A sérült helyett az egészséges karját műtötték meg egy kisfiúnak Dnyipróban
Dnyipróban az orvosok egy nyolcéves kisfiú egészséges karját műtötték meg a sérült helyett. Mindkét orvost meggyanúsították – jelentette az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja a Főügyészi Hivatalra való hivatkozással február 18-án.
Az igazságügyi tisztviselők szerint az anya és gyermeke 2022 szeptemberében kereste fel az egyik dnyiprói gyermekkórházat. A röntgenfelvétel kimutatta, hogy a fiúnak eltört a jobb alkarja.
Az orvosok gipszbe tették a végtagot, majd egy hónappal később, az utóvizsgálat során közölték, hogy a törés állítólag rosszul forrt össze. Emiatt az orvosok a műtét mellett döntöttek.
„A szakmai kötelezettségeik teljesítéséhez való hanyag viszonyulás következtében a két traumatológus a gyermek másik, egészséges kezén végezte el a sebészeti beavatkozást, lényegében előidézve annak törését” – közölte az ügyészség.
Az anya akkor vette észre az orvosok hibáját, amikor a fiút a posztoperatív őrzőbe vitték. A hozzátartozói átszállították a gyermeket egy másik egészségügyi intézménybe, ahol megkapta a szükséges segítséget és rehabilitációt.
A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat kimutatta, hogy a fiú tünetei nem indokolták a műtét elvégzését. Ugyanakkor a gyermek az egészségügyi ellátás szabályainak súlyos megsértése miatt közepesen súlyos testi sérüléseket szenvedett.
A két orvost meggyanúsították a Büntető törvénykönyv 140. cikkelyének 2. pontja alapján (szakmai kötelezettség egészségügyi dolgozó általi nem megfelelő, fiatalkorúra súlyos következményekkel járó ellátása).
(ntk/life.pravda.com.ua)



