Berda József: Imádságosan

Finom ebédek s vacsorák ízes illatát

szagolja képzeletem: sült húsokét

s fűszeres levesekét, amint párolognak

az ünnepi asztalon. S látom a rétesek

és bukták tornyos tálait s kidülledt szemekkel

máris rohannék, mint boldog kutya

a zsíros konc után, hogy végre felüvöltsek

dühödt örömemben: dicsértessél te

méltóságos bendő, ki megvidámítod

borral-öntözött friss gerincemet

az örök életre, ámen.

Ha Berda József verseskönyveinek címeit szemlézzük, hát a kéttucatnyi kötet közül mindössze egyetlenegy utal arra a világra, amivel szerzőnk költészetét előszeretettel azonosítják, amit különlegességének tekint az utókor. Csak a Friss ízek érnek cím utalhat az evés-ivás gyönyörűségére, illetve az elkészített friss ételek ellenállhatatlanságára. (Ráadásul ez egy közös kiadvány Lengyel Miklóssal és Kulcsár Lászlóval.)

Pedig Berda József műveit – epigrammatikus szabadverseit – ugyanúgy jellemzi a szegénység is például, mint az istenhitre alapozó ön- és világértés. Amint látjuk, ez utóbbit érdekes módon össze is kapcsolja az Imádságosan című költeményében.

És Berda József mindezt úgy teszi, hogy senkiből se vált ki visszatetszést; a versvégi ámen alkalmazásában nincsen semmi sértő. Szerzőnktől még azt is mosolyogva vesszük, amikor más verseiben a „sült húsok és fűszeres levesek párolgásánál”, „a rétesek és bukták tornyos tálainak” megidézésénél nem áll meg.

Nos, igen, Berda József számos költeményében előszeretettel tér ki a „méltóságos bendő” és belek működésére, az evés-ivás után kezdődő emésztési jelenségekre, melyek fülünknek, orrunknak aligha kellemesek, viszont versbe emelt keresetlen szavainak láttán mosolygunk, vigyorgunk: hiába no, biológiai lények is vagyunk...

                Penckófer János