Ukrajnai politikai barométer: napsütés vagy eső?
Belpolitika
Az elmúlt időszak két legfontosabb eseménye ellenkező irányba mutat.
A bizottsági vezető tisztségek elosztása a politikai béke és nyugalom beköszöntét vetítette előre, legalábbis őszig. Nem mintha a felek különösebben elégedettek lettek volna az eredménnyel. Az ellenzék húsz bizottsági elnökséget kapott meg, a két hatalompárt ötöt. Az ellenzéket tehát kárpótolják, amiért a parlament három vezető posztja közül egyet sem kapott. A számok az ellenzéken belül is megfelelnek az erőviszonyoknak. Juscsenko blokkja tíz helyet kapott, a kommunisták hatot, Tyimosenko és Moroz kettőt-kettőt. A hatalompártok 4:1 arányban osztoztak.
A számokon túl a bizottságok nem hivatalos fontossága is számít. A legfontosabbak a gazdasági bizottságok, mint amilyen a költségvetési, bankügyi, energetikai stb., majd következnek a jogalkotásra, valamint az állami erőszakapparátusokra hatni képes bizottságok: például a jogi vagy a korrupciós; a legalacsonyabb a szociális szférát felügyelő bizottságok presztízse, amilyen az anyaság védelmével foglalkozó, vagy az emberi jogi. Így a parlamentnek nemcsak a vezető tisztségek elosztásával kellett megbirkózni, hanem a kevésbé népszerű bizottságok feltöltésével is. Nagyon sok, egyéni képviselőként a parlamentbe került üzletembernek kellett bankügyekről például az elesettek védelmére átprofilíroznia magát. A sok elégedetlen ember, a sok teljesületlen ambíció azonban mindig velejárója a jó kompromisszumoknak.
A hatalompártok, miután kisajátították a parlament vezetését, elég sok bizottsági vezető posztot juttattak a négy ellenzéki frakciónak, hogy azok ne vonuljanak ellenzéki sündisznóállásba, hagyják magukat bevonni az alkukba, s ezáltal biztosítsák az ukrán parlamentben normális lobbizó-osztozkodós működést.
Viktor Medvedcsuk kinevezése az elnöki adminisztráció élére viszont radikális lépés volt Kucsma elnök részéről. Elődje, Litvin, a kampány előtt nyilvános politizálással nem foglalkozó, saját vezetői ambíciókat nem mutató háttérember volt a posztján. Medvedcsuk viszont hiperambíciózus nyilvános politikus, aki eddigi karrierje során nemcsak tapasztalatot, hanem ellenségeket is jócskán gyűjtött. Ráadásul nem hivatalos konkurenseinek listája legalább olyan hosszú, mint nyílt ellenlábasaié.
Arról van szó, hogy a Kucsma elnököt támogató jelenlegi adminisztratív pénzügyi eliten belül is több csoportosulás van, amelyek titkolni igyekezett küzdelmet vívnak egymással befolyásuk növeléséért. Ezen színfalak mögött megvívott csaták egyik, a nyilvánosság számára talán legismertebb hőse V. Medvedcsuk. Kinevezése ezért nemcsak nyílt ellenfeleinek – Juscsenkónak, Moroznak, Tyimosenkónak – szánt üzenet, hanem kihívás az elnöki tábort alkotó klánoknak is.
Az elnöki táboron belül Medvedcsuknak több ellensége van, mint barátja. Vajon miért érte meg Kucsma elnöknek valamennyit egyszerre megsérteni?
Esetleg azért, hogy demonstrálja: még mindig ő az úr a háznál. Idáig ugyanis Kucsma inkább egyensúlyozott környezetén belül: egyszerre csak egyvalaki vált kegyvesztetté, másrészről viszont senkit sem engedett túlságosan megerősödni. Medvedcsuk mellé is kinevezett egy a donyecki csoportosuláshoz tartozó főtanácsost. Idáig az adminisztráció vezetői az elnököt szolgálták, sikerüket abban mérték, növekedett-e Kucsma irántuk érzett bizalma. Medvedcsuk lesz az első, aki saját ambíciói céljából próbálja majd felhasználni a posztot és az elnököt.
Érdekes kísérlet lesz, s annyi bizonyos, hogy nem a politikai kedélyek megnyugvását fogja szolgálni.
SZ. K. M.