Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozója Ungváron

Május első szombatján egy év kihagyás után 19. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozóját. A hagyományokhoz híven idén is az ungvári református templom adott otthont a rendezvénynek.

Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület egyházi főjegyzője, püspökhelyettes, az ungvári és az ungtarnóci gyülekezet lelkésze üdvözölte a kórusokat:

– Ott volt a szívünkben a vágyakozás, hogy találkozzunk, eljöjjünk, és a mi munkánknak, szolgálatunknak van értelme, mert az Isten emlékeztet bennünket, hogy el fog múlni a szomorúság, az Isten a sorsunkat jóra, gyászunkat örömre fordítja. Övé legyen a dicsőség, tegyük a mi szolgálatunkat így, a dicsőségére. A mi énekünk legyen imádság, legyen megismétlése annak a dicsőséges útnak, amit te tettél meg hozzánk, hogy felemelj bennünket – mondta áldást kérve az összejövetelre.

A rendezvény kezdetén Héder János tartott istentiszteletet. Először a 90. zsoltár első verse csendült fel, majd az ungvári gyülekezet lelkipásztora hirdetette Istenek igéjét a 105. zsoltár első versétől. A közösen elmondott Miatyánk után a püspökhelyettes áldást kért az egybegyűltekre és az otthon maradottakra.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében Bacskai József főkonzul köszöntötte a gyülekezeteket, elmondva, hogy nagy örömmel vesz részt a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozóján.

– Fontos események ezek a kórustalálkozók, hiszen a református egyháznak hatalmas, több száz éves kultúrája és tradíciója, alapvető társadalmi és közösségépítő, valamint összetartó szerepe van, amit alkalmanként meg kell mutatni a szélesebb közönségnek. A kóruséneklés közösségmegtartó szervezőerő, ami békeidőben is nagy kincs, de a háborús időkben nem lehet elégszer hangsúlyozni annak jelentőségét. Az, hogy ma ennyien itt vagyunk az Isten házában, ebben a templomban, mutatja, hogy a negyedik éve tartó nehéz háborús helyzet ellenére is bizakodóan tekintünk a jövőbe. Azt mutatja, szeretnénk visszatérni a normális élethez, mert a mindennapokban érezzük, hogy ez így nem maradhat tovább. Az állandó bizonytalanságon túl emberi igényünk van az alapértékeinkre, a keresztény hitünkre, anyanyelvünkre, a szeretteinkkel való időtöltésre, törődésre, a család szentségére, az alkotómunkára és a párbeszédre, igényünk van a biztonságra és a békére – hangsúlyozta a diplomata és kiemelte: az a közösség, amelynek a mindennapi gondok és a háború okozta nehézségek közepette is van ereje Istenben bízva megújulni, tanulni, szorgoskodni, amelynek a veszélyek ellenére is van ereje énekelni, annak van jövőképe, vannak tervei, céljai, és jó reménységgel várhatja a szebb holnapot.

– A magyar jövő és különösen a kárpátaljai magyarság jövője egyetlen tényezőn, a szülőföldön való megmaradáson múlik. Közös célunk, hogy a nehéz idők elmúltával tudjuk ott folytatni, ahol a békésebb és biztonságosabb élet építhető. Bízzunk benne, hogy a szülőföldjüket elhagyók otthonaikba hazatérnek, s közösen együtt tudjuk majd jobbá alakítani a kárpátaljai magyarság jövőjét, ahogyan ezt tettük egymás javára eddig is – jegyezte meg Bacskai József és biztosította a jelenlévőket, hogy nincsenek egyedül, számíthatnak az anyaországra, amely a háborús helyzetben továbbra is mindent megtesz a Kárpátalján maradt magyar közösség és emberek megsegítéséért.

Beszéde végén a főkonzul a hála, a köszönet és az elismerés szavaival köszönetet mondott mindazoknak, akik a háború ellenére a szülőföldön maradást választották, magyarságuk felvállalása és megélése mellett döntöttek, itt dolgoznak, alkotnak, tanítanak, kórusokat szerveznek, őrzik magyar anyanyelvüket, hagyományaikat, énekeiket, keresztény hitüket és új jövőt teremtenek.

A találkozón az Ungvári Református Magyar és Ukrán Kórus, a Csapi Református Énekkar, a Kisdobronyi Református Énekkar, a Barkaszói és Rafajnaújfalui, a Munkácsi, a Beregdédai és Kisbégányi Összevont Református Énekkar, a Kisgejőci Gyöngykaláris Gyermekkórus és a Te Deum Felnőtt Kórus, valamint a Somi Református Énekkar szolgálatát hallhatták a résztvevők.

Ivaskovics József presbiter, aki a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozója szervezésében a kezdetektől részt vett és nagyon sokat tett azért, hogy ez a mozgalom működjön, megjegyezte:

– Hosszú idő van mögöttünk. Az első kórustalálkozóra is izgatottan készültünk, vajon kik, hányan érkeznek, és az ember szíve elszorult, hogy milyen sokan és gyönyörűen énekeltek magyarul. Ma szintén izgultam, de olyan jó érzés volt hallgatni az énekeket, olyan hangképzéssel rendelkezett minden kórus, hogy örült a lelkem. Az utóbbi időben nagyon sok más helyen volt szerencsém részt venni hasonló rendezvényen, de ma gyönyörűen szólt az ének, ilyet nem hallottam máshol.

A találkozó második részében az összevont énekkar közösen énekelt az úrasztala körül, majd az énekkari vezetőknek átnyújtották az emléklapokat és egy-egy szál fehér rózsát.

Héder János tiszteletes, az esemény ötletgazdája és szervezője elmondta:

– Minden alkalomkor, amikor sikerül megszervezni ezt a találkozót, mi mindig azzal szembesülünk, hogy itt egy család van, és vannak ismerős arcok, vannak gyülekezetek, amelyek megújulnak. A háború negyedik évében azok, akik eljöttek, kétszer-háromszor annyit tettek bele az alkalomba, hisz nincsenek otthon a férfiak, a gyülekezetek terhei sok helyen a nők vállára nehezednek, és örülünk, hogy élünk, nemhogy még legyen energiánk énekelni. De az ének mindig ima, és nekünk van miért imádkozni. Mi mindnyájan ajándékot kaptunk, mert amikor a kórusok énekeltek, az egy ajándék volt azoknak, akik részt vettek a találkozón – emelte ki a tiszteletes és köszönetet mondott a kórusoknak, hogy minden nehézség, lelki teher és megpróbáltatás ellenére eljöttek, valamennyi közösségnek, énekkarvezetőnek, presbitériumnak, ifjúsági csoportnak, mindazoknak, akik mozgatják ezt a szolgálatot, s azoknak, akik hozzájárultak, hogy az alkalom létrejöjjön, köztük az ungvári megfogyatkozott gyülekezet tagjainak, akik önkéntes munkában hozzájárultak a rendezvény színvonalas megszervezéséhez.

A himnusz közös éneklése után a templom előtti kopjafához virágot helyeztek el, majd a jelenlévőket szeretetvendégség várta a parókia udvarán, a gyermekek pedig a főkonzulátus felajánlásából csokoládét is kaptak.

Rehó Viktória