünk előre az időben, úgy jelentek meg újabb és újabb adományozók más településekről is, így elkezdtem én is terjeszkedni. A következő évben már 3 településre vittem adományt. Aztán tovább léptünk előre: először 6, majd 10, idén januárban pedig már 17 településre sikerült elvinnünk a segítséget a rászorulók részére. Ez eddig a rekord, és nem is tudom, hogy lesz-e még ilyen.

Az adományozók gyakran elmondják, hogy kik szorulnak segítségre, de ha nem, akkor az általam felkutatottak közül választok.

– Azóta mi történt?

– Egyre többen írnak nekem, már nemcsak olyanok, akik hozzá akarnak járulni a segélyakcióhoz, hanem olyanok is, akik segítséget kérnek. Elég nehéz ezt mindig kontroll alatt tartani, megszervezni, mivel ezerféle adománykéréssel hívnak fel, és azt úgy kell elosztani, hogy tényleg olyan helyre kerüljön, ahol szükség van rá.

Úgy gondolom, hogy körülbelül 100 családnak tudtam segíteni ez alatt az 5 év alatt.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Továbbra is folytatni szeretném, mivel sok embernek nyújt valamiféle „biztonságot” ez az adománycsomag. Viszont a gyűjtésnek már kialakult két mellékága is. Az egyik ilyen a felújítás/beruházás, a másik pedig a villanyáram visszakapcsolása azokba az otthonokba, ahol a szolgáltató a felhalmozott tartozás miatt kikapcsolta az áramot. Ezek lassabb lefolyásúak, mivel sok pénz kell rá, de már ebben is tudunk eredményt felmutatni. Tasnád településen egy 6 gyermekes családnak egy teljesen új otthont teremtettünk az ott elvégzett felújításokkal. Emellett egy sokgyermekes családnak a 14 500 hrivnyás villanyszámla-tartozását fizettük ki, hogy újra legyen náluk áram. De tavaly pl. néhány család tűzifát is kapott a fűtéshez.

Jelenleg pedig újra 3 család részére gyűjtünk azért, hogy visszakapcsolják az áramot a háztartásukba. Ezen az úton haladunk tovább.

Szeretném megköszönni itt is mindenkinek a támogatást, segítségnyújtást!

B. TH.