Halálos tragédia Mikolajivban: Az anya magára hagyta gyermekeit a lakásban

2025. október 28., 19:21

Mikolajivban a rendvédelmi szervek két kisgyermek – egy 4 éves fiú és egy 3 éves lány – halálának ügyében nyomoznak: holtan találták őket egy forró gőzzel teli lakásban. Az előzetes információk szerint az anya majdnem fél napra magukra hagyta a gyerekeket – jelentette a tsn.ua a Mikolajiv megyei rendőrségre hivatkozva október 28-án, kedden.

A rendőrséget október 27-én értesítette az esetről egy helyi lakos. A lakás átvizsgálása során a rendőrök holtan találták a gyerekeket. Páralecsapódást észleltek a mennyezeten, sűrű gőz volt a helyiségben. A szakértő előzetesen nem talált erőszakos halálra utaló jeleket.

A nyomozók megállapították, hogy a nő előző este egyedül hagyta otthon a gyerekeket, s csak másnap tért vissza ittasan. Ekkor fedezte fel, hogy a gyerekek halottak. A fürdőszobában nyitva volt a melegvíz-csap.

Elrendelték a gyerekek holttestének szakértői vizsgálatát a halál pontos okának megállapítása céljából. Előzetesen szén-monoxid-mérgezés lehetőségét vizsgálják.

A nőt őrizetbe vették. A gyermekek gondozásával kapcsolatos kötelezettségeinek elmulasztása és a gyermekek hálált okozó veszélyeztetése miatt nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

(tsn.ua/Kárpátalja)