Csapdában

2008. november 14., 09:00 , 409. szám

Károly gépészmérnökként többfelé dolgozott. Két éve egy külföldi tőkével működő közös vállalatnál lett művezető. A mintegy száz dolgozót foglalkoztató alkatrészgyártó üzemben anyagilag is megtalálta a számítását. Szépen keresett, így futotta arra is, hogy régi Ladáját egy új modellre cserélje, igaz, részletfizetéssel.

Apjával élt együtt annak családi házában, illetve feleségével és leányával. Éva, az egyke, a család szeme fénye, sikeresen leérettségizett és elsőre bejutott az egyetem bölcsészkarára. Illemtudó, szófogadó leány volt, egyetemi előmenetelére sem lehetett panasz.

Tavaly év végén, huszadik születésnapjának megünneplése után alig két héttel azonban váratlan "vallomással" állt elő, ami úgy hatott, mint derült égből a villámcsapás, a szülőket valósággal sokkolta: Éva ugyanis hebegve-habogva rebegte el nekik, hogy áldott állapotban van. A harmadik hónapban.

A szülők a megrázkódtatástól magukhoz térve józanabbul kezdték mérlegelni a lehetőségeket. Miután megismerkedtek a leendő ifjú apa - Péter egy évvel fiatalabb volt Évánál - szüleivel, a házasság mellett döntöttek. Megegyeztek a lagzi időpontjában és költségeiben, és abban is, hogy a fiatalok Károlyéknál fognak lakni. Egyelőre megkapják a családi ház három szobájának egyikét. De, ahogy Károly fogalmazott, hogy "ne érjenek egymásba", a nászút után beépítik a ház padlását. A család amúgy is tervezte a tető felújítását, ami rá is fért, hiszen több gerendája elvásott, régi cserepeit is kikezdte az idő vasfoga.

Így is történt. Nászuramék arra is parolát adtak, hogy a tetőtér beépítésének költségét közösen fedezik, azaz közösen törlesztik a kölcsönt, amelyet Károly vesz fel az egyik banktól. Ez a kölcsönpénz nem volt csekély: 19 ezer dollárra rúgott. Mire a fiatalok horvátországi nászútjukról visszatértek, az építkezés javában folyt, az udvaron glédában álltak a szükséges anyagok. Időközben kiderült, hogy a felvett összeg nem elegendő, így hát Károly kénytelen-kelletlen új autójától is megvált. Péter félbeszakította egyetemi tanulmányait és egyik barátjával Csehországban vállalt munkát.

Károly pedig nem sejtette, hogy a sors szörnyű csapdát tartogat számára, ami rövid időn belül végérvényesen rácsapódik. Először a munkahelye szűnt meg. A cégtulajdonos a gazdasági nehézségekre hivatkozva szinte egyik napról a másikra bezárta az üzemet és egyhavi fizetésnek megfelelő végkielégítéssel szélnek eresztette a dolgozókat.

És jött a második csapás: a fiatalok elhidegültek egymástól - alig fél éves házasság után. Károly ebből sem sejtett semmit, azt pedig természetesnek vette, hogy vejét alig-alig látja, hiszen távoli munkahelye miatt nem térhet haza, amikor kénye-kedve tartja. Lánya kedvetlenségét is a férj kényszerű távollétének tudta be. Közben, a háta mögött már döntöttek a szakítás mellett és tudta nélkül beadták a válókeresetet.

Amikor násza váratlanul telefonon közölte vele, hogy többé nem járul hozzá a Károly által felvett kölcsön törlesztéséhez, nem tudta, hogy mire vélje a dolgot. Felkereste hát Péter apját, hogy tisztázza a dolgot.

Igen, erősítette meg szemtől szembe az "örömapa". Ezután egy fityinget sem ad, mert már nincs semmi értelme. Károly nem értette: hogyhogy nincs értelme?! "Válnak a gyerekek, ezért nincs értelme, hogy tovább fizessek. Te nem is tudtad?"

Károlyra rázuhant a mennyezet. Az agya elborult. Szinte önkívületben ököllel támadt a másik férfira. Olyan vehemenciával, hogy násza egész életre szóló maradandó sérüléseket szenvedett: fél szemét elvesztette.

A csapda bezárult.

De szabadlábon védekezhet.

Kitől, mitől? A körülmények együttható fintorától?

Éva lánya zokog. És gyermeke, akit a nagyapa után Károlynak kereszteltek, meglepetten nézi.

És nem tudja felfogni, miért ismételgeti könnyes szemmel az a valaki, akihez a legközelebb áll:

- Én mindent el akartam mondani... Csak nem mertem...

Tárczy Andor