Az illat

Napokkal karácsony előtt figyelmeztették a tanulókat és főleg a lógósokat, hogy ami máskor bocsánatos bűn, vagyis a hiányzás, az az ünnepek alatt megengedhetetlen, mert az osztályfőnök állása, kenyere forog kockán. Ha kijönnek a tanfelügyelőségről ellenőrizni, és itt karácsonyi hangulatot találnak, abból baj lesz. Természetesen a betlehemezés és kántálás is meg volt tiltva. Ez persze az orosz és az ukrán nyelvű iskolákra is vonatkozott, de a magyarokra minden ilyesmi duplán. Szerencsére ez a félelem, rettegés, ami a tanári karon ilyenkor erőt vett, nem terjedt át a diákokra.

A tanulók megszokták, hogy a tanár mindig fél; fél a nyílt órától, a dolgozatírástól, a vizsgáktól, az ellenőröktől, egyszóval mindenkitől és min­den­től; és mindezeken túl csak úgy az ismeretlentől, azaz maga sem tudja, mitől fél, retteg. A szovjethatalom, ha valakiket, hát a pedagógusokat kihasználta mindenféle ingyenmunkára. A tyúkok összeírásától a választások megszervezésén keresztül, mindenféle agitációs mun­kát, amit a hatalmas kommunista párttagságnak kellett volna elvégezni, a tanítókkal végeztettek el.

A vallási ünnepekre különösen odafigyeltek a tanfelügyelőségen. Ilyenkor volt lehetőség mérni az ideológiai munka eredményét, a pionír- és a kom­szo­mol­szer­vezet munkáját, és hát egyáltalán, a fényes jövő, a kommunizmus nemcsak a mezőkön és a gyárakban épült, hanem ezzel egyidőben nevelődött az új szovjet ember, aki ateista, a tudomány talaján áll, és megveti a vallást, mint a népbutítás legvadabb formáját.

A mi iskolánkban, lévén magyar iskola, december 25-én mindenki jelen volt – a lógósok is – szegényes, de ünnepi öltözékben. A tanárok izgatottan jöttek-mentek, várták az ellenőrzést. A cserépkályhákban égett a tűz, azt már hajnalban megrakták a takarítónők. Egyszer csak kiabálás hallatszik a 7.B-ből, aztán a 6.A-ból, majd a többi osztályból is hallani a veszekedést: a piszkos kölykök fenyőgallyakkal díszítették ki az osztályokat. Szerencsére a tanárok idejében észrevették a csínyt, és gyorsan megszületett a döntés: kályhába az áruló gallyakkal. Alig hajtották végre a parancsot, megjelentek az udvaron az ellenőrök, végigjárták az osztályokat, mindenütt beleszagoltak a levegőbe. A fenyőillat közben terjedt, belengte az egész iskolát. Megállapították, hogy a tanítás zavartalanul folyik, ünneplésnek nyoma sincs, minden rendben van. És ha már Lilla Tibo­rov­ná­nak névnapja van, és meg szeretné őket vendégelni, hát nem sértik meg. Miután ettek, ittak és távoztak, az udvaron a tanfelügyelő az őket kikísérő igazgatónak megjegyezte: Amúgy minden rendben, de valahogy mégis érezni, hogy ünnep van, ez itt maguknál a levegőben van.

Persze akkor már a fenyőillat az udvart is elárasztotta.

Tithli