Templomok

De Gaulle tábornok, a Francia Köztársaság elnöke a Szovjetunióba készült látogatni. A két ország külügyminisztériuma előzetesen megállapodott a programban, de amikor a szovjetek elkezdték az út szervezését, kiderült, hogy a vasárnapi „műsor” veszélyben van, mert délelőtt az elnök Leningrádban szentmisén vett volna részt az egyik római katolikus templomban. Nem volt ember, aki vállalta volna a felelősséget a bejelentésért, hogy egy majd négymilliós metropolisnak nincs római katolikus temploma, hisz köztudomású, hogy annak idején, míg Pétervárnak hívták, volt ott nem is egy. A program összeállításakor kellett volna a szovjet diplomáciának ügyesen elutasítania a kérést, de most már késő volt, a balhét valakinek el kellett vinnie, hacsak…

A KGB munkához látott, és a szervezet, amely eddig csak rombolt és megszüntetett templomokat, alig két hónap alatt megoldotta a feladatot.

Azon a vasárnapon a nem­sokkal azelőtt még raktárhelyiségnek használt kis templomban két miséző pappal, gyönyörűen berendezett templombelsővel misére készültek. És amikor a volt jezsuita diák, a feltűnően magas tábornok-elnök helyet foglalt, elhangzott latinul a köszöntés: „Az Úr legyen veletek!”, a hívek pedig válaszoltak: „És a te lelkeddel!”.

Aki az esetet elmesélte, úgy tudta, hogy a papokat külön repülőgéppel szállították oda egy szibériai lágerből, de hogy a híveket hogyan toborozták, az a mai napig titok. Becsületükre legyen mondva, a templomot az egyszeri alkalom után nem zárták be, az most is működik Szentpéterváron.

Templom-ügyben a szovjet rendszer nagy gyakorlatra tett szert. Juzovka városának harminchét temploma volt, és amikor Sztalinó lett, mind a harminchetet lerombolták. A hetvenes évek végén jártam ott, amikor már Donyecknek hívták a várost, és mivel egyetlen temploma sem volt, különböző helyiségekben tartották az ortodox szertartásokat.

Kárpátalján a községi tanácsok összevonásával zártak be sok református templomot; egy községi tanács – egy templom, ez volt a rend. A templomrombolás egyik bevett módszere volt a tető megbontása – a többit elvégezte az idő.

Voltak különleges esetek is. Az egyik kárpátaljai já­rás­ban például két falu össze­vo­ná­sa folytán bezártak egy nagyon régi, apró görög katolikus temp­lomot, de a hívek titokban továbbra is jártak oda imádkozni. A járási párttitkár egy reggelre berendelte a város összes igazgatóját, beültette őket egy autóbuszba, és kiu­taz­tak a faluba. Minden meg volt szervezve: vigyázó rendőrök, várakozó teherautók, feszítővasak, a falu népe pedig egy szálig elirányítva a kolhoz legtávolabbi földjeire dolgozni. Az igazgatók izzadva dol­goz­tak a járási titkárral az élen, sa­ját kezűleg pakolták fel a teherautókra a padokat és a berendezést. A falak desz­kabo­rí­tására voltak festve a stációk és a különböző bibliai jelenetek olajfestékkel. Mindezt szét­ver­ték, lefeszegették, az oltárral együtt autóra rakták és a város egyik cégének zárt udvarán dobálták le. A templom ajtaját a magukkal hozott vasdara­bok­kal behegesztették. Így szün­tet­­ték meg a „feketén” működő kis templomot, s a város igaz­ga­tóinak is lehetőségük adatott hitet tenni elkötelezett ateiz­mu­sukról és végtelen hűségükről a kommunista párt iránt.

Tithli