350 éve született II. Rákóczi Ferenc

A leghosszabb magyar szabadságharc vezetője

Megannyi vár, kastély, mezőváros, falu, temérdek birtok uraként, Magyarország leggazdagabb embereként kényelmes hercegi életet élhetett volna, ám ő elnyomott nemzete felszabadítását tűzte ki célul, s harca elbukása után büszkén vállalta a száműzetést is. Ő volt II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem, aki 350 éve, 1676. március 27-én látta meg a napvilágot családja borsi kastélyában…

Édesapja, I. Rákóczi Ferenc II. Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem fia volt, az uralkodó pedig utódjává is választatta őt, ám miután II. Rákóczi György belehalt a törökök ellen vívott, számára vereséggel végződött szászfenesi csatában szerzett sebesülésébe, fia az anyjával együtt elhagyta Erdélyt, és családjuk felvidéki birtokaira költözött. Zrínyi Ilonával kötött házasságából két gyermeke született: Julianna, majd Ferenc, aki azonban még csak pár hónapos volt, amikor apja elhunyt, a félárva kisfiú életébe pedig nagyon hamar beleszólt a történelem. Özvegy édesanyja 1682-ben, Munkácson feleségül ment Thököly Imréhez, a Habsburgok ellen harcoló kurucok vezéréhez, aki az esküvő után felmondta a Habsburgokkal kötött fegyverszünetet, s török szövetségben újabb hadjáratot indított a császár ellen, mely győzedelmesen indult, de katasztrófába torkollt. Ugyanis Kara Musztafa nagyvezír 1683 nyarán ostrom alá vette Bécset, ám a felmentő sereg irtózatos vereséget mért rá, majd kezdetét vette az oszmánokat Magyarországról kiűző háború, melyben Thököly együtt bukott el a törökökkel. 1685-ben pedig a császáriak ostrom alá vették a Zrínyi Ilona által védett munkácsi várat is, amit csak évekig tartó hősies harc után, 1688 elején, a védőknek adott amnesztia fejében adtak fel, amikor már semmi remény sem volt a felmentésükre.

A Rákóczi-gyerekek számára birtokaik sértetlen megmaradását is biztosították, ám édesanyjukkal együtt Bécsbe kellett utazniuk, ahol Zrínyi Ilonát és lányát klastromba zárták, II. Rákóczi Ferencet pedig a dél-csehországi Neuhaus jezsuita gimnáziumba vitték, melynek befejezése után fizikát, építészetet és erdőépítést kezdett tanulni a prágai egyetemen. Közben Thököly török csapatokkal betört Erdélybe, a zernyesti győztes csatában két császári tábornokot is foglyul ejtett, akiknek a szabadon bocsátása fejében felesége kiadatását kérte, s a Habsburgok beleegyeztek a fogolycserébe. Juliannának is sikerült kiszabadulnia a zárdából, és feleségül mennie Aspremont grófhoz, a házaspár pedig magához vette Ferencet, aki így viszontláthatta szeretett nővérét. Egy ideig sógora bécsi palotájában élt, majd feleségül vette Sarolta Amália hessen-rheinfelsi hercegnőt, s hitvesével hazaköltözött Magyarországra, ahol nagysárosi kastélyát választotta állandó lakhelyül. Itthon aztán rádöbbent, hogy a Habsburgok meghódított tartományként kezelik az 1699-re „megszállva felszabadított” Magyarországot, gazdaságilag kiszipolyozzák azt, és lábbal tiporják törvényeit. Habsburg-ellenesség ébredt benne. Gróf Bercsényi Miklóssal pedig – akivel több helyütt birtokszomszéd volt – vadászatok során beszélgetésekbe elegyedett országos dolgokról is, és a szintén Habsburg-ellenes Bercsényi előtt megnyílt a jezsuitáknál töltött évek során magába fordult herceg, feltárva politikai nézeteit. A gróf aztán megbízható nemesekkel hozta össze, s hamarosan kibontakozott egy Habsburg-ellenes összeesküvés, melynek Rákóczi állt az élére. Felvette a kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal, a Habsburgok esküdt ellenségével, aki hajlandónak is mutatkozott a segítségnyújtásra. Az összeesküvés azonban lelepleződött. Bercsényinek sikerült idejében Lengyelországba menekülnie, Rákóczit azonban 1701 tavaszán letartóztatták, a bécsújhelyi börtönbe zárták, s fővesztésre akarták ítélni, ám a vérpad árnyékából sikerült megszöknie, és Lengyelországba menekülnie. Innen szőtte tovább terveit Bercsényivel együtt, hogy francia segítséggel robbantsák ki a szabadságharcot, amihez jó alkalmat nyújtott a megüresedett spanyol trónra pályázó francia Bourbonok és az osztrák Habsburgok (illetve szövetségeseik) között 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború, mely miatt sorra vezényelték a frontokra a Magyarországon állomásozó császári csapatokat. A franciákon kívül a Habsburg-önkény által kisemmizett, a Felvidék erdőiben tanyázó bujdosókkal is felvették a kapcsolatot, s míg Bercsényi Lengyelországban katonák felfogadásával foglalkozott, II. Rákóczi Ferenc 1703 júniusának derekán az Esze Tamás által vezetett, eléje siető kurucokkal együtt átkelt a Vereckei-hágón, és megindította szabadságharcát.

Nemsokára Bercsényi is csatlakozott hozzá a felfogadott katonákkal, a császári seregből is szöktek hozzá huszárok, magyar és ruszin felkelők is beálltak a zászlói alá, július közepén pedig a tiszabecsi csatában legyőzték a császári és Habsburg-hű vármegyei csapatokat. Ezt követően átkeltek a Tiszán, az egyre gyarapodó kuruc sereg októberre felszabadította a Tiszántúlt és a Partium nagy részét, egymás után kúsztak fel a Pro libertate-s zászlók a rohammal bevett vagy harc nélkül feladott várak tornyaira, míg a keményebben védett erősségeket ostromzár alá vették. 1703 őszén a Duna–Tisza közét is felszabadították. A felvidéki harcok során november 15-én Bercsényi a zólyomi csatában nagy győzelmet aratott a labancok felett, s az év végére a legnyugatibb területek kivételével szinte az egész Felvidék kuruc kézre került. Ugyancsak 1703 végére a legdélebbi területeket leszámítva Erdély is felszabadult, miközben egyre több köznemes és főnemes is Rákóczi oldalára állt, aki megkezdte a kuruc állam megszervezését. Az 1704-es esztendő is jól kezdődött. A császári őrségek újabb várakat adtak fel, köztük Tokajt, Munkácsot, Ungvárt. Május 28-án a Felvidéken, a Szomolányi-szorosban a kurucok felmorzsolták Ritchan tábornok seregét, a júniusban összeülő erdélyi országgyűlés pedig fejedelemmé választotta Rákóczit. A Dunántúl azonban még császári kézen volt, noha a legkönnyebben rajta keresztül vonulhattak volna Bécs alá a kuruc hadak, hogy ott találkozzanak a nyugat felől közeledő francia és a velük szövetséges bajor seregekkel. Rákóczi Forgách Simont küldte az országrész felszabadítására, aki eleinte győzedelmesen nyomult előre, Koroncónál azonban nagy vereséget szenvedett, s a Dunántúl elveszett. Még súlyosabb csapást jelentett, hogy 1704. augusztus 13-án, a Duna mentén, Hochstadtnál a császári és a velük szövetséges brit csapatok óriási győzelmet arattak a francia–bajor sereg fölött, a franciák visszavonultak a Rajna mögé, így elveszett a remény, hogy egyesülhetnek a kuruc hadakkal. Igaz, Bottyán János – Vak Bottyán – személyében kitűnő új tábornokot kapott a kuruc sereg, aki november 16-ra bevette a Felvidék addig még Habsburg-kézen lévő nagyon fontos erősségét, Érsekújvárt. December 26-án pedig Rákóczi Nagyszombatnál összecsapott Heister császári fővezérrel, s bár vesztett, de a vereség nem volt súlyos, s némileg ellensúlyozta, hogy 1705 januárjának elején Szatmár körülzárt várát feladta a császári őrség.

1705 nagyon jelentős eseménye volt a szeptember 12-én megnyitott szécsényi országgyűlés, mely vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit, aki azonban elsősorban Károlyi generális hibájából elvesztette a november 11-én megvívott zsibói csatát Herbeville marsall ellenében, s a Habsburg-erők megszállták Erdély nagy részét. Ugyanakkor Bottyán november 4-én átkelt a Dunán, s 1706 elejére Sopron, Esztergom, illetve Buda kivételével az egész Dunántúlt felszabadította. Az 1707. május 31-én megnyitott ónodi országgyűlés aztán kimondta a közteherviselést és a Habsburgok trónfosztását, 1708 nyarán pedig Rákóczi porosz segítség reményében megindította sziléziai hadjáratát, ám augusztus 3-án Trencsénnél súlyos vereséget szenvedett, melyet követően az egyre erősebb Habsburg-támadások következtében mind több felszabadított terület veszett el, s 1710 végére már csak az ország északkeleti része maradt kuruc kézen. 1710 végén Bercsényi, majd 1711 elején Rákóczi is Lengyelországba sietett, hogy a Varsóban tartózkodó I. (Nagy) Péter cártól próbáljanak támogatást kapni a magyar szabadság kivívásához. Az orosz uralkodót azonban lekötötték saját háborúi, és nem kívánt konfrontálódni a Habsburgokkal. A kuruc hadak főparancsnokává kinevezett Károlyi pedig a labanc, de mégiscsak magyar Pálffy generálissal, császári fővezérrel megkötötte a szatmári békét, mely amnesztiát biztosított a szabadságharc minden résztvevőjének, ha hűségesküt tesz a császárnak, majd másnap Nagymajténynál a maradék kuruc csapatok letették a zászlót. Rákóczi viszont sok hívével, köztük Bercsényivel együtt hűségeskü helyett emigrációba vonult, előbb Franciaországba, majd Törökországba, Rodostóba, és ott is hunyt el 1735. április 8-án.

 Lajos Mihály