Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (47. rész)

Menni vagy maradni? Mikor lehet már végre hazajönni? Egy kárpátaljainak mindhárom opció érthető. Cikksorozatunk újabb interjúalanyától az alábbi mondat hangzott el: „Az itthon maradás számomra nem kényszer, hanem tudatos döntés!” Talán sokak számára ez is érthető. Egy olyan kárpátaljai lánnyal beszélgettem, aki aktív szerepet vállal a kárpátaljai identitás megőrzésében, a közösségépítésben, és ezt a jövőben is szeretné folytatni. Tudatos céljai vannak, és számomra nagyon letisztult gondolatokat fogalmazott meg Kárpátaljával kapcsolatban. Ajánlom figyelmükbe a kisdobronyi lánnyal készített interjúnkat.

– Kérlek, mesélj kicsit magadról!

– A nevem Somogyi Dorina, 20 éves vagyok, Kisdobronyban élek szüleimmel, nővéremmel és nagyszüleimmel. Tanulmányaimat a helyi líceumban kezdtem, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem pénzügy, bank, biztosítás és tőzsde szakán, illetve az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének matematika szakán folytattam. Amikor elkezdtem az egyetemet, csatlakoztam a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségéhez (KMDFKSZ). Ez a döntés rövid időn belül meghatározóvá vált az életemben: hamar elnökségi taggá, majd elnökké választottak. A közösségben végzett munka során vált igazán világossá számomra, merre szeretném terelni a jövőmet. Megerősödött bennem az az elhivatottság, hogy a fiatalok összefogásával, képviseletével és vezetésével foglalkozzam, és aktívan hozzájáruljak egy erős, támogató közösség építéséhez.

– Mi volt a legfőbb ok, hogy itthon, Kárpátalján maradtál? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal?

– Az egyik legfontosabb ok a családomhoz és a szülőföldemhez való erős kötődés. Számomra a közösség, amelyben felnőttem, nem csupán lakóhely, hanem értékrend, biztonság és identitás is. Úgy érzem, ezek olyan alapok, amelyeket máshol nem lehet pótolni.

Meghatározó szempont volt az is, hogy itt valódi felelősséget és szerepet tudok vállalni. Kárpátalján egy fiatal számára sokkal nagyobb a mozgástér: gyorsabban lehet hatni a közösség életére, értéket teremteni és kézzelfogható változásokat elindítani.

Az itthon maradás számomra nem kényszer, hanem tudatos döntés: lehetőség arra, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot és kapcsolatrendszert a saját közegemben kamatoztassam.

Úgy látom, egy kárpátaljai fiatal akkor marad itthon, ha talál értelmet és perspektívát a maradásban: ha van cél, közösség, felelősség és jövőkép. Amikor ezek adottak, az itthon maradás nem lemondás, hanem elköteleződés.

– Kérlek, mondj három olyan dolgot, mondatot, ami meghatározza azt, hogy ki vagy te!

– Egy mosolygós, pozitív szemléletű lány vagyok. Hiszem, hogy a derű, a nyitottság és az élet szeretete erőt adhat másoknak is, ezért igyekszem minden helyzetben reményt és lendületet közvetíteni. Remélem, hogy mindig így fognak rám emlékezni az emberek.

Merek nagyot álmodni, tele vagyok célokkal és kíváncsisággal. Erőt ad számomra Isten szent igéje: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” (Jer. 29, 11). Hiszem, hogy a hit, a bátorság és a kitartás együtt képes jövőt formálni. Hiszem, hogy az emberek együtt képesek igazán előrehaladni, és fontos számomra, hogy megéljem a nemzeti identitásomat, hogy kapcsolatokat építsek, közösséget formáljak és felelősséget vállaljak érte.

– Hogyan éled meg kárpátaljai magyarként a mindennapokat?

– Ezt nem egyetlen érzés, hanem egy folyamatos belső egyensúlykeresés határozza meg. Jelen van benne a kiszámíthatatlanság, az állandó alkalmazkodás és az a tapasztalat, hogy semmi sem tekinthető magától értetődőnek. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan nagyon erős a közösséghez való tartozás élménye, az a csendes, de kitartó összetartozás, amely akkor is megtart, amikor a körülmények nem kedvezőek.

– Mi, kárpátaljaiak hogyan éljük meg az életünket a szülőföldünkön vagy a „nagyvilágban” az adott körülmények függvényében?

– Hiszek abban, hogy minden kárpátaljai szívében ott van a „hazahúzás” érzése, függetlenül attól, hogy éppen hol él. Mi, kárpátaljaiak folyamatosan alkalmazkodunk az adott körülményekhez: akár a szülőföldünkön maradunk, akár a nagyvilágban próbálunk helytállni. Tanulmányaim miatt fél évet Budapesten éltem, sok tapasztalatot szereztem, de a szívem mindennap hazahúzott. Mindez megerősít abban a hitemben, hogy bárhová is sodor az élet, a kárpátaljai lét belső tartást, erős kötődést és felelősséget jelent a szülőföld iránt.

– Ezekben az időkben hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Hogyan boldogulhatnak szülőföldjükön?

– Látniuk kell, hogy valódi lehetőségek és perspektívák vannak. Ehhez új ötletekre van szükség: több gyakorlati képzésre, mentorprogramokra, innovatív közösségi és vállalkozói kezdeményezésekre. Fontos, hogy lássák, hogy a közösségi élet, a civil szervezetekben való aktivitás vagy a KMDFKSZ-hez hasonló ifjúsági programok nemcsak tapasztalatot adnak, hanem kapcsolatrendszert és önbizalmat is építenek.

– Hogyan látod a közösségépítést a környezetedben? Miért fontos ez?

– Fontos, hogy legyenek olyan terek és lehetőségek, ahol a fiatalok tapasztalatot szerezhetnek, megoszthatják a véleményüket, és együtt tudnak dolgozni valamilyen értékes cél érdekében. A közösségépítés azért elengedhetetlen, mert erősíti az identitást, az összetartozás érzését, és lehetővé teszi, hogy a nehézségek ellenére is együtt találjunk megoldásokat. Ez hosszú távon nemcsak az egyénnek, hanem a teljes környezetnek is hasznára válik. Kárpátalján fontos, hogy a fiatalok érezzék: a közösséghez tartozás érték, és ez a közösségi munka nemcsak megtart, hanem előre is visz bennünket.

– Milyen eszközöket használsz a közösségépítésre? Hogyan vonjátok be egymást a feladatokba?

– Elsősorban a példaadást, a közös élményeket és a nyitott párbeszédet használom eszközként. Programokat, eseményeket szervezünk, ahol mindenki megtalálhatja a saját szerepét, és ahol természetesen bevonjuk egymást a feladatokba a képességeink és érdeklődésünk szerint. Megbeszéljük, ki miben szeretne részt venni, ki miben erős. Fontos, hogy mindenki érezze: a részvétele számít, és az együtt végzett munka nemcsak a közösséget, hanem a személyes fejlődésünket is előreviszi.

– Kárpátalján milyen irányba tart a fiatalok közösségépítése? Hogyan kérik ki a véleményüket a jövőjüket befolyásoló döntésekkel kapcsolatban?

– Egyre tudatosabb és szervezettebb irányt vesz. Jelenleg több lehetőségük van részt venni civil programokban és ifjúsági szervezetekben, ahol a kezdeményezésük valódi értéket képvisel. Jó példája ennek, hogy a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium a következő nemzeti ifjúsági stratégia kialakításába bevonta a kárpátaljai fiatalokat is. Roadshow keretében ellátogattak hozzánk, ahol a fiatalok beszélhettek problémáikról – az oktatás, a lakhatás és a mentális egészség területein –, és együtt keresték a lehetséges megoldásokat. Ugyanakkor még mindig nem vonnak be minket igazán sem Ukrajnában, sem Magyarországon a döntéshozatalba, de bízunk benne, hogy ez a helyzet a jövőben változni fog. Fontos, hogy a fiatalok hangját meghallják, mert csak így válhat a közösségépítés valóban tartóssá és eredményessé.

– Mit jelent az önismeret számodra?

– Ez egy folyamatosan formálódó út. Azt mondhatom, hogy húszéves koromra sikerült közelebb kerülnöm önmagamhoz, és megtalálnom azt az irányt, amelyet valóban a sajátomnak érzek. Gyerekkorom meghatározó része volt a tánc: nyolc éven át a Nagydobronyi Művészeti Iskola növendékeként a színpad jelentette számomra azt a teret, ahol igazán önmagam lehettem. Sokáig azt hittem, ez lesz az utam. Az idő múlásával azonban egy új szerep talált meg: a KMDFKSZ közössége. Közben fokozatosan felfedeztem, ki is vagyok valójában. Arra is rájöttem, hogy nem kell elengednem a színpadot sem: az elnöki szerepem révén ma is gyakran ott állok, csak már más formában, más felelősséggel. Számomra az önismeret azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, jóban vagyok önmagammal, elfogadom azt, ahol tartok, miközben folyamatosan törekszem arra, hogy a bennem rejlő lehetőségeket a lehető legteljesebben kibontakoztassam.

– Mit jelent neked a hit? Ki számodra Isten?

– Számomra a kereszténység elsősorban az Istennel, önmagammal és másokkal való kapcsolatot jelenti. Református családban születtem, szüleim és nagyszüleim tudatosan a hitre neveltek, és amióta az eszemet tudom, az imádság természetes része az életemnek. Édesanyámmal rendszeresen együtt imádkozunk; ő tanított meg arra, hogyan forduljak Istenhez a félelemmel, bizonytalansággal vagy nehézségekkel teli időszakokban is, és én megtapasztaltam, hogy Isten mindig átsegít ezeken.

Édesapám presbiteri szolgálata szintén meghatározó számomra: általa tanultam meg, hogy a hit nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul, különösen az egymás iránti felelősségvállalásban és a segítségnyújtásban.

Nem tartom magam tökéletes kereszténynek, de úgy gondolom, senki sem az. Számomra a hit egy folyamatos út és tanulási folyamat: nap mint nap igyekszem építeni az Istennel való kapcsolatomat, és hálát adni mindenért, amit kapok, mert hiszem, hogy minden az Ő kegyelméből van. Számomra Isten egy biztos pont, megtartó erő és iránymutatás az életemben.

– Te milyen narratívát képzelsz el, amely által a kárpátaljai magyarság továbbra is itthon maradhat, boldogulhat?

– Olyat, amely a hagyomány és a modernitás egyensúlyán alapul. Ez nemcsak a kulturális identitás megőrzéséről szól, hanem arról is, hogy tudatosan építsük a jövőt: tanulással, közösségépítéssel, szakmai fejlődéssel. Fontos, hogy a fiatalok lássák, hogy az itthoni élet értékes és lehetőségekkel teli: van helyük a közéletben, az ifjúsági szervezetekben, a vállalkozásokban és a saját közösségeik formálásában. A siker nem feltétlenül külföldi minták másolásában, hanem a helyi adottságok kihasználásában és az összefogásban rejlik.

– Mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért, a béke elősegítése érdekében?

– Ha a mindennapi életben is megéljük az összetartást, a türelmet és a segítségnyújtást. Önmagunkért pedig az a legfontosabb, hogy lelkileg és hitben erősnek maradjunk. A hit nemcsak vigaszt nyújt a félelemben, hanem iránymutatást is ad ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, és ne engedjük, hogy a kétség vagy a düh uralja a tetteinket.

– Véleményed szerint reménnyel tekinthetünk-e mi, kárpátaljaiak a jövőbe?

– Mindenképpen! Közösségként rengeteg nehézségen mentünk már keresztül: történelmi fordulatokon, gazdasági bizonytalanságon, társadalmi változásokon és az elmúlt évek kihívásain is. Ezek a tapasztalatok megtanították a kárpátaljai embereket arra, hogyan lehet túlélni, alkalmazkodni és újraépítkezni. Soha nem adtuk fel az identitásunkat. Az alkalmazkodás nálunk nem megalkuvást jelent, hanem rugalmasságot és életszerű gondolkodást.

– Mit ajánlanál más fiataloknak?

– Ne várjanak kész recepteket, mert az itthon boldogulásnak nincs egyetlen, mindenkire érvényes útja. Fontos, hogy tudatosan készüljenek a jövőjükre: tanuljanak olyan területen, amely valódi tudást és piacképes készségeket ad, és ne féljenek időben felismerni, ha irányt kell váltani. Azt javaslom, merjenek kezdeményezni és felelősséget vállalni, ne csak elszenvedői legyenek a körülményeknek. Amit nem tartok jó iránynak: az állandó panaszkodást és a passzivitást. Az sem vezet előre, ha valaki kizárólag külföldi mintákban gondolkodik, miközben nem próbálja meg a saját környezetéhez szabni a tanultakat. Itthon maradni nem naivitás, de csak akkor működik, ha tudatos döntés és következetes munka áll mögötte.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– A jövőmet tudatosan tervezem, és számos célom, álmom van, amelyek közül több már most is világos irányt ad számomra. Az egyetemet követően szeretnék továbbtanulni, és két mesterdiplomát is megszerezni. Fontos számomra, hogy ezt itthon, magyar nyelvű egyetemeken tehessem meg, mert a szülőföldön való tudásszerzést és közösségépítést hosszú távon is értéknek tartom.

A KMDFKSZ élén célom, hogy a körülményekhez mérten mindent megtegyek a szervezet további megerősítéséért és fejlődéséért. Különösen fontosnak tartom a tudatos utánpótlás-nevelést, hogy a közösség hosszú távon is fenntartható és aktív maradjon. A jövőben mindenképpen látom magam a közéletben és az ifjúsági szférában, hiszen ezek olyan területek, ahol valódi hatást lehet gyakorolni. Nem titok, hogy az utóbbi időben a politika is egyre inkább foglalkoztat, ezért ebben az irányban is nyitottan és érdeklődve tekintek előre. Mindezek mellett fontos célom a családi vállalkozásunk átvétele és fejlesztése is. Ezek gyerekkorom óta az életem részei, és bízom benne, hogy néhány éven belül már az én vezetésem alatt működhetnek tovább. Karrierorientált embernek tartom magam, ugyanakkor legalább ennyire fontos számomra a család. Szeretném a jövőmet itt, Kárpátalján felépíteni, időt és figyelmet szentelni a szeretteimnek, illetve saját családot alapítani.    

B. TH.