Garay János: A költő-katona

Komoly napokra készül,

Csatára a magyar;

Fegyverzörej s dobszóra

Feszűl a férfikar.

A pöröly és a vésű

Fegyverré lettenek,

A városok polgári

Puskákat töltenek.

Szántóföldét elhagyja

A békés földmives,

Ásókkal és kaszákkal

Ellenséget keres.

S én itthon énekeljek

Szerelmes éneket,

Mig népem a hazáért

Hős harcra elsiet?

Nem koldusbot kezemben

A hárfa, míg birom;

Fegyverré idomitja

Szintúgy az én karom.

Utközben hős apákról

Zengek rajt hősi dalt,

A harcmezőre érve,

Egy lelkes riadalt!

S ha elkapott a szent láng,

Lelkünk, szivünk dobog,

Szabadság és hazáért

Hő vérünk felbuzog;

Ha folyni kell a vérnek,

Enyém is vér leend;

A lant szabad zengője

Rabláncot nem türend!

Mint hős Lehel kürtével

Lantommal harcolok;

Mig veletek vagy győzök,

Vagy veletek halok!

Garay János (1812–1853) magyar író, újságíró, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Szekszárdon született népes kereskedőcsaládban. Testvére, Garay Alajos plébánosként tevékenykedett és szintén költő volt. Szekszárdon és Pécsett járt iskolába, majd a pesti egyetemen tanult tovább. 1833-tól segédszerkesztőként dolgozott a Regélő és a Honművész című lapoknál. Szinte minden műfajban alkotott, írt verset, novellát, tárcát, történeti cikkeket, útirajzot, hírlapi újdonságot, színikritikákat stb. Cikkeket írt a Wigand-féle Esmeretek Tárába és fordított a Tudomány Tár számára is. 1835-ben Gaál József, Vajda Péter, Tóth Lőrinc és Szigligeti Ede írókkal társulva színműveket írt és közösen egy drámagyűjteményt jelentettek meg, amelynek második kötetében jelent meg az Árbócz című színműve. Az első felesége korán meghalt, ezért 1837-ben elvette Babocsay Máriát. 1838-ban Pozsonyban a Hírnök című politikai lap szerkesztője volt. 1839-ben visszatért Pestre, ahol a Jelenkor munkatársa lett. Később a Budapesti Naplónál volt rovatvezető, 1845-ben pedig az Életképek című lap munkatársaként dolgozott.

1839-tól az MTA levelező tagja volt, 1842-ben pedig a Kisfaludy Társaság rendes tagja lett. 1845 nyarán az egyetemi könyvtárnál kapott díjnoki állást. 1847-ben a magyar irodalomterjesztő társulatnál lett jegyző. 1848-tól rövid ideig egyetemi tanár lett. Ekkor már súlyos beteg volt.

Bár lelkesen üdvözölte a szabadságharcot, betegsége miatt nem foghatott fegyvert. Sokévi szenvedés után, 1853. november 5-én hunyt el, tüdőszélhűdésben. Jelentős irodalmi hagyaték maradt utána.

Lengyel János