A mi szavunk járása

Nemrég fültanúja voltam, amikor az egyik hivatalba betoppant egy fiatalember, és a telefonra mutatva megkérdezte: „Csengethetek?” Az irodavezető fel sem nézve így válaszolt: „Nyugodtan.” Akkor és ott arra gondoltam, hogy egy magyarországi fül számára érthetetlen volna a jelenet, hiszen honnan is tudhatná, hogy a csengetni Kárpátalján a telefonálást (is) jelenti. Tetszik vagy sem, kétnyelvű közegben élünk, ami jelentős befolyással bír beszédünkre, s hogy ez mennyire igaz, ékesen bizonyítja a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola legújabb kiadványa, mely Csernicskó István szerkesztésében látott napvilágot A mi szavunk járása címmel. Mint azt a szerkesztői előszóban olvashatjuk, a kötet kollektív munka eredménye, fejezeteit a KMTF tanárai és LIMES Társadalomkutató Intézetének munkatársai (Beregszászi Anikó, Csernicskó István, Hires Kornélia, Karmacsi Zoltán, Márku Anita) írták. Öt kárpátaljai szerző kutatásainak eredményeit összegzi a könyv, amelyek elsősorban a kétnyelvűségnek a kárpátaljai magyar nyelvhasználatban jelentkező hatásait vizsgálják. A kiadvány egyik értéke, hogy a nyelvészetben kevésbé járatos olvasót is igyekszik bevezetni a szociolingvisztika és a kétnyelvűség-kutatás fogalomrendszerébe, valamint a vidék sajátos nyelvi helyzetének megértéséhez szükséges tudnivalókba, bemutatva a témával kapcsolatosan külföldi, magyarországi, illetve helyi kutatási eredményeket. A Kárpát-medence magyar anya­nyelvű kisebbségeit vizsgáló, illetve a kárpátaljai lakosság nyelvhasználatát célzó kutatások összevetett eredményei számos érdekességre világítanak rá, miközben a szerzők igyekszenek nem előírni, hanem leírni nyelv­használatunk jellegzetességeit. Mennyire különbözik a családi nyelvhasználat a hivatalos szféráétól? Hol be­szélnek a legszebben magya­rul? Használható-e a magyar nyelv a hivatalos érintkezésben? Meg lehet-e tanulni az iskolában ukránul? Milyen a kárpátaljai magyar közösség verbális repertoárja? Milyennek látják beszédünket a „valódi beszélők”, azaz nem a nyelvészek, hanem a hétköznapi nyelvhasználók? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ az, aki kezébe veszi a kötetet, miközben óhatatlanul betekintést nyer az említett szakterületek mellett a nyelvpolitika, a nyelvi és emberi jogok útvesztőibe is. Ahogyan Kontra Miklós, az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Osztályának vezetője a könyv egyik lektoraként az Olvasóhoz címzett ajánlásában írja: „A könyv a kárpátaljai magyar nyelvről szól, vagyis a kárpátaljai magyarokról. (…) Számtalan olyan kérdésre kapunk tudományosan megalapozott választ, amelyekről majd mindenki véleményt formál a politikusokon át az utca emberéig.”

A kutatások eredményeit 50 ábra, 37 táblázat és 10 térkép teszi szemléletesebbé, a kötet végén pedig fényképek támasztják alá a fejezetekben leírt nyelvi való­ságot. Említést érdemel továbbá a kiadvány üdítően ízléses tipográfiai kivitelezése, mely Fábián Eleonóra munkája.

Hisszük, hogy a szerzőknek a bevezetőben megfogalmazott reményei szerint a köny­vet haszonnal forgatják majd „tanítók, tanárok, diákok és tanulók egyaránt”.

-oti-