Ha kevesebb a gyónás, több a lelki beteg
Isten éltesse!
Mészáros Domonkos, aki a napokban ünnepelte 52. születésnapját, tizenhét éves korában már következetesen olvasta az Újszövetséget, szigorúan bevasalva magán naponta az erre szánt negyedórát. Az egyik ilyen alkalommal több óra telt el anélkül, hogy észrevette volna, s mindeközben négy sort olvasott el a János evangéliumából: az „Én vagyok a világ világossága…” részt. Addig ismeretlen boldogság szállta meg, aztán az érettségi előtti nyár végén már úgy érezte, mindenáron pappá kell lennie.
– Egyházmegyés papnak szenteltek fel 1974-ben Vácott. Lelkes fiatal káplánként dolgoztam, s eközben megfogalmazódott bennem néhány gondolat arról, hogy ha rajtam múlna, mit tennék másként. Fél év múlva találkoztam egy idős domonkos rendi atyával, akitől megkérdeztem, mit jelent domonkosnak lenni. Szinte szó szerint elmondta az én öt mondatomat, s ekkor láttam, hogy domonkos hivatásom van. Jelentkeztem hát, és 1981-ben örök fogadalmat tettem.
– Mit jelent domonkosnak lenni?
– Szent Domonkos egyszerű, szerény, de nagy tudással rendelkező, rengeteget elmélkedő ember volt. A tévútra jutott, babonás, reinkarnációban hívő emberekkel találkozva úgy érezte, közéjük kell mennie, hogy az evangélium igazságát hirdesse közöttük. Amikor megkérdezték tőle, honnan meríti azt a rengeteg kincset, amit a prédikációiban előad, azt felelte, hogy a Szeretet könyvéből, majd megmutatta a feszületet. A másoknak hallgató vagy semmit nem mondó, kikerülhető Jézus neki a szíve közepe volt.
– A papi szolgálat nyilván egyaránt hoz kellemes és kellemetlen élményeket…
– Amikor a felszentelés után először vettem kezembe a papi imádságot, olyan érzés volt, mintha egy nagy-nagy kórusban énekelnék. Azt mondták, a pappá szentelésem az életem legboldogabb napja, s ezután csak a nehézségek jönnek. Ez, hála Istennek, nem így van, a szentmise mindig kimeríthetetlen kincset jelent. Mindig újabb és mélyebb titkokat tár fel Jézusból, és ebben részt venni szép és érdekes feladat. Gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozni szintén nagy öröm. A Gedeonnal, Sámsonnal együtt küzdő, csillogó szemű, tettre kész gyermek már maga is jutalom a hitoktatónak, hát még azok, akik kezdik is megvalósítani a tanultakat. Kellemetlen viszont a sok meg nem értés, aminek társadalmi, politikai vetületei vannak. Egy évszázadban kb. húszévenként váltakoznak a meg nem értés különböző áramlatai, és ezekben helytállni, küzdeni több-kevesebb szenvedést jelent.
– Milyen problémákkal találkozik leggyakrabban a gyóntatószékben ülve?
– Az egyik legnagyobb gond az, hogy megfogyatkozott az emberekben a bűntudat. Jézus ezt a világot az isteni szeretetnek a teljességére akarja átváltoztatni, amiben az ember partnere lehetne. Ehhez képest a gazdagság és az önmagunk körül való forgás nagyon gyönge utánzat. Emellett sok az emberi gyengeség, amivel újból és újból fel kell venni a küzdelmet. Az a tapasztalat, hogy ha csökken a gyónók száma, akkor növekszik a sor a pszichológusok és az ideggyógyintézetek váróiban. Ha a vallást úgy néznénk, mint habot a kávén, akkor azt gondolhatnánk, hogy hab nélkül is iható a kávé. Mivel azonban Isten a világ alkotója és fenntartója, a vallás nem a normális életen kívüli élet, az Úr Jézus maga az élet teljessége.
Olasz Tímea
