Vörösmarty Mihály: Fóti dal
(részlet)
Fölfelé megy borban a gyöngy:
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az,
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?
Víg pohár közt édesebb a
Szerelem.
Ami benne keserű van,
Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
Ha szeretsz.
Érted csillog e pohár bor,
Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne,
Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
Vagy bucsút.
Ami azonmód szembetűnik a Fóti dalban – még e rövid részletben is – az a könnyed verselés, a vigalomra okot adó téma és az abban megjelenő hazaszeretet, valamint szerelem együttes megjelenése. A vers ritmusa rövid és frappáns megállapítások, igazságok sorából áll össze, és mindez igen jól illik a borozgatás hangulatához.
Már a legelső szakaszban olyan szép és találó gondolat emelkedik a szimbólumok közé, hogy az az egész költeményen végigvonul. Ez a „Törjön is mind ég felé az, / Ami gyöngy, / Hadd maradjon gyáva földön / A göröngy” sorok megfogalmazásában található. Az ég felé törést, egészen pontosan a felemelkedést óhajtja itt a szerző, azt az igazságot, hogy minden érték teljes valójában mutatkozzék meg, váljék láthatóvá minden egyes ember számára. Ebben a felemelkedésben még a szerelem is értékesebb, fényesebb, s mindezzel érdemes a haza tisztasága fölött gondolkodni.
Penckófer János