Ukrajnai politikai barométer: napsütés vagy eső?

Belpolitika

Az elmúlt időszak két legfontosabb eseménye ellenkező irányba mutat.

A bizottsági vezető tisztségek elosztása a politikai béke és nyugalom beköszöntét vetítette előre, legalábbis őszig. Nem mintha a felek különösebben elégedettek lettek volna az eredménnyel. Az ellenzék húsz bizottsági elnökséget kapott meg, a két hatalompárt ötöt. Az ellenzéket tehát kárpótolják, amiért a parlament három vezető posztja közül egyet sem kapott. A számok az ellenzéken belül is megfelelnek az erőviszonyoknak. Juscsenko blokkja tíz helyet kapott, a kommunisták hatot, Tyi­mo­senko és Moroz kettőt-kettőt. A hatalompártok 4:1 arányban osztoztak.

A számokon túl a bizottságok nem hivatalos fontossága is számít. A legfontosabbak a gazdasági bizottságok, mint amilyen a költségvetési, bankügyi, energetikai stb., majd következnek a jogalkotásra, valamint az állami erőszakapparátusokra hatni képes bizottságok: például a jogi vagy a korrupciós; a legalacsonyabb a szociális szférát felügyelő bizottságok presztízse, amilyen az anyaság védelmével foglalkozó, vagy az emberi jogi. Így a parlamentnek nemcsak a vezető tisztségek elosztásával kellett megbirkózni, hanem a kevésbé népszerű bizottságok feltöltésével is. Nagyon sok, egyéni képviselőként a parlamentbe került üzletembernek kellett bankügyekről például az elesettek védelmére átprofilíroznia magát. A sok elégedetlen ember, a sok teljesületlen ambíció azonban mindig velejárója a jó kompromisszumoknak.

A hatalompártok, miután kisajátították a parlament vezetését, elég sok bizottsági vezető posztot juttattak a négy ellenzéki frakciónak, hogy azok ne vonuljanak ellenzéki sündisznóállásba, hagyják magukat bevonni az alkukba, s ezáltal biztosítsák az ukrán parlamentben normális lobbizó-osz­toz­kodós működést.

Viktor Medvedcsuk kinevezése az elnöki adminisztráció élére viszont radikális lépés volt Kucsma elnök részéről. Elődje, Litvin, a kampány előtt nyilvános politizálással nem foglalkozó, saját vezetői ambíciókat nem mutató háttérember volt a posztján. Medvedcsuk viszont hiper­am­bíciózus nyilvános politikus, aki eddigi karrierje során nemcsak tapasztalatot, hanem ellenségeket is jócskán gyűjtött. Ráadásul nem hivatalos konkurenseinek listája legalább olyan hosszú, mint nyílt ellenlábasaié.

Arról van szó, hogy a Kucsma elnököt támogató jelenlegi adminisztratív pénzügyi eliten belül is több csoportosulás van, amelyek titkolni igyekezett küzdelmet vívnak egymással befolyásuk növeléséért. Ezen színfalak mögött megvívott csaták egyik, a nyilvánosság számára talán legismertebb hőse V. Medvedcsuk. Kinevezése ezért nem­csak nyílt ellenfeleinek – Jus­csen­kónak, Mo­roz­nak, Tyi­mo­sen­kónak – szánt üzenet, hanem kihívás az elnöki tábort alkotó klánoknak is.

Az elnöki táboron belül Med­­­vedcsuknak több ellensége van, mint barátja. Vajon miért érte meg Kucsma elnöknek valamennyit egyszerre megsérteni?

Esetleg azért, hogy demonstrálja: még mindig ő az úr a háznál. Idáig ugyanis Kucsma inkább egyensúlyozott környezetén belül: egyszerre csak egyvalaki vált kegyvesztetté, másrészről viszont senkit sem engedett túlságosan megerősödni. Med­ved­csuk mellé is kinevezett egy a donyecki csoportosuláshoz tartozó főtanácsost. Idáig az adminisztráció vezetői az elnököt szolgálták, sikerüket abban mérték, növekedett-e Kucsma irántuk érzett bizalma. Med­vedcsuk lesz az első, aki saját ambíciói céljából próbálja majd felhasználni a posztot és az elnököt.

Érdekes kísérlet lesz, s annyi bizonyos, hogy nem a politikai kedélyek megnyugvását fogja szolgálni.

SZ. K. M.