Nem csak a buboréktól ásványvíz az ásványvíz

Ami olcsó, az bóvli, ami drága…?

2001. augusztus 10., 02:00 , 30. szám

Vidékünk természeti adottságai között gyakran em­lí­­­tődnek a Kárpátok nyugati lankáinak gazdag ásványvízforrásai. Első­ként Szolyva környékén kezdték palackozni a kezdetben kizárólag gyógyászati célból fogyasztott ásványvizet, melynek piaci hasznosítása már több mint kétszáz évre tekint vissza. 1842-ben a polenai Margit kútból palackozott víz elnyerte az Európa Legjobb Ásványvize címet. Ezt a gyógyvizet még Schönborg gróf idejében Európa számos országának patikájában szalmával átszőtt kicsiny üvegekben értékesítették. A múlt századelőn lezajlott iparosítást követően Szoly­­ván már három palackozóüzem működött, melyek évi kapacitása meghaladta a 150 ezer litert.

Kárpátalja jelenleg hasznosítás alatt álló 23 ás­ványvízlelőhelyén jelenleg 25-30 kutat működtetnek kisebb-nagyobb vállalatok. A „vízforrások” ugyanis ma már különböző mélységű fúrt kutakat jelentenek, amelyekből szivattyúk hozzák felszínre az ásványvizet. A szakemberek minden lelőhely esetében szigorúan meghatározzák azt az óránkénti optimális „hozamot”, amit a víz minőségének megtartása érdekében szükséges betartani. Az ásványvizet innen tartálykocsik szállítják tovább az utóbbi időben gombamód elszaporodott palackozóüzemekbe, ahol jó esetben azonnal üvegbe, azaz műanyag palackba kerül, rosz­szabb esetben nagyobb tartályokban vár további „sorsára”. Hogy végül is milyen összetételben (hogy ne mondjuk, higí­tás­ban) kerül a fogyasztóhoz a hűsítő víz, az a körülményektől és a hozzáértéstől függ.

Manapság egyre nő az ásványvízfogyasztók száma, ami elsősorban a vezetékes ivóvíz minőségének romlásával vagy hiányával magyarázható. A vásárlók többségében mára ki is alakult egyfajta ragaszkodás valamely márkanévhez, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy egy-egy üveg tartalma ennek ellenére mégis csalódást okoz: a kedvenc ásványvizünk vagy sósabb, vagy gyengébb, esetleg erősebb a megszokottnál. Lassan ott tartunk, hogy nincs is mihez viszonyítani, mert ahány üveg, annyiféle víz…

– A gondok abból adódnak, hogy hiányzik a márkaneveket védő jogszabály. Ezért ugyanazt a vizet több cég palackozhatja és forgalmazhatja – mondja Jev­genyij Udvarhelyi, a szolyvai Alex ásványvíz-kitermelő kisvállalat vezérigazgatója. – Ez azt jelenti, hogy ki-ki a maga lehetőségeihez mérten, különféle technológiával és módon állítja elő egyazon elnevezésű terméket, ami magában hordozza a minőség ingadozásának lehetőségét. Más­­­­részt, a maguk márkájáért jótálló cégek ilyen módon számos névtelen, a jól­csengő márkanév mögött megbúvó ismeretlen palackozóüzemmel kénytelenek osztozni az amúgy is szűkös piacon. A forgalmazás ma elsősorban a jó marketingmunkán és rek­lámon alapul, aminek költségei meghatározóan hat­nak a termék fogyasztói árára. A képlet egyszerű: aki a minőségre és eladhatóságra törekszik, az többet is költ, aki a mások által fújt hátszéllel kevesebb ráfizetéssel dolgozik és gyengébb minőséggel is megelégszik, leengedi árait. Ezzel aztán nemcsak pénzt húz ki a zsebünkből, de a „közös” márka hitelét is rontja. A magánvállalkozó pedig legfeljebb annyit tehet, hogy igyekszik minél több védjeggyel ellátni címkéit, és a márka mellett kénytelen cégnevét is reklámozni.

A vállalatát az ország három legjobb ásványvíz-forgalmazója közé soroló cégvezető úgy véli, az ukrajnai vásárlóközönség egyelőre nem elég önérzetes a márkahűséghez, ami elsősorban a vékony pénztárcák, másrészt a vásárlói kultúra hiányának következménye. Sokak számára egyedül a termékek ára a mérvadó: nem számít, ha silány utánzatról van szó, csak olcsó legyen.

Popovics Zsuzsanna