Faludy György: Boldog, akit a halál ifjan ér el...

„Boldog, akit a halál ifjan ér el,

még boldogabb, ki meg sem születik.”

Theognisz és Szophoklész így, de én nem

hiszem ezt el nekik.

Mert áldás volt itt sétálnom a fényben,

barátokkal beszélni reggelig,

delfint, nagyerdőt, tengert, őzet néznem,

meg szép nők melleit,

gyerekekkel játszani és kutyákkal,

napszálltát lesni, verseket, madárdalt

hallgatni, írni, ógörög szobrokra

gondolni. Számon csók s zöld bor íze: –

nem volt belőlük elegem. Dohogva

hátrálok vissza majd a Semmibe.

Aligha akad olyan versszerető ember, aki ne ismerné Faludy György híres költeményét, az Óda a magyar nyelvhez címűt. „Nincs vasvértem, páncélom, mellvasom, / de Berzsenyivel zeng a mellkasom” – jut eszünkbe; de leggyakrabban mégis a legtöbbet idézett két sorával lehet találkozni: „Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel, / de én itt állok az ikes igékkel.” Az Óda a magyar nyelvhez nagyon szép vallomás; életigenlése pedig a Boldog, akit a halál ifjan ér el... című költemény életszeretetét is magába foglalja.

A Theognisz és Szophoklész gondolataival induló versében a szerző azzal az életfilozófiával vitatkozik, amely az élet hiábavalóságát hirdeti. Valójában Faludy sem hoz fel érvet amellett, hogy mi értelme van életünknek, csak az élet örömeinek az elvesztését fájlalja. Sajnálja elveszíteni a fényben való sétákat, a baráti beszélgetéseket; delfint, nagyerdőt, tengert, őzet, a szép nők melleit, a játékot kutyákkal, gyerekekkel, no és persze még más egyebek mellett a verseket. Nem hoz fel tehát sem filozófiai, sem költői érvet az élet értelmetlensége ellen, és ezzel majdhogynem sugallja: az élvezetekben kell megtalálnunk életünk értelmét. Kísértetiesen közel van ez korunk reklámvilágához, amely a vásárlást sugallja, mint a legfőbb jót és értelmet. Egyik jobb, mint a másik – mondhatnánk. Ám elég csak az Óda fönt idézett soraira gondolni – hogy a költő más verseire most ne is hivatkozzunk – s azonnal megérezzük, hogy a szerző életbölcselete ezen túlmutat. Ez a verse csak Theognisz és Szophoklész gondolataira válaszol közvetlenül.

Penckófer János