Akár 9500 éves városok is rejtőznek India partjainál?

A Cambay-öböl romjaitól az ősi Dváraka maradványaiig

India első ismert fejlett városi kultúrája az Indus-völgyi civilizáció volt, Shikaripura Ranganatha Rao indiai régészprofesszor pedig korai (Kr. e. 3400–3100), érett (Kr. e. 3100–1900) és kései (Kr. e. 1900–1500) korszakokra osztja azt. Ám lehet, hogy már sokkal korábban is léteztek városok a szubkontinensen.

Az indiai Nemzeti Óceántechnológiai Intézet munkatársai 2000-ben rutinvizsgálatot végeztek a Cambay-öbölben a tengervíz szennyezettségét illetően, s szonárral is kutatták a víz alatti területet, amikor 20 km-re a partoktól, 30–40 méteres mélységben hatalmas geometriai alakzatokat fedeztek fel. Ezt követően víz alatti régészeti feltárásokra kerítettek sort, s egy épületeket, köztük egy fellegvárat, továbbá lépcsőzeteket és udvarokat magában foglaló, mintegy 9 km hosszan elnyúló települést azonosítottak be. Kerámiákat, kézi szerszámokat, csiszolt kőeszközöket, továbbá ékszereket, szobrokat, emberi csontokat és fogmaradványokat is felszínre hoztak. Az emberi maradványok pedig a radioaktív szénizotópos kormeghatározás szerint akár 9500 évesek is lehetnek, tehát a település évezredekkel korábbi az Indus-völgyi civilizáció városainál, bár Akso Parvola, a Helsinki Egyetem munkatársa szerint is kételyek merülnek fel a kormeghatározással kapcsolatban. De miként került víz alá a város? Az öböl partvidéke szeizmikusan aktív, törésvonalak húzódnak itt, s földrengések is előfordulnak. Egy földrengés zökkentette a mélybe a területet? Vagy lassan került a víz alá, lévén, hogy a 10 000 éve lezárult eddigi utolsó eljegesedés, a Würm-glaciális végétől a világtengerek szintje fokozatosan emelkedni kezdett, míg elérte a mai szintet, a Cambay-öbölben feltárt települést és környékét pedig hatezer éve nyelték el a habok. Egy újkőkori városról beszélhetünk, mely csaknem azonos korú, mint Jerikó legősibb, 10 000 éves településrétege? A végleges válaszhoz további kutatások szükségeltetnek.

Az ősi hindu szent iratokban, a védákban és a puránákban hajdan pompás, ám később hullámsírba veszett városokról is olvashatunk, köztük az ősi Dvárakáról, mely nem azonos a ma is álló, Gudjarat államban található Dvárakával, mely az ókortól a XIX. század közepéig fontos kikötőváros és kereskedelmi központ volt India északnyugati részén, az Arab-tenger partján, és ma is jelentős zarándokhely. A puránairodalomban, illetve a Mahábhárata eposzban viszont szó esik a még korábbi időkben létezett ősi Dvárakáról, mely a mai várostól nyugatra feküdt, ám elnyelte a tenger. Az említett írásos emlékek szerint egy mitológiai személy, Krisna király, Visnu hindu isten nyolcadik földi inkarnációja alapította. Vizesárok és védőfal övezte, ötven, bástyákkal védett kapuval. Fő- és mellékútjai derékszögekben metszették egymást, mellettük drága építőanyagokból emelt, díszes emeletes házak, pompás templomok és paloták magasodtak, aranykupolákkal, de virágokkal teli parkokat, valamint az ősök tiszteletére szentelt szent ligetet is létesítettek itt, a város körül pedig ligetek és gyümölcsöskertek sorakoztak. Krisnának a földi világból való távozása után viszont – a szent iratokból kihámozva erre a mi időszámításunk szerint Kr. e. 3102-ben került sor – az ősi Dvárakát elnyelte a tenger. A Mahábhárata szerint a város pusztulása előtt szűnni nem akaró morajlás hallatszott a föld mélyéből, majd hatalmas tengerár zúdult Dvárakára, mely elsüllyedt a habokban. Egy földrengés, majd az azt követő szeizmikus szökőár emléke őrződött meg? Nagyon úgy tűnik. A geomorfológiai kutatások szerint Gudjarat államot 5000, 3000 és 1500 éve óriási földrengések sújtották, melyek közül az első nagyjából egybevág a pusztulás hagyomány szerinti időpontjával. A mai Dváraka környékén az 1960-as években indult meg az első régészeti feltárás, az 1980-as évektől kezdődően pedig víz alatti kutatások is kezdődtek, mely utóbbiak során megtalálták az elsüllyedt várost. A mai partvonaltól 1–1,5 km-nyire feltártak egy, a parttal párhuzamosan húzódó, mintegy 2 m magas töltést, melyen belül kőhorgonyokat találtak, vagyis a töltés hullámtörő lehetett, s ez, valamint a kőhorgonyok egyértelműen jelzik az ősi település kikötőváros mivoltát. Rátaláltak 13 bástya alapfalaira – ezek az említett 50 kapubástya közé tartozhattak –, továbbá kövezett utakra, csatornákra, valamint az ősi Dváraka hat különálló városnegyedére, melyeket 18 m széles főutak kötötték össze, s azt is megállapították, hogy a település észak–déli kiterjedése nagyobb volt, mint a kelet–nyugati, ami egybevág a hagyományokkal. De mikor süllyedt el az ősi város? A felszínre hozott leletanyag szerint Kr. e. 1500 táján következett be a katasztrófa – ez nagyjából egybevág a Gudjarat területét másodszor sújtó nagy erejű földrengés időpontjával –, a leletek többsége mintegy 3000 éves, a 2002–2003-ban lefolytatott újabb kutatás során viszont találtak egy gerendadarabot, melynek radioaktív szénizotópos kormeghatározása több ezer évvel korábbi időpontot valószínűsít. Vannak feltevések, hogy Dváraka már az Indus-völgyi civilizáció előtt is létezett, illetve hogy akár 9500 éves is lehet. India civilizációja ősibb, mint eddig gondoltuk?

Lajos Mihály