A Moulin Rouge, amely a város első buszpályaudvara lett

Elvesztett Ungvár

Ez a történet két fotónak köszönhető, amelyek Ungvár első buszpályaudvarát ábrázolták. A Petőfi tér, a Kapos és a Tolsztoj utca ma már szinte felismerhetetlen sarka, egy kis takaros épület, a bejárat fölött lógó óra, buszok és emberek. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum gyűjteményében lévő fotók az 1950-es évekre datálhatók. Annyira érdekeltek, hogy úgy döntöttem, utánajárok: miért épült oda a buszpályaudvar, és mi volt abban az épületben az 1950-es évek előtt? Ki gondolta volna, hogy a jelenlegi háztartási és szórakoztató elektronikai hipermarket nemcsak a város első buszpályaudvarának, hanem Ungvár első éjszakai klubjának a helyén áll? Kezdjük az utóbbival.

Ungvár éjszakai élete a XX. század elején, mondhatni, meglehetősen egyhangú volt. Este elmentek korzózni, aztán moziba, színházba, étterembe vagy kocsmába. Előfordult, hogy egy-egy létesítmény éjfél után is nyitva volt, és a kocsmákban az esték általában részegek verekedésével és rendőri razziával végződtek. Ennyi volt az éjszakai élet. Ungvár azonban mindig is az európai fővárosokkal vetekedett, onnan vett át divatos újdonságokat. A fővárosokban pedig forrt az éjszakai élet, minden nagyvárosban volt éjszakai kabaré, pikáns show-műsorokkal és reggelig tartó tánccal. A híres párizsi kabaré, a Moulin Rouge, amelyről a XX. század elején sokat írtak, és filmekben is bemutatták, szabványnak számított. 1925-ben mutatták be A Moulin Rouge fantomja (Le fantôme du Moulin-Rouge) című francia filmet, amelyet 1926-ban Ungváron is vetítettek. Ki tudja, talán ez a film volt az, amely egy nap inspirált egy helyi fiatal vendéglőst, hogy megnyissa a saját Moulin Rouge-ját itt, Ungváron.

Ez a vendéglős Jutkovics Izsák volt, egy nagyon érdekes és titokzatos személyiség. Nem sok információt találtunk róla, nem tudjuk, hol és mikor született. Apja, Jutkovics Herman borkereskedő volt, termékeit a Kapos utca 2. szám alatt árulta. Egyszerű, régi ház volt, 1887-ben épült a Bozoska utca sarkán. A Kapos utca 2. szám alatti épület kereskedelmi célt szolgált, kis üzletekből állt, amelyek erre a két utcára nyíltak. Volt ott egy fogadó is, amelyet Jutkovics Herman és fia, Izsák béreltek 1928-ban. Jutkovics Izsákról addig szinte szó sem esett a helyi sajtóban, csak 1918-ban írtak az újságok Nagy Gyula kapitány ifjú szolgájáról, aki 3 ezer korona értékben lopott tőle értéktárgyakat, 1925-ben pedig a daróci Jutkovics Izsák angol–magyar Herceg nevű lova nyerte az első díjat az ungvári lókiállításon.

A fiatal fogadósnak, Jutkovicsnak nyilvánvalóan jó marketinges tulajdonságai voltak. Amikor 1928-ban apjával megnyitotta létesítményét, kitalált egy trükköt, amely lehetővé tette, hogy a fogadó gyorsan népszerűvé váljon a városban. Az újságok azt írták, hogy Jutkovics „amerikai stílusban” (talán vadnyugati stílusban) alakította ki a fogadó belsejét, és az első korsó sör mellé a vendégeknek teljesen ingyen felszolgáltak egy pár szaftos sült kolbászt. Ez a módszer tökéletesen működött, a fogadó mindig tele volt emberekkel. Az intézmény újságban megjelent hirdetése így tájékoztatott: „Voronoff professzor fiatalító foglalkozásokat tart Bécsben. De Ungváron nincs rájuk szükség, mert mindenki, aki Jutkovics fogadójába jön, a jó italok és a vidám zene hatása alatt azt mondja: »Sej-haj! Soha nem öregszünk meg!«” De a fogadó népszerűsége nem volt elég Izsák számára, úgy döntött, hogy Ungváron egy olyan létesítményt nyit, amilyen itt még nem volt.

Nem tudni, mi inspirálta. Talán látott egy filmet a Moulin Rouge-ról, járt Párizsban vagy legalábbis egy azonos nevű budapesti kabaréban. Nem sokáig töprengett az ungvári kabaré nevének kiválasztásával – így lett saját Moulin Rouge-unk. De Ungváron a fényes homlokzat nem jött össze. Jutkovics Izsák a város első éjszakai kabaréját az udvar hátsó részében, a Kapos utca 2. szám alatt nyitotta meg. Ahhoz, hogy odajussanak, a látogatóknak át kellett menniük a Jutkovics fogadó előcsarnokán. Vagyis napközben a Kapos utca 2. alatt kis üzletek és egyszerű kocsma működött, ahol minden utazó vagy helyi lakos olcsó és egyszerű ételeket, italokat kaphatott. Késő este pedig, amikor már minden bezárt, a hátsó helyiségben kinyitott a szórakozóhely, ahová nem mindenki mert bemenni.

Az ungvári Moulin Rouge 1931. szeptember 1-jén, 21 órakor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az Új Közlöny című városi lap nevezetes társadalmi eseményként írt róla, mondván, a Moulin Rouge nagyon elegáns hely, kiváló világítással, hangulatos és meghitt légkörrel, igényes belsővel (az újságírót különösen a függönyök bűvölték el, amelyeket igazi műalkotásnak nevezett). A cikk az első est műsorát is nagyra értékelte, amely nem maradt el a párizsi vagy bécsi varieté programjától. Az est gyöngyszeme két bájos bécsi táncosnő – az Élteé lánytestvérek – fellépése volt, akik matróztáncot, virágos táncot és magyar csárdást adtak elő. Lou­ise Milanes akrobatikus trükkökkel tűzdelt táncokat mutatott be. Az újság méltatta az intézmény főpincérét, Kovács Ferencet is, aki kifinomult modorával kivívta a közönség szimpátiáját.

Attól az időtől kezdve a Moulin Rouge-ban mindennap 23 órakor táncokat mutattak be a világ minden tájáról érkezett gyönyörű táncosok előadásában. A program végén a jazz-zenekar előadta a kor legdivatosabb slágereit, a közönség pedig reggelig táncolt. A helyi újságok időről időre meghívókat tettek közzé híres európai táncosok előadásaira, de ne gondolják, hogy Ungváron a Moulin Rouge-ban valami sztriptízszerűt táncoltak – ilyen akkoriban még az eredeti Moulin Rouge-ban sem volt. Ám a kabaréműsorok sztriptíz nélkül is a kor mércéjéhez képest elég kihívók voltak, mert a táncosnők kevés ruhát viseltek, és ez a táncmozdulatokkal együtt az erkölcstelenség határát súrolta. A gyönyörű fellépők nem a színpadon, hanem az asztalok melletti parketten táncoltak. Lilly Martinec – akit az utolsó török szultán háreme táncosának neveztek – is turnézott az ungvári Moulin Rouge-ban (keleti táncokat mutatott be, valamint különleges keleti koktélokat készített), Ria Negra afrikai táncokat mutatott be, Ninon Alvares pedig kínaiakat. A Bende Irén és Mária testvérpár a világ különböző népeinek táncaival lépett fel. 1932-ben Ungváron dolgoztak, miután visszatértek egy nagy egyiptomi körútról. Az újságok azt írták, hogy a táncosok fellépése „eksztázisba hozza a közönséget”.

A turnéra érkező lányok 10–14 napig tartózkodtak a városban, és ezalatt gyakran váltak helyi sztárokká. Nézték őket, egyesek örömmel, mások megvetéssel. Az újságok egy ilyen bécsi táncosról írtak. A lány, azt mondják, mindig különc módon viselkedett, ugyanolyan különcnek tűnt, monoklival sétált, éjjel kokainos eksztázisban őrült táncokat mutatott be a Moulin Rouge-ban. És amikor elfogyott a kokainja, elment egy helyi gyógyszertárba, s kérte, adjanak el neki néhány grammot. Azokban a korokban itt tiltották a kokaint, így nemhogy nem adták el a lánynak, hanem fel is jelentették a rendőrségen. Ennek eredményeként letartóztattak egy dílert, aki városról városra utazva kábítószert árult.

A Moulin Rouge 1940-ig működött Ungváron, majd a helyén megnyílt az Arizona bár, ahol a show-program sztárja a 12 Arizona-girl volt. Ám ez nem tartott sokáig, 1942-ben rendelet született, amely megtiltotta a szórakozóhelyek, köztük az éttermek, mozik, cirkuszok 23 óra utáni működését. Ez nagy csapást mért az éjjeli klubra, amely éppen 23 órakor nyitott. Jutkovics Izsáknak egyébként ekkor már semmi köze nem volt a helyhez (valószínűleg a zsidótörvényekkel kapcsolatos megszorítások miatt), a fogadónak – melyből Kulacs borozó lett – is másik tulajdonosa lett.

És itt érdemes a Kapos utca 2. szám alatti épület történetét kiegészíteni néhány információval a szomszédos, 1913-ban épült 4. számú házról. A két, közös udvarral rendelkező épület szorosan kapcsolódott a Jutkovics családhoz. 1938-ban Izsák felesége, Margaréta (született Lebovics) megvásárolta a 4-es számú házat, amely üzlet-, lakó- és raktárhelyiségekből állt, és így olyan volt, mint a mesebeli kesztyű, amelyben mindenki elfért.

1944-ben a város összes zsidóját, így a Jutkovics családot is a gettóba, majd pedig koncentrációs táborokba vitték. Jutkovics Izsák életben maradt, visszatért Ungvárra, és 1946-ban elérte, hogy az új hatóságok elismerjék felesége, Margaréta örököseként, aki – a hivatalos igazolás szerint – „az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, a gázkamrában történt fulladás következtében”. Így a 4-es számú házat visszakapta Jutkovics Izsák, de a 2-es számú épületet „gazdátlannak” minősítették, vagyis azonnal közösségi tulajdonba került. Hogy mi történt Izsákkal, az nem világos. Talán elköltözött, talán meghalt, így a 4. számú ház hamarosan városi tulajdonba került, és átadták az Ungvári Közétkeztetési Kombinátnak. Mindkét épületben üzletek, irodák, műhelyek nyíltak, az udvarban lévő helyiségekbe lakókat költöztettek.

A Kapos u. 2. (akkoriban a Peremoha – Győzelem utca 2.) kényelmes és központi hely volt. Valószínűleg ezért döntöttek úgy, hogy ott építik meg a város első buszpályaudvarát. Az épületet kijavították, sarokrészét átépítették a váróterem bejáratává.

Nem tudni pontosan, de feltételezzük, hogy az 1950-es évek elejétől a 60-as évek közepéig buszpályaudvar működött ezen a helyen, amikor is az Október 40. évfordulója (ma Szabadság) sugárúton megnyílt az új buszpályaudvar épülete (máig működik).

Talán olvasóink meg tudják mondani, hogy ezután milyen üzletek, műhelyek működtek a két épületben (a 2. és 4. szám alatt). A dokumentumokból csak annyit sikerült megtudnunk, hogy a 4. számú épületben működött a Knédli kávézó. Ezt követően 1989-ben a Prikordonnik (Határőr) Kolhoz mezőgazdasági cége a nagyszőlősi járási Péterfalváról (Petrovo) felajánlotta az Ungvári Végrehajtó Bizottságnak, hogy vásárolja meg a 2. és 4. számú házat, hogy ott szállodát alakítsanak ki étteremmel, kávézóval. Nem tudjuk, hogy ez az elképzelés sikeres volt-e, mert az egyesített házak hamarosan a város volt polgármestere, Szerhij Ratusnyak családjának birtokába kerültek. 2004-ben a házakat lebontották, és a helyükön bevásárlóközpontot építettek. A Foxtrot elektronikai hipermarket ott található, ahol egykor a Moulin Rouge állt.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/

Rehó Viktória