A föld

Ahogy létrejöttek – erőszak és rablás eredményeként –, oly dicstelenül is múltak ki a kolhozok. Nem szétverték, nem elosztották, hanem szétrohasztották a gazdaságokat. Ebül szerzett vagyon ebül vész el – senkinek sem lett belőle haszna, mert úgy akarták szabadon engedni a kolhozjobbágyokat, hogy a zabla a szájukon maradjon. Az utolsó nagy próbálkozás a farmergazdaságok létrehozása volt, idézve ezzel a több száz évvel ezelőtti amerikai viszonyokat, amikor a pionírok a senki földjén farmergazdaságokat létesítettek. Úgy gondolhatták, ha Amerikában az államtól függnek a hatalmas támogatások miatt a 100-300 hektáros gazdaságok, akkor itt is függeni fognak a 4-5 hektáros farmerek a hatalmas adók miatt. Hát ez nem sikerült! Azóta vajúdik a földkérdés Kárpátalján; nevesítenek, osztanak, igényelnek, kft-znek, privatizálnak egy olyan régióban, ahol pedig évszázadokon keresztül rendezett birtokviszonyok voltak.

Nem tudok úgy a földre gondolni, hogy ne jutna eszem­be a viski gazda, aki beleőrült, amikor a kolho­zis­ták elvették gyümölcsösét, és évekig ott bolyongott a fák kö­zött, amíg meg nem halt, vagy a beregszászi szőlős­gaz­da, aki sok ezer tőkéjét egyenként megsimogatva átkozta az új tulajdonosokat. Eszem­be jut a tiszaháti falu özvegy­asszonya, kinek férje a lá­ger­ben maradt, négy gyereket hagy­va rá. Mikor elvették te­henét és földjét, csak annyit mondott: „Úristen, te látod ezt, és tétlenül nézed?” Az Ung­vár melletti falu gazdája református létére letérdepelt, amikor a sok éves amerikai munkával szerzett kisbirtokát be kellett adni a kolhozba és úgy küldte üzenetét az egek­be, hogy a szomszédasszo­nyok befogott füllel szaladtak, ki merre látott.

Átok lebeg Kárpátalja földjei és szőlői fölött. Amerre nézünk, rosszul megművelt parlagföldeket, gazos, elhanyagolt szőlőket látunk. Átok ellen csak egy orvosság van: az igazság kimondása, akarása és hirdetése.

Tithli Károly