Villásek Tibor jubileumi kiállítása a Munkácsy Mihály Magyar Házban

2024. június 30., 15:43 , 1217. szám

Szemet gyönyörködtető kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban június 28-án. Az impozáns épület tetőtéri galériájában ezúttal Villásek Tibor munkácsi festőművész jubileumi életmű-kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

Villásek Tibor 1959-ben született Munkácson, művészcsaládban: édesapja Villásek Rudolf, nagyapja Erdélyi János, akinek testvére a híres Erdélyi Béla – mindannyian festőművészek voltak. Villásek Tibor alkotásait először 1974-ben állították ki egy munkácsi tárlaton, s azóta is – immár ötven éve – aktív résztvevője különböző városi, megyei, országos és nemzetközi kiállításoknak. Első alkotótábori élményét 1975-ben szerezte, amikor édesapjával együtt részt vett egy Soltész Zoltán festőművész által szervezett táborban. Később neves művészekkel alkothatott együtt, így munka közben figyelhette meg a kárpátaljai festőiskola mestereit. Közös alkotótáborokban és szemináriumokon találkozott Glück Gábor festőművésszel és grafikussal, Kontratovics Ernő festőművésszel és grafikussal, valamint Herc Jurij festőművésszel, akik nagy hatást gyakoroltak művészetének fejlődésére. 1985-ben részt vett az Országos Ifjúsági Vándorkiállításon, 1993-tól pedig rendszeres résztvevője nemzetközi alkotótáboroknak és kiállításoknak Ukrajnában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban, Olaszországban és Romániában. Összességében közel száz alkalommal vett részt alkotótáborokban és különböző szimpóziumokon. 2007-től már öt alkalommal meghívott résztvevője a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek Budapesten. 2008-ban a Kisvárdán megrendezett nemzetközi triennálé résztvevője volt. 2018-ban önálló kiállítása volt Budapesten, 2021-ben pedig Magyarország Beregszászi Konzulátusán. Alapító tagja a Kárpátok Magyar Kulturális Egyesületnek, 2013-tól tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Alkotásai főleg magángyűjteményekben lelhetők fel Ukrajnában, Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, az USA-ban, Kanadában, Franciaországban és Ausztráliában.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján elsőként Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében visszaemlékezett arra, amikor először találkozott Villásek Tiborral, akinek egyben köszönetét fejezte ki, hogy megőrizték Erdélyi Béla családjának otthonát, melyet mára Erdélyi Béla Emlék- és Alkotóházként ismerhetnek az emberek. Az igazgató gratulált a festőművésznek jubileumi, 65. születésnapja alkalmából, s még sok, alkotói munkával teli boldog évet kívánt számára.

„A művész úr a kárpátaljai festőiskola legnemesebb hagyományainak folytatója. Számára születése óta természetes az alkotás, hiszen a festőművésszé válását nagyapjának, Erdélyi Jánosnak – Erdélyi Béla neves festőművész testvérének – és édesapjának, Villásek Rudolf festőművésznek is köszönheti” – méltatta köszöntőjében Villásek Tibort és művészetét Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul, kiemelve, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Munkácsy Mihály Magyar Ház 2021-es megnyitása óta azon dolgozik, hogy ez a munkácsi intézmény „a kárpátaljai kulturális és szellemi élet egyik fellegvára legyen, amelynek színes és színvonalas programjaival, kiállításaival, könyvbemutatóival és más rendezvényeivel kiválóan eleget is tesz”. A diplomata kiemelte: meg­győződése, hogy ezekben a nehéz időkben még inkább fontos, hogy legyenek olyan tartalmas, építő jellegű kulturális programok, amelyek valamelyest ellensúlyozni tudják a háború okozta félelmet és bizonytalanságot. „Villásek Tibor festményei pedig azt bizonyítják, hogy az élet szép, az élethez ragaszkodni kell” – húzta alá a konzul, s végezetül azt kívánta, hogy minél előbb legyen vége ennek a pusztító háborúnak, és az itt élők élete visszatérhessen a megszokott medrébe.

Felszólalásában Villásek Tibor egyedi, különleges és fenséges művészetét méltatta Andrij Csebikin festő- és grafikusművész, Ukrajna érdemes művésze, valamint Erfán Ferenc festőművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója is, aki hangsúlyozta Villásek Tibor pozitivizmusát mind a művészet terén, mind a magánéletben.

„Villásek Tibor elsősorban nem művész, hanem ember, aki nemes egyszerűséggel, rendkívül pedánsan kezeli az ecsetet, átlátja a színek játékát, amit nagyon jól át tud adni a képeiben, melyek tükrözik azt, hogy mennyire beleszeretett a kárpátaljai tájba” – fogalmazott Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia docense, hozzátéve: művészetében két vonal találkozik egy időben: a már említett Erdélyi Béla és Erdélyi János hatása, valamint a Villásek-vonal, hiszen apai nagyapja, Villásek Valentin a XIX. század ismert szobrászművésze, a Munkács melletti frigyesfalvai vasgyár fő művésze volt.

A felszólalásokat követően Villásek Tibor meghatódva mondott köszönetet a jelenlévőknek, hogy eljöttek a megnyitóra, a Magyar Ház vezetésének pedig a helyszín biztosításáért.

Villásek Tibor kedvenc tematikája a tájképfestészet, főleg tájképeket és csendéleteket készít. A realista, impresszionista, poszt­impresszionista stílusok nyomán alakította ki egyéni stílusát. Vásznain ragyogó színekkel jelenik meg az őt körülvevő táj szépsége, alkotásaiból sugárzik az optimizmus és az élet szeretete.

A megnyitó hangulatát Vitalij Brecko virtuóz harmonikajátéka tette meghitté.

A kiállítást 2024. augusztus 10-ig, hétköznapokon 8.00 és 16.00 között (k.-e. i. sz.), hétvégén pedig előzetes egyeztetés után (az alábbi telefonszámon: +380 50 555 28 95) tekinthetik meg az érdeklődők.   

CsA