Politika | Közélet

A határon túli gazdaságfejlesztési programok is terítéken voltak a Kárpát EXPOrton

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is részt vett a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon, amelyre hétfőn került sor Budapesten.

Oktatás

Magyar nyelvű szakképzési központ nyílt Nagydobronyban

Egyelőre hét különböző, a munkaerőpiacon keresett szakmát tanulhat az a 95 diák, aki érettségi után a most szeptembertől megnyíló Nagydobronyi Szakképzési Központba nyert felvételt. Az új intézmény a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán jött létre együttműködésben a Mátészalkai Szakképzési Centrummal, valamint a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal.

Kultúra | Hitélet

Forráspont – újabb premier a beregszászi színházban

Új tragikomédiát mutatott be október 21-én a beregszászi színház társulata. A darabot Yasmina Reza Az öldöklés istene című írása alapján rendezte Oleh Melnyicsuk. A Forráspont nevet viselő átdramatizált előadás egyfajta soul strip, azaz „léleksztriptíz”.