Sipos József: A kárpátaljai árva gyermekek megsegítéséért dolgozunk

A közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának 2025-ös adománygyűjtéséből a KEGYES (Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése) Jótékonysági Alapítvány számára több mint 440 millió forint gyűlt össze. Az összeget az alapítvány a Kárpátalján élő árva, egyedül maradt gyermekek megsegítésére kívánja fordítani más társszervezeteket és intézményeket is bevonva, illetve legfőbb céljuk egy olyan menedékotthon létrehozása, amely árva és félárva gyermekeknek, valamint rászoruló családoknak, édesanyáknak nyújthat újrakezdési lehetőséget. A terveikről, munkájukról Sipos Józsefet, a KEGYES elnökét, tiszakeresztúri református lelkészt kérdeztük.

– Mikor indult az KEGYES, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány tevékenysége?

– Az alapítvány munkája 2017-ben indult el civil összefogással. Néhány önkéntes segítővel és gyülekezeti taggal meglátogattuk a Nagyszőlősi Gyermekkórházat azzal a céllal, hogy adományt vigyünk azoknak a gyermekeknek, akiket a szüleik a kórházban „felejtettek”. Aztán az évek hosszú sora alatt ebből épült ki egy nagyobb összefogás, ami azt jelentette, hogy gyűjtést szerveztünk a gyerekeknek és eljuttattuk a kórházba, ahová már önkéntes segítők is tudtak járni, mindennap foglalkozni a gyerekekkel. Ezt követően 2020-ban váltunk alapítvánnyá. Az alakuló ülésen rész vettek nevei: Petrusinec Natália, Simon Erika, Deák-Hidi Szilvia, Sipos Viktória, Doktor Tímea, Nagy Alexandra, Doktor Erika, Sztojka Marianna, Gyurkó Ilona, Gera Anita, Bíró Márta, Sipos József.

A legfőbb feladatunk mindig az volt, hogy a kórházban otthagyott, „elfelejtett” gyerekeknek tudjunk segíteni, legyenek gondozva. Ahogy teltek az évek, úgy jöttek a pluszfeladatok, mert a kórházban köztudottá vált, hogy ha ott vagyunk, akkor tudunk segíteni, így többeknek ajánlottak minket.

– Hogyan épül fel az alapítvány érdemi munkája?

– Tisztázni kell, hogy a kórház egy állami intézmény, ahol mi vendégek vagyunk. Egyáltalán nem kellene, hogy ilyen előforduljon, hogy szülő nélkül vannak ott gyerekek. Mi mindennel ellátjuk őket: popsitörlő, pelenka, megfelelő tápszer, gyümölcspüré stb. – mindent viszünk. A kórház, ha szükséges, gyógyszert ad nekik. Mi fürösztjük őket, ha az adott gyerek már nagyobb korú, azzal játszani kell, vagy kivisszük őket az udvarra, illetve segítünk az ápolóknak, mert kevesen vannak, hogy a kórház egyik részlegéből átvigyük őket a másikba, hiszen különböző vizsgálatokon esnek át a gyerekek. Ezeket rendes esetben az anya szokta ellátni. Odaadják az édesanyja kezébe a gyereket, ő viszi, hozza, ott van vele. Viszont ezekkel a gyerekekkel nincs ott szülő, így a feladatokat másképpen kell megoldani. Ezekben segítünk a kórháznak; szerződést kötöttünk, hivatalosan vagyunk bent az intézményben – ahová nem mindig könnyű az eljutás, a mostani havazáskor is Tiszakeresztúrból keltek útra az önkénteseink, hogy eljussanak a munkácsi gyermekkórházba, ami nagyon fontos dolog, és ennek vannak követelményei és kötelezettségei, amelyeket mi betartunk.

– Hogyan kerültek kapcsolatba a közmédia jótékonysági kampányával?

– A háború következtében különböző segélyakciókba is becsatlakoztunk. Tehát idővel szépen bővült a kör. Amikor azt keresték, hogy a 2025-ös Jónak lenni jó! jótékonysági kampánynak ki legyen a kedvezményezettje, és a közmédia vezetősége Kárpátalja felé fordult, azon beül is a Kárpátalján működő olyan alapítványok felé, amelyek gyerekekkel foglalkoznak, mi is a kedvezményezett kategória látókörébe kerültünk. Mégpedig dr. Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház (munkácsi gyermekkórház) korábbi igazgatója által, akinek már korábban is volt kapcsolata a különböző adományozó akciók révén a jótékonysági műsor stábjával, és jó szívvel ajánlott minket. Ő nagyon jól ismerte az alapítványt, hiszen hosszú éveken át látta a KEGYES munkáját Kárpátalján. Így kerültünk szóba, aztán ránk esett a választás.

Amikor egy ilyen lehetőség nyílt meg előttünk, akkor már nemcsak a mindennapi tevékenységre gondoltunk, hanem azokra a dolgokra is, amelyek úgymond „álomként” szerepeltek az alapítvány életében. Ezt vettük elő, amikor megtudtuk, hogy támogatni akarják a mi ügyünket. Elmondtuk, hogy nekünk van egy hosszú távú tervünk: egy anyaotthont szeretnénk létrehozni, hogy az „elfelejtett” gyerekeket ne a kórházban hagyják, hanem már az édesanyát is tudjuk segíteni, lemenni a probléma gyökeréig, hogy miért van az, hogy az adott szülő ott akarja hagyni a gyerekét a kórházban. Ezt akarjuk elkerülni ezzel az otthonnal, hogy ne legyen ilyen. Mi ráálltunk erre, de nem tudtuk, hogyan fognak az emberek ehhez viszonyulni, fognak-e adakozni. A KEGYES ugyan kárpátaljai alapítvány, de folyamatosan benne volt a kommunikációnkban az is, hogy egyéb árva vagy félárva, gyermekotthonban vagy családtípusú gyermekotthonban, nevelőotthonban lévő gyermekeket is szeretnénk támogatni. Így azok az alapítványok, intézmények, helyek, kórházak, amelyek eddig velünk kapcsolatba voltak Kárpátalján, mind részesülni fognak ebből a támogatásból. Tehát a KEGYES nemcsak a saját céljára szeretné fordítani ezeket a javakat, nemcsak magért „dolgozott”, hanem a kárpátaljai árva gyerekekért, az „elfelejtett” gyerekeken kívül is.

– Milyen tervek mentén indulnak el a projekt megvalósításában?

– Februárban Magyarországra utazunk, Nagykanizsán megtekintünk egy ilyen anyaotthont. Szakemberek fognak bennünket képezni, élesben fogjuk látni, hogyan működik egy ilyen otthon. Ungvárra is el akarunk menni – ott is van hasonló otthon –, illetve minél több helyre az elkövetkezendő időben, hogy megfelelő szakmai tapasztalat birtokába jussunk. Meg akarjuk alapozni ennek a leendő intézménynek a működését, tanulmányozni, megfelelő terveket felépíteni. A támogatások és felajánlások között is vannak olyan részek, amelyek a konkrét célok teljesítésekor fognak megérkezni, tehát mindent megfelelően kell előkészíteni.

– Isten áldja meg az alapítvány további munkáját, övé a dicsőség mindenért!

 B. TH.