Eperjes Károly: A szaki mindenre képes, a művész minden jóra

Akit jó szerepekkel halmozott el a Jóisten

Eperjes Károly, a 80-as, 90-es évek legjelentősebb magyar férfi filmszínésze számos rangos kitüntetést tudhat magáénak – négyszer nyerte el a Filmszemle díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, hogy csak a főbb elismeréseket említsük. Díjai mellett mégis arra a legbüszkébb, hogy magyar keresztény apaként színészkedhet, s azon igyekszik, hogy amit csinál, túlmutasson a szakmán.

– Ha jól tudom, érdekesen indult a színészi pályája.

– Sokáig nem tudtam, mi legyek. Egy időben nem tanultam jól, anyám, apám pedagógus volt, és azt láttam az életükön, hogy aki nem párttag, az nem tud előrelépni, még ha van is diplomája. A Videotonnál focizgattam, aztán jött egy sérülés. Éppen akkor indult egy amatőr színjátszó csoport, beiratkoztam én is. Kiváló emberekkel akadtam ott össze, így Montagh Imrével is. Ő ajánlotta, hogy jelentkezzek főiskolára. Jellemző módon a gyógypedagógiai főiskolára jelentkeztem, mivel úgy tudtam, hogy ott tanít. Amikor a következő vizsgára készültem, megkérdezte, miért nem mentem felvételizni, várt engem. Ekkor derült ki, hogy ő a színművészeti főiskolára küldött, de én nem tudtam, hogy ott is tanít. Sokan mondták, hogy színész vagy rendező lehet belőlem, de soha nem hittem el. Neki viszont elhittem, mert hiteles ember volt, és egy hiteles tanárnak hisz a diák.

– Bejöttek az előzetes elvárások a színészettel kapcsolatban?

– Jobban, mint gondoltam. Amikor az ember erre a pályára lép, már annak is örül, ha ilyen-olyan jó feladatot kap. Én remek szerepeket kaptam, elhalmozott a Jóisten. Rengeteg jó munkám volt, nagyon sok kiváló rendező keze alatt dolgozhattam.

– Voltak hullámvölgyek az életében?

– Bizonyára voltak, de nem éltem meg tragédiaként ezeket. 1994-től 1998-ig mindig az a színház zárt be, amelyikhez leszerződtem, jobboldali nézeteim miatt a baloldali hatalom megtette nekem ezt a gesztust, de ez sem tudott letörni. Ha a krisztusi meggyőződése miatt ilyen hátrányok érik az embert, az többet ér, mint a Kossuth-díj. Most is érzek bizonyos kiszorítósdit, de ez az élet velejárója.

– Mostanában készül-e valamilyen filmszerepre?

– Vannak, akik már jelezték, hogy szeretnének velem dolgozni, de nincs könnyű dolguk. Úgy látom, hogy mostanában nehéz helyzetbe kerül az, aki velem dolgozik. Meglátjuk, ki lesz az a merész, aki mégis mer velem dolgozni.

– Filmszerepei közül melyik a kedvence?

– A leghíresebb az Eldorado, a legnézettebb a Csapd le, csacsi! volt. Számomra a legkedvesebb A tanítványok, de a legfontosabb és pályámon eddig a legmeghatározóbb alakítás számomra a Hídember Széchenyije.

– Pozitív vagy negatív szerepeket vállal el szívesebben?

– Azt munkája válogatja. Függ a kollégáktól, függ a rendezőtől. Mindegyiket nehéz, és mindegyiket megtisztelő eljátszani, ha olyan a feladat. A színésznek mindig van rá módja, hogy visszaadja a szerepet, de ez nem jelenti azt, hogy nem vállalok el nehéz feladatokat. József Attila azt mondja: az igazat mondd, ne csak a valódit. Az igazság a valódi fölött áll, ez az én ars poeticám. A valóság az, hogy születünk és meghalunk. Az igazság az, hogy van feltámadás. Ha a mű ebben a szellemben fogan, akkor el kell játszani Pilátust és Júdást is, ha nem, akkor vissza kell adni. Nem könnyű persze. Az az orvos, aki vág, még nem biztos, hogy gyilkos. Ha abortuszt végez, akkor gyilkos, ha egy rossz daganatot vesz ki, és azért vág, akkor nem az, akkor művész. Nem mindegy, hogy valaki szaki vagy művész. A szaki mindenre képes, a művész minden jóra. És jó az is, ha az ember negatív szerepet játszik egy igaz műben.

– Nem először jár Kárpátalján.

– Ahányszor erre járok, mindig édesapám jut eszembe, hogy ő még nem járt itt. Először Nagyszőlősön és környékén jártam, Beregszászban is megfordultam néhányszor. Úgy érzem, hogy a magyarság itt él a legnehezebben, de talán Csíkban, Gyergyóban, az Ipolyságban és itt van a legjobb lelkület. Bár azt hallom, hogy már itt is egyre több a balsorsú nézet, mint a jobbsorsú. Ez fáj, ugyanakkor az jó volt, hogy amikor legutóbb megérkeztünk Beregszászba, és bementem a templomba, zsúfolásig tele voltak a padsorok. Itt erősebb a lelkület, mint otthon, úgy látszik, a nehezebb sors jobb lelkülettel jár.

– Mikor láthatjuk színpadon?

– Pünkösdhétfőn a beregszászi színészekkel előadjuk a Karnyónét, amit tavaly együtt próbáltunk ugyan, de színpadon eddig még nem láthatta a kárpátaljai közönség. Nagy dolog az, hogy itt, Kárpátalján szinte a semmiből létrehoztak egy ilyen remek társulatot, és hogy együtt játszhatom velük. Nemzetformáló ereje van, és ebben részt venni nagy élmény számomra.

Olasz Tímea