Kijev megyében összetűztek a hírszerzés és a hadsereg katonái
Fegyveres szembenállás alakult ki a Belügyminisztérium Hírszerzési Főosztálya (HUR) és az A4005-ös egység katonái között a koncsa-zaszpai Zsovteny szanatórium területén. A HUR azt állította, hogy a katonák illegálisan rendezkedtek be a területen, és vissza akarták szerezni a létesítményt – jelentette az Ukrajinszka Pravda (UP).
A portál rendőrségi forrásai szerint december 3-án este a HUR képviselői behatoltak a Zsovteny szanatórium területére és elfoglalták azt, „betörve a kaput és áttörve a kerítést, lőfegyverekkel a levegőbe és a földbe lövöldözve, foglyul ejtették az A4005-ös katonai egység 10 katonáját, komoly sérüléseket okozva”. Ugyancsak a forrás szerint a HUR katonái elengedték foglyaikat, és elbarikádozták magukat a létesítmény területén.

Az esethez riasztották többek között a rendőrséget, a katonai rendészeti szervek (VSZP) képviselőit, a megyei kommendánst, a Kijev Megyei Katonai Közigazgatás vezetőségének képviselőit.
A HUR katonái nem engedélyezték a hatóságok belépését az általuk ellenőrzött területre.
Az UP egy másik forrása szerint a VSZP közölte, hogy mindkét félnek van bérleti joga a létesítményre, feljelentést egyikük sem tett, a konfliktus megoldásával a VSZP Központi Főosztálya foglalkozik.
Az UP cikkének megjelenése után Dmitro Lihovij, az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának egyik szóvivője azzal vádolta meg az újságírókat, hogy felfedték a katonák gyülekezési helyét – írta a BBC News Ukrajina.
„A katonaság számára ez egy újabb becsapódás ballisztikával (ballisztikus rakétával – a szerk.). Kijev környékén számos diszlokációs pont található, szóval kinek kell még felkészülnie a leleplezésre a vezető ukrán média publikációja után?” – írta a szóvivő a Facebook közösségi oldalon december 4-én. Több katona is kifogásolta, hogy a cikkben szerepelt a szanatórium neve.
Válaszában Szevhilj Muszajeva, az Ukrajinszka Pravda főszerkesztője kijelentette, hogy ebben a történetben a közérdek „minden más felett áll”.
„A HUR képviselői és a hadsereg közötti fegyveres konfliktusról van szó, egyenesen a kijevi agglomerációban. Ez nem spekuláció vagy pletyka, ez tény, amelyet több fél is megerősített. És ez nem kerülheti el a társadalom figyelmét” – írta Facebook-bejegyzésében.
(zzz/pravda.com.ua/bbc.com)



